Komáromból a nagyvilágba

Komáromból a nagyvilágba

Interjú Rajko Márta világutazóval, a Travelistan portál bloggerével

comments Riport/Interjú

Márta 2005-ben érettségizett a komáromi Selye János Gimnáziumban, majd pozsonyi egyetemi évei alatt nyakába vette a világot és hivatásos utazó lett. Elmondási szerint az utazás a vérében van, otthona pedig ahol épp a szíve. 2015-ben alapította Martin Navrátillal a Travelistan nevű portált, időközben pedig már több mint 19 ezer ember követi nyomon útjaikat. Élhető város e Komárom, és vissza lehet e jutni egy gondnokkal az autótetején a civilizált világba? A következő interjúból kiderül. 

Rajko Márta jogi diplomáját Pozsonyban szerezte, majd jogtörténetből doktorált. Hosszú ideig élt és folytatta tanulmányait külföldön, többek közt az Egyesült Államokban, Ausztriában és Magyarországon. Négy nyelven beszél, nagy rajongója idegen kultúráknak és hagyományoknak. Utolsó útjai Üzbegisztánba, az Aral-tóhoz és az északi sarkkörön túlra vezettek.

Elsőre talán egy elcsépelt kérdés, de honnan ered az utazás utáni vágyad, kalandvágyad?

Nem tudom. Egyszerűen mindig bennem volt a „mehetnék“. Nem emlékszem mióta, úgyhogy valószínűleg azzal születtem.

Mióta utazol, és mikor tudatosult benned, hogy ennek szeretnéd szentelni az életed?

Már a szüleimmel jártunk ide-oda gyermekkoromban, főleg sokat túráztunk a Tátrában, Szlovák Paradicsomban. Majd amikor az egyetemen voltam, akkor kezdtem el aktívan utazni. Próbáltam külföldi ösztöndíj- és tanulmányi programokat keresni, csakhogy külföldre mehessek. Így nemcsak tanultam, de be is utaztam a környéket, például az Egyesült Államokban és Ausztriában. Valamikor akkortájt tudatosult bennem, hogy én nem vállalhatok klasszikus irodai munkát, mert hamar beleunnék. Annak ellenére viszont nem mondanám, hogy csak az utazásnak akarom szentelni az életemet. Most olyan időszakomat élem, amikor élvezem az utazást és van rá lehetőségem. De az ember változik, és lehet, hogy pár év múlva máshogy fogom látni a dolgokat. Ezen kívül mindig az volt számomra lényeges, hogy az utazásomnak legyen valami értelme, haszna, plussz értéke. Ezért is indult a Travelistan weboldal, hogy másokkal megosszuk nemcsak az élményeinket, de főleg a tanácsainkat.

Komáromban érettségiztél a Selye János Gimnáziumban, majd Pozsonyban folytattad a tanulmányaidat. Összehasonlítva más városokkal, melyekben jártál mennyire élhető a két város? Hiányoznak néha?

Hogy hiányoznak-e? Inkább azt mondanám, hogy szeretek hazajárni. Komáromot szeretem, a gimnáziumomra és gimis tanáraimra kimondottan büszke vagyok. Azonban az igazat megmondva, nem tudom elképzelni, hogy jelenleg ott élnék. Több életet, bevásárlási- és szabadidős lehetőséget hiányolok Komáromban. De mivel kis városról van szó, ez talán érthető is. Talán majd ha egyszer letelepedek, gyereknevelésre jó hely volna, de az még messze van. 😊

Ami Pozsonyt illeti, szerintem nagyon gyorsan halad és elegendő inovatív szabadidős lehetőséget nyújt, de összehasonlítva Prágával, Budapesttel vagy Béccsel, még mindig van mit behoznia. Pozsonyt megszoktam, mert nagyon sok jó barátom él ott, szép a belvárosa, de nem mondhatom, hogy kimondottan szeretem, mert számomra sajnos nem elég inspiratív.

Láttam már és éltem is kellemesebb városokban is mint Pozsony. A legeslegfontosabb, hogy legyen a városnak hangulata. Az pedig attól függ, hogy a városnak milyen az infrastruktúrája, gondol-e a kerékpározókra, vagy csak a sofőrökre, mennyi benne az otromba épület, park, ahol lehet is a fűben ülni és piknikezni, játszani vagy csak a padról bámulni a virágokat, hogy mennyi koncert, tánckurzus, sportlehetőség, előadás szerveződik, milyen minőségű éttermek, üzletek, piacok, kézműves termékek vannak ott, illetve milyen a fizetés és életszínvonal, hogy nemcsak a nyugati turisták, hanem főleg a helyiek megengedhessék maguknak mindezt.

Ehhez pedig nem kell, hogy feltétlenül nagyvárosról legyen szó. Például New Yorkból kimondottan menekültem, mert túl hektikus volt. Nekem pont a kisebb, 100-150 ezres városok a kedvenceim, mint például az amerikai Ann Arbor egyetemista város, ahol fél évig éltem kutatómunkám végett.

A Travelistan portál ötlete mikor született? Mostanra már egy komplex weboldalról beszélhetünk, amelyen keresztül már tanácsadást is kínáltok. A kezdetektől tudtátok, hogy errefelé szeretnétek elmozdítani a blogot?

2015 nyarán született az ötlet. Mihelyt sikeresen befejeztem a PhD-met, útnak indultunk és amellett szerkesztettük a weboldalt. Nem csak egy sima bloggot akartunk létrehozni, elsősorban nem arra vágytunk, hogy mások csodáljanak milyen szép helyeken jártunk, hanem a tanácsadás volt elejétől kezdve a fő célunk.

