Pozsony megyében csapott le a NAKA

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) alá tartozó pénzügyi rendőri egység ma hajnaltól összehangolt bevetést hajt végre több Pozsony megyei helyszínen. A hatóság különösen súlyos gazdasági bűncselekmények miatt indította a razziát – tájékoztatott a rendőrség a Facebook-oldalán.
A rendőrség tájékoztatása szerint eddig tíz gyanúsítottat tartóztattak le, akiknél házkutatást tartanak, de egyéb ingatlanokat is átvizsgálnak. „A bevetés megvalósításában 115 rendőr vett részt” – közölte a rendőrség.
Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a TASR közszolgálati hírügynökségnek mindezt ugyan megerősítette, de hozzátette, a rendőrség csak akkor szolgál majd további információkkal,”ha azt az eljárási helyzet lehetővé teszi”.