Miénk itt a tér!
2018 novemberének utolsó hetében Magyarországon fiatal egyetemisták táboroztak le a budapesti Országház elé, hogy tüntessenek a jelenlegi kormánykoalíció politikája ellen. Egy folyamat részeként is értelmezhetjük azt, ahogy egy többé-kevésbé aktív demokrata tábor egy ellenállást szervez a hatalom eszeveszett (értsd: értelmiség- és szegényellenesnek nevezhető) politikája ellen. Az újságok hasábjain folytatott kultúrharcot a tüntető ifjúság értékharcba vitte át.
Bár nem mondja a hatalom, hogy “igen, mi a szabadság és az egyenlőség ellen vagyunk”, gyakorlatban viszont ezt teszi. Érdekes, hogy pont azok, akik annyira magasztalják Európa „erős” emberét, pont ők nem figyeltek Orbán Viktor kinyilatkoztatására, mi szerint, ne arra figyeljenek, amit mond, hanem arra, amit csinál . Akkor hát nézzük meg, mit csinál a pártja az oktatásban, és ez hogy tetszik azoknak, akiket érint!
Az összeszerelő üzem felé
Magyarország kormánya másfél évvel ezelőtt a Central European University-re (CEU) szabott egy törvényt, aminek a végkimenetele az lett, hogy ez év december 3-án az egyetemnek a vezetősége bejelentette, a továbbiakban Bécsben folytatják azt a fajta képzést, ami miatt ez az intézmény (bizonyos szempontokból) kiemelkedő volt a régióban. Most egy pillanatra tegyük félre azokat a kormánypárti érveket, amik nem feltétlenül jobboldali érvek(!), és azt is, hogy ez miképp zajlott le, csak rögzítsük azt a tényt, hogy Magyarország a tudomány terén szegényebb lett. Ezt viszont az egyetemi szférában lévők, se a diákság, se a professzorok, nem akarhatják. Ahogy a kormány által tervezett további átalakításokat sem, hiszen hiába érvelnek a racionalizálás mellett, ezzel a tudományt támadják.
A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) privatizálása a piaci szereplők számára való kijátszását jelenti (Corvinus-modell), ami alapján a többi egyetemet is ki lehet majd szolgáltatni a tőkeerős vállalatoknak. (Ennek hatásáról itt, és kivitelezhetőségéről pedig itt.) Az ELTE Társadalomtudományi Karán a társadalmi nemek (gender studies) mesterszakát szüntette be a magyar kormány, míg a Bölcsészettudományi Karon a költségoptimalizálás miatt (a kormány által kinevezett kancellár tanácsára) tanszékeket kell összevonni. Ennek a következménye, hogy több, nagy szakmai tekintéllyel rendelkező oktatót nyugdíjaznak. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) működésébe is beleszól a kormány, valamint a Politikatörténeti Intézetet (PTI) is folyamatosan vegzálják (erről a PTI korábbi elnöke, Földes György beszél az ATV-ben, valamint a PTI a 888 és pesti srácok folyamatos nemtelen támadásai alatt áll). És még csak a tudományosság elleni politikát néztük át, ehhez még jön a hajléktalanság kriminalizálása, a cafetéria csökkentése és a maximális túlóraszám évi 250-ről 400-ra emelése.
„Munkás, diák, egy az irány!”
Ezt skandálta a tömeg a november 24-i tüntetésen, amit a tudomány és az oktatás szabadságáért rendeztek. A menet a budapesti BCE épületétől vonult a Kossuth térre, ahol egy egyhetes Szabad Egyetemet hirdettek, ahová bárki jelentkezhetett a témájával. Ez az egy hét nagyon sűrű programrács szerint ment végig, ahol neves szakemberek ültek le beszélgetni témájukról, ezzel megvalósítva a „szabad egyetem” lényegét. Az itt szervezkedő diákok azon generáció tagjai, akik már demokráciában nőttek föl, és most nem akarják, hogy ezt elvegyék tőlük azok az opportunista politikusok, akiknek a demokrácia a hatalomhoz jutás eszköze. Ezek a fiatalok azért vannak kint a téren és azért szervezkednek, mert szeretik hazájukat, és nem akarják, hogy a tudományt a politika határozza meg, vagy hogy a piacnak kiszolgáltassák, illetve hogy a munkásságot kiszipolyozzák, és hogy egymás ellen hergeljék Magyarország állampolgárait.
A szervezők és aktivisták közt több náció tagjai is megtalálhatóak, mivel a CEU diákjai önszerveződéséből nőtte ki magát ez a mozgalom, amihez csatlakoztak a corvinusosok és eltések egyaránt. A térfoglalás által létrejött szabad egyetemet társadalmi támogatottság vette körül, voltak akik pénzzel, mások pedig pogácsával, rétessel vagy teával segítették a hidegben táborozó egyetemistákat.
A mozgalomban munkacsoportok működnek és így próbálják hatékonyabbá tenni a kezdeményezésük működését. A hangsúly a szolidaritáson van.
A legnagyobb nehézséget a hatalommal szemben az jelenti, hogy az általuk felsorolt problémákat a magyarországi kormánypártok még problémának sem ismerik el. Így a párbeszédet sürgetni lehet, de elérni nem. A kormány, mint szilárd monstrum áll velük szemben. Ez azonban csak a hatalom (látszólagos) szilárdsága, és nem az elveké.
A téren beszélgettem még Miriam Kaniokovával (Zsolna) és Hushegyi Ádámmal (Pozsony), akik a CEU diákjai. Mindketten tanultak Csehországban (Brünnben és Prágában), majd a szakmai fejlődésük szempontjából a budapesti CEU-t választották. (Erről a tendenciáról olvashat.) Véleményük szerint a szlovákiai tüntetések, Andrej Danko ügyei, a hazai korrupciós ügyek sem jelentenek olyan mélyreható problémát a demokráciára nézve, mint Magyarországon az Orbán-kormány és a hatalomnak a tudománnyal szembeni fellépése. Ők ezért aktivizálták magukat itt Budapesten, és csatlakoztak a mozgalomhoz.
Aktivizálódás a demokráciáért
„A demokrácia aktív híveinek tábora […] csak akkor mentheti meg a szabad társadalmat […], ha türelmesen és perspektivikusan átalakítja politikáját, és ez a politika – ha tetszik, ha nem – a jelenlegi körülmények között csak baloldali színezetű lehet.”
– írta Tamás Gáspár Miklós az Új osztálypolitika című esszéjében. [in. Mozgó Világ 25. évf. (1999.) 1. sz. 15–33.]
TGM szavai után tíz évvel az egyetemistáknak már nincs más választása, ha valóban egy szabadabb demokráciában kívánnak élni, mint hogy felhívják a társadalom figyelmét a szolidaritás szükségességére.
A diákok december 1-jén szimbolikusan eltemették a tudomány és az oktatás szabadságát, de ezzel mozgalmuk nem fejezte be működését. A CEU elhagyja a Magyarországot, de a BCE, az ELTE, az MTA és a PTI ügye ettől még a politikai harcok kereszttüzében áll.
A december 8-ára a szakszervezetek tüntetést hirdettek, amin az egyetemisták is részt vesznek, és felszólalnak. Így állva ki egymás ügyei mellett.
