Harabin már nyert, de ki győz és miért?
Nagyelemzés
Mistrík, Šefčovič vagy Harabin? Ki nyeri az elnökválasztást és miért? Mi lesz egyáltalán a voksolás tétje? Nagyelemzésünk.
Maroš Šefčovič, Robert Mistrík, Štefan Harabin. Egyelőre úgy tűnik, közülük kerülhet ki a továbbjutó. Az első kettő közül pedig az új elnök. Március 16-án szavazunk, és még ha lassan tisztul is a kép, egyelőre több az ismeretlen, mint a bizonyos. Kik győzhetnek és miért, mi a tétje a választásnak és ki mit nyerhet vele? Milyen lesz a szavazás után Szlovákia?
Elsősorban természetesen mindenkit az érdekel, hogy ki lesz a befutó és miért. Ám mielőtt az esélylatolgatáshoz lépnénk, érdemes távolabbról nyitni, így jobban látszódhat az a kontextus is, amelyben az eredményeket és azok következményeit értékelhetjük a választások után.
Többletfeladatokat kap az új elnök
Szlovákiában az államfő nem tartozik a politikailag erős szereplők közé, ám megválasztásának módja és a kissé ködös – és az Alkotmánybíróság korábbi döntései miatt ködössé váló – jogkörei miatt hangsúlyosabb aktor, mint az elsőre látszik. Közvetlenül választjuk, ez nagyobb felhatalmazást és szélesebb politikai mozgásteret nyújt a mindenkori elnöknek, az utóbbi pár év vitás kérdései pedig megmutatták, hogy viszonylag szabadosan körülhatároltak az elnök lehetőségei. Az AB korábbi döntése alapján nem muszáj kineveznie a főügyészt, kérdéses, pontosan hogyan kell eljárnia egy miniszter lemondásakor, és még izgalmasabb kérdés, hogy ha nagyon nem tetszik neki egy kormánytag jelölése, akkor köteles-e kinevezni? Kiválasztja az AB új elnökét, és ha akarja, vissza is hívhatja?
A jogkörök cizellálására feltehetően a következő években sem lesz politikai akarat és alkotmányos többség a parlamentben, így várhatóan a következő államfő is élvezheti – hol ténylegesen, hol idézőjelesen – ezeket az állapotokat. A pártpolitikai közeg töredezettsége miatt pozíciója felértékelődik – ebből a szempontból a hasonló jogállású magyar államfőnél sokkal fontosabb szerepe lehet nem csak a társadalmi vitákban, de a politikai csatározások során is.
Az elnökválasztás fő tétje, hogy milyen értékrendű vezetőt választunk. A hosszabb távú trendek alapján a nullás évek közepe óta domináns Smer hatalma összecsuklóban van, ám nem látni, ki válthatná. Sőt, még azt sem, hogy milyen jellegű és ideológiai hátterű tábor kerülhet többségbe. A Smernek pozíciói megtartása szempontjából kiemelten fontos, hogy most sikeres legyen.
Pedig most indul a legkisebb esélyekkel.
Ahogy az elnökválasztási esélyek latolgatása során látszani fog, a hazai belpolitika az eddigi kétosztatúsága helyett három tábor csatájáról szólhat – egy ideig. 2016-ig viszonylag egyszerű volt a képlet. Az egyik oldalon a reformista, nyugatbarát és piacorientált jobboldal, vele szemben pedig a jobb híján kissé pontatlanul populista, nacionalista és baloldali címkékkel körülírt blokk állt (HZDS, majd Smer, SNS). A két tábor ereje általában kiegyenlített volt, sok múlott a nüanszokon és a mobilizáción, illetve azon, hogy a magyarok a jobboldalon – a jobb oldalon – álltak. 2016-ban Kotlebáék ütötték az első éket a két tábor közé, Štefan Harabin viszonylag magas támogatottsága pedig azt mutatja, hogy fel kell készülnünk egy harmadik, még nehezebben definiálható blokk létrejöttére és politikaformáló hatására – mindennek pedig tragikus következményei lehetnek az ország kormányozhatóságára és a reformorientált vezetés esélyeire.
Az elnökválasztás rövid távú tétje az, hogy az új államfő képes lesz-e hatalmi egyensúlyt képezni a Smer vezette koalícióval szemben, ám ennél hangsúlyosabb, hosszabb távú feladata a társadalmi konszolidáció lesz. A 2020-as parlamenti választások után pedig a kormánytöbbség megtalálásában és az egyensúlyteremtésben is az eddig megszokottaknál fontosabb szerep hárulhat rá.
Jobboldali tülekedés
Innen nézve érdemes átfutni a jelöltek névsorát és az esélyesekről beszélni. Ami még mindig komoly bátorságot feltételez, ugyanis akit ebben a pillanatban esélyes továbbjutónak tartunk, az lehet, hogy pár hét múlva már billegni fog, március 16-án pedig lábjegyzetté válik. Nem csak a minden előzetes várakozást megtréfáló 2016-os választási eredmények tudatában írhatjuk ezt, az esélyes jelöltek többsége kevéssé ismert – nem csak a választók jelentős csoportjai számára ismeretlen, kommunikációs és mozgósító hatásukat is nehéz felmérni. Ráadásul olyan turbulens időkben kell magukat megmutatniuk, amikor az elnökválasztást folyamatosan beárnyékolják az egyéb fontos ügyek és botrányok.
Az eddigi kutatások fényében úgy tűnik, három jelöltnek van komoly esélye arra, hogy továbblépjen a második körbe. Az egyetlen dolog ugyanis, amit biztosan ki lehet jelenteni, hogy szükség lesz a második fordulóra.
A jobboldalon nagy tülekedés szemtanúi lehetünk, de Robert Mistrík előnye hónapok óta stabilnak tűnik. Az SaS-es múltú független jelöltnek (eddig az SaS és a Spolu deklarálta támogatását) már csak 2-3 hetet kell malőrök nélkül és a tévévitákban elfogadhatóan szerepelve lehoznia és zsebében a továbbjutás. Főként azután, hogy Zuzana Čaputovával bejelentették – igaz, az egyezséget máris másként értelmezik –, február közepéig a kettejük közül gyengébbik visszalép a másik javára. Čaputová választói számára Mistrík a leginkább elfogadható alternatíva, többségük várhatóan fegyelmezetten szavazna át, ilyen esetben 20% fölötti eredménnyel borítékolható a továbbjutása.
Az eddigiek alapján a jobboldalon egyedül a Progresszív Szlovákia által indított Čaputová keverheti még meg a lapokat. Az élő szereplései alapján dinamikusabbnak és célratörőbbnek tűnik, mint Mistrík, ám nem kis hátrányt kellene leküzdenie viszonylag rövid idő alatt – úgy, hogy a támogatottság szempontjából érdemi tévévitákra akkor fog csak sor kerülni, amikor a közös egyezség alapján az egyiküknek már vissza kellene lépnie.
A Smer brüsszeli arca
A másik táborban a Smer jelöltje a favorit, őt pedig most úgy hívják, hogy Maroš Šefčovič. Továbbjutási esélyeit három dolog ronthatja: késői bejelentése és így rövid kampánya, brüsszeli és kilúgozott múltja, valamint Andrej Danko potenciális önbevetése. Šefčovič tizedik éve uniós biztos, ötödik éve az EU kormányának számító Európai Bizottság alelnöke, fontos szakterületet visz, ám itthon nem tartozik az ismert politikusok közé. Azért sem, mert előtte semmilyen közéleti funkciót nem töltött be, 2009-ben színtelen-szagtalan diplomataként kapta meg a brüsszeli szlovák posztot. Šefčovič esélyeinek jót tett volna, ha már ősztől kint lógtak volna óriásplakátjai.
Míg a kommentátorok