Horgolt polipokkal érkezik Komáromba az #Octoper

Tavaly nyáron számoltunk be a két komáromi kézművesről, akik különleges ajándékkal lepték meg az újszülött osztály legkisebbjeit. Akkor még talán nem is sejtették, hogy az alkalommal hagyományt teremtenek, közösséget formálnak.
Célkitűzésük, hogy minél több csöppség ágyikójába kerüljön horgolt kis pajtás. S hogy miért épp polip? Kellett valami, ami ölelhető, hosszú karjait a újszülött csöpp ujjacskáival matatni tudja. Az eredeti gondolat szerint horgolt polip a koraszülött babák megsegítésére szolgál. Kapaszkodóul szolgál a korababának a kinti világgal való ismerkedés során. A valóság viszont az, hogy minden babának meg kell küzdenie a hirtelen jött változással, akár időben érkezett, akár a vártnál korábban.
Ezen céljuk felé haladva immár háromszor látogattak el a komáromi kórház újszülött osztályára. A negyedik alkalmat azonban különlegesre tervezik: egy eddiginél nagyobb csomagot szeretnének összeállítani, mindamellett más anyukákat, jószándékú ajándékozókat szeretnének bevonni az eseménysorozatba, vagy ha úgy tetszik: kampányba.
Egész évben folyamatosan gyűlnek a kis polipok, bár mindig a “leadási határidő” előtt (gyereknap és karácsony környékén látogatnak el a hölgyek az újszülöttekhez) szaporodnak meg a leginkább. A szervezők idén ősszel egy nagyszabású eseménysorozattal szeretnék a poliphorgolást reflektorfénybe állítani. Az egész októberi hónapban folyamatosan arra buzdítják az ügyes kezű horgolókat, csatlakozzanak, legyen minél több újszülött első pajtása a horgolt kis polip.
#Octoper nevet viseli az egész hónapon át tartó kampány, mely során nem csak Komáromból, de a világ bármely pontjáról várják a lelkes résztvevőket. Csatlakozni rendkívül egyszerűen lehet: csak egy képet kell készíteni a horgolt polippal vagy a poliphorgolásra szánt fonalkupaccal #Octoper hashtaggel ellátva, és a lányok már látják is, a világ mely pontján mozdult meg valaki a jó ügy érdekében.
Kézművest a tömegtermék helyett! Nem titkolt célja a kampánynak, hogy arra ösztönözze az újdonsült kis családot, hozzátartozókat, hogy a tömeggyártott játékok helyett válasszák inkább a kézművest. A helyben készült termék minimális ökológiai lábnyommal rendelkezik, egyedisége és megismételhetetlensége teszi különlegessé. Korunk feleslegesen felhalmozó társadalmát fontosnak tartják felrázni: a kevesebb néha több! Ha mi felnőttek megfontoljuk, mit veszünk gyermekünknek, s több tömeggyártott játék helyett kap egy kézművest, nem lesz attól a gyermek kevesebb. Épp ellenkezőleg, talán olyan értékrendet tolmácsolunk ezáltal, ami hosszú távon javára válhat majd.
Végezetül egy nagy közös horgolásra invitálnak mindenkit október utolsó vasárnapján. A workshopnak a gútai Gandre – coffee & handmade szolgál helyszínül, és ahogy a résztvevők már megszokhatták: aki horgolótudással érkezik, egyszerűen bekuporodik egy fotelba alkotni, míg mások az alapoktól kezdve ismerkednek meg a horgolás művészetével. Újdonság viszont, hogy míg a kezük alkot, füleiket az Artis centrum munkatársára szegezhetik, aki sok jó tanáccsal látja el a szülőket. Érdemes hát mindenképpen részt venni az eseményen.
A kezdeményezés tejles mértékben karitatív: kizárólagosan erre a célra ajándékozott fonalból saját szabadidejüket feláldozva horgolják a kis polipkákat a hölgyek. Mostanra viszont más támogatást is kaptak a szervezők: Farkas-Czifra Évi (Eveczifra, Open Art Studio) fantasztikus logókat készített, melyeket EBdesign tesz kézzelfoghatóvá kitűzők formájában.
További információért, részletekért minden érdeklődő és segíteni vágyó rendelkezésére áll NoMini (Noémi) és Horgolzsó (Zsófi).