Danko apoteózisa

Annak idején, nem is olyan régen, 2012-ben, kicsit délebbre Európa szívétől volt egy államfő, aki plagizálta kisdoktori munkáját. Aztán elcsípték, és közvélemény elnevezte Plagibának, a plágiumot pedig schmittelésnek. Ez az államfő, Schmitt Pál pedig olyannyira vállalhatatlanná vált az akkor a Nemzeti Együttműködés Rendszerét építgető Fidesznek, hogy bár eleinte próbálták megmenteni, végül azért csak elküldték neki a selyemzsinórt. Egyszerűen azért, mert a Párt akkor ezt még nem engedhette meg magának.

Eltelt azóta hat év. A világ pedig szépen lassan megváltozott. Beléptünk a posztfaktuális korba, tarolnak az álhírek, a dezinformáció, dúl a hibrid háború, stb. stb. stb, hisz ismerik a mantrát.

A politika deformációjának penésze lassan leszivárgott az emberek közé hosszú gyökereivel, és befészkelte magát az agyukba. A politikusok rájöttek, hogy feleslegesen tartanak a sajtótól, vagy a népharagtól. Mert ugyan a sajtó is létezik, meg a népharag is, de hatása jóval gyengébb, mint ahogy azt korábban vélték. Rájöttek arra, hogy megnyerték a szkandermeccset, amit 1989 óta vívnak a néppel. Csaknem harminc évig tartott a patthelyzet, az egyik oldalt a szabad kéz reménye, az autoriter gusztusok és a populizmus ereje hajtotta, ezzel szemben pedig az 1989-ben megfogalmazott, szabad és tisztességes állam és társadalom iránti vágy állt. Aztán az egyik fél elfáradt, engedtek az izmok, és reccs, már csattant is a kéz az asztalon. Nem kell mondanom, melyik félnek támadtak kétségei, adta fel a három évtizedes harcot, és zuhant apátiába.

A hatalom pedig most már tudja, hogy bármikor baszakodhat a jónéppel. Biztos vagyok abban, hogy Schmitt Pálnak 2018-ban már nem kellene lemondania, nem lenne miért. Ahogy az Édentől északra, a második legfontosabb szlovák közjogi méltóságnak, Andrej Dankónak sem kell, hiába mutat minden jel arra, hogy kisdoktori munkája egy mindenhonnan összeollózott, értéktelen izé. Mert megvédik őt. Ráadásul pont azok, akik egyébként arról beszélnek, mekkora politikai hősei ők ennek a kornak, mert nem engednek a „veszélyes populizmusnak”

, na meg „gátat szabnak a szélsőségeseknek”, ésatöbbi.

Bugár Béla, a Híd elnöke imádja ezt a játékot. Imád olyan politikus fényében tetszelegni, aki mindenki számára elfogadható, aki összeköt, mediál és békít. Imád fürödni 1989 gyertyáinak fényében. És mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon. Ha félre kell nézni, akkor bizony félrenéz.

Andrej Danko házelnök pont olyan kisdoktor, mint amennyire százados. És pont annyira kisdoktor és százados, mint amennyire megbízható politikus. Teljesen egyértelmű, hogy amit csinál, az gigantikus kamu. De abban nagyon hasonlít Bugár Bélához, hogy ő is mindent megtesz azért, hogy dicsfényben fürödjön – holott olyan sok van már a rovásán, hogy nincs az a glória, ami szentet csinálna belőle. Bármit is csinál, olyan szinten lóg ki a lóláb, hogy arra nincsenek szavak. Soroljuk fel:

• Mikor új házszabályt csinált, semmivel sem sikerült javítani a parlamenti vitakultúrán. De sikerült betiltani a kekszevést a padsorokban.
• Mikor diplomáciai misszióra ment, nem sikerült javítani Szlovákia külföldi megítélésén. De sikerült fellépnie az orosz Dumában, és összehaverkodni az uniós szankciós listán lévő orosz házelnökkel.
• Mikor nemzetközi politikát akart csinálni, valódi eredményeket nem ért el. De sikerült elérnie, hogy  diplomáciai források szerint szinte mindenki teljesen hülyének nézze azokon a szövetségi struktúrákon belül, melyeknek Szlovákia a tagja.

Ezekhez képest az, hogy összeollózta a kisdoktori munkáját, valójában kicsiség. De annál fontosabb kicsiség. Ez ugyanis kézzelfogható dolog, nem valami diplomáciai színfalak mögött zajló bakisorozat, vagy nagyipari lopás, aminek mértékét az átlagember nem fogja fel. És épp itt a történet kulcsa: Dankónak azért nem kell lemondania, és azért nem váltják le, mert a hatalmon lévő politikusok pontosan tudják, túlélhetik a népharagot. Már nem tartanak attól, hogy kimegy az utcára tíz, vagy akár százezer ember. Mert tudják, hogy a maradék ötmillió sokszázezer viszont otthon marad, és megelégszik azzal, hogy háborog egy sort a Facebookon. És ezen emberek nagy része az urnákhoz sem fog elmenni, vagy ha igen, azon dilemmázik, kit válasszon majd. Mert valódi alternatívát nem lát.

Vegyük csak sorra kijelentéseit?

Először azt mondja, Dankónak „személyes döntést kell hoznia”. Bugár előszeretettel hangoztatja, hogy már három évtizede van a politikában. Így azonban pontosan tudja, hogy ezt a kétértelmű szókapcsolatot mindenki úgy fogja érteni, hogy Dankónak le kellene mondania. Vagy legalábbis úgy, hogy a Híd nem támogatja Dankót. Persze olyan ez, mint az a bizonyos „harmadik mondat”, ugye emlékszünk rá. Ha Danko lemond, Bugárék azt mondhatják majd, mint amit Ficóék lemondása kapcsán is mondtak: ezt mi értük el, vagy legalábbis támogattuk. Ám kiderült, Dankónak esze ágában sincs lemondani. Bugár pedig elővette a „mindenki hülye csak én nem” kártyát. S azt hangoztatja, hogy őt bizony mindenki félreértette. Pedig dehogyis.

Aztán itt a mai napi remekműve. Az Új Szónak azt mondta:

„Ez ugyanaz az eset, mint ahogyan a Radičová-kormány idején Richard Sulík ügyét kezeltük, aki akkor szintén házelnök volt. Ő Marián Kočnerrel egyeztetett a főügyész személyéről, majdnem meg is bukott miatta a kormány. Az ő esetében sem mondtuk azt, hogy le kell mondania. Mindenki a saját döntéséért, minden párt a saját embereiért felel.”

A bibi csak az, hogy nincs igaza. Andrej Danko a parlament elnöke. A parlamenti képviselők választják meg, és váltják le. Mikor megválasztják, felelősséget vállalnak a döntésükért. Danko tehát SNS-elnökként valóban nem a Híd gondja, de házelnökként annál inkább, közvetlen felelősségük van ugyanis a megválasztásában. És ha néhány évvel ezelőtt Sulík ügyét is hasonlóan kezelték, akkor ott is hibáztak.

És itt a harmadik, szintén az Új Szónak:

„Ha Danko lépései befolyásolnák az ország külpolitikáját, vagy ha Dankónak ez a véleménye megjelenne az ország hivatalos biztonságpolitikai irányultságában, a kormány dokumentumaiban, akkor ez óriási probléma lenne.”

Csakhogy Danko lépései igenis, befolyásolják az ország külpolitikáját. Hiszen a házelnök önjelölt diplomáciai missziókon vesz részt (Moszkvába például Bugár is vele tartott), ezáltal aktívan részt vesz az ország külpolitikájának alakításában. Ezzel eléri, hogy diplomáciai körökben már nem csak hülyének nézik, hanem kiváltja rosszallásukat is. Pártjának köszönhető, hogy Szlovákia biztonsági stratégiáját egy éve nem tudja jóváhagyni a parlament, mert a ruszofil Danko szerint nem lehet benne a dokumentumban, hogy Oroszország a legnagyobb veszélyforrás ránk nézve. És legújabban Danko állt az élére annak a kezdeményezésnek, hogy Szlovákia lépjen ki az ENSZ menekültügyi és migrációs csomagjának tárgyalási folyamatából – ez a lépés pedig még Miroslav Lajčák külügyminiszter szerint is komolyan befolyásolhatja Szlovákia nemzetközi kredibilitását.

Jövőre lesz a bársonyos forradalom harmincadik évfordulója, amikor jobb világot, társadalmat képzeltünk el magunknak. Lehet, érdemes lesz feltenni magunknak a kérdést, vajon ez-e az a világ. Bár az is lehet, hogy már mindegy lesz.