Szeretsz egyedül utazni? Ütköztél utjaid során akadályba az miatt, mert nő vagy? Mire kell figyelni, ha egyedül utazik az ember?

Amikor fiatalabb voltam, kimondottam szerettem egyedül utazni, mert kevesen győzték a tempómat, illetve talán makacsabb is voltam és nem szívesen alkalmazkodtam. Ez viszont az utóbbi években sokat változott. Visszafogtam az elvárásaimból, lassítottam és már nem kell mindent mindenáron látnom, hanem inkább élvezem az adott hely hangulatát. Fontosabbak számomra az emberek, mint régen, így jobban is tudok alkalmazkodni és az utóbbi időben inkább másokkal szeretek utazni. Az egyedül-utazás kicsit több stresszel és kockázattal jár néha, de kalandosabb és szerintem fantasztikus lehetőséget teremt arra, hogy az ember legyőzze különféle blokkjait és félelmeit. Ha egyedül utazik az ember, csak magára van utalva, ami néha kellemetlen. Nemcsak amikor egyedül kell döntenie, ami nem könnyű, hanem teljesen egyszerű, mindennapi helyzeteknél is. Például nincs az, aki vigyázzon a táskámra, amíg vécére megyek vagy valamit intézek, mindent kell cipelnem magammal és főleg nagyon jól oda kell figyelnem a dolgaimra. Minden információt egyedül kell megszereznem és nincs az, akire delegálhatnék pár feladatot.

Sosem ütköztem akadályba amiatt, hogy nő vagyok. Vannak országok, ahol nagyon felfigyeltek rám, talán túlzottan is, mert mondjuk szőkét még arrafelé nem láttak, de ezt nem semmiképp nem nevezhetem akadálynak. Néha talán szeretnék jobban elveszni a tömegben, de az exotikus országokban ez szinte lehetetlen.

Milyen gyakran utazol? Vannak az évnek olyan szakaszai, mikor kicsit megpihensz, „letelepedsz” és ha igen hol van számodra az otthon?

Jelenleg sokkal többet vagyok otthon, mint amennyit utazok. Volt amikor 9 hónapig egyfolytában úton voltam, de most inkább csak rövidebb néhány hetes utakra járok. Meglátjuk mit hoz a következő időszak. Olyan terveim vannak, hogy külföldről fogok dolgozni, és talán Berlinben fogom kezdeni, de ez még kiderül a közeljövőben.

Az otthonom több helyen van – ott, ahol a szüleim, ahol a barátaim és ahol éppen én vagyok hátizsákostul. Mondhatnám úgy is, kicsit pátoszosan, hogy bárhol, ahol a szívem is épp ott van.

Mi volt a legbizarrabb élményed utazásaid során? Kerültél veszélyes helyzetekbe?

Csak egy pár, de semmi nagyon komoly. Például Tádzsikisztánban a hegyekből kellett kijutnunk a civilizációba mielőtt lejárt volna a vízumunk. Nem volt ott senki és az egyedüli lehetőség az volt, hogy a helyi erdész elvisz minket a ladájával. Az erdész több mint egy órás késéssel végre megjelent, részegen, úgyhogy felénk közeledve még beleesett a patakba is. Nem volt viszont más választásunk, mert a legközelebbi város kilométerekre volt és már majdnem leesteledett. A másik Tádzsik, az ottani kemping gondnoka, bíztatott minket, hogy nem kell félnünk, mert az erdész, bár részeg, de vezetni tud. A gondnok, hogy bebizonyítsa, hogy minden rendben lesz, végül velünk ment. Az autóba már nem fért be, mivel ott már heten ültünk, így a tetőn kapaszkodott a puskájával együtt. És így keltünk útra kacskaringós szerpentineken keresztül, szakadékok jobbra-balra. Az erdész mintha fejből ismert volna minden kanyart, úgyhogy szerencsére minden jól végződött.

Milyenné formált Téged a sok utazás, különböző kultúrák megismerése?

Még mindig formál és továbbra is fog. Minden országban tanulok valami újat magamról és az adott helyről. Az utazás folyamatosan próbára teszi a türelmemet, szervezési képességemet és nyitottságomat. Idővel viszont ennél is el lehet fáradni. Megesett, hogy sok utazásnál kezdtem apatikus lenni és sajnáltam, hogy már nem figyelek oda 100 százalékosan a körülöttem történtekre és hogy nem is érdekel már annyira. Az embernek nagyon oda kell figyelnie saját belső hangjára és tudnia kell, mikor kell abbahagyni vagy pihenni. Már én sem vagyok az a „terminátor“ mint pár éve, aki sosem fáradt el, és mindent meg akart nézni.

A világban láttam már nagy szegénységet, gazdagságot, hihetetlen kontrasztokat, sárban és temetőben élő embereket. Szerencsére merem azt állítani, hogy kellő szerénységgel és tisztelettel kezelek minden embert és kultúrát. Ezért is például sosem voltam sokkolva amiatt, amit láttam. Egy dolgot viszont tudomásul vettem az utazásaim során, ami számomra új megfigyelés. Örülök, hogy Közép-Európából származok, mert itt kellemes az éghajlat, nincsenek természeti katasztrófák, háborúk, relatív a jólét, az emberek bár nem túl nyitottak, de jószívűek és ügyesek. Azt is mondhatnám, hogy szerencsések vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy máshol nincs jobb, de itt is nagyon jó és ezt meg kell becsülni.

Fotók: Travelistan.sk

A szórvány zászlóvivője

2017. október 08. Minden országnak, régiónak, városnak és falunak megvan a saját története – egyszerűnek tűnő bölcsesség ez. Főleg, ha kombináljuk azzal [...]
top
TOP