Németország csapatokat küld Szíriába
Németország 1200 katonával venne részt a szíriai bevetésben, nyilatkozta Volker Wieker tábornok, a német hadsereg (Bundeswehr) főfelügyelője a Bild am Sonntag lapnak. A német részvétel az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcban a Bundeswehr jelenlegi legnagyobb külföldi bevetése lesz.
Kapcsolódó cikkek
Katonai szemszögből a repülőgépek és hajók működtetéséhez szükséges létszám előreláthatólag 1200 lesz –
mondta Wieker Bild am Sonntag lapnak.
A német kormány valószínűleg kedden hagyja jóvá a részvételt, Volker Wieker tábornok szerint még az idén elkezdődhetnek a bevetések.
Németország az Iszlám Állam elleni szíriai harcba mindenekelőtt a Bundeswehr légierejének felderítő repülőgépeivel és egy hadihajóval akar bekapcsolódni. A tervek szerint 4-6 Tornado és egy fregatt alkotja majd a német kontingenst. A Tornado felderítő gépek s törökországi Incirlikben és a jordániai Ammanban állomásoznak majd, a további részletekről már folynak a tárgyalások a két ország között.
(bloomberg.com, welt.de, faz.net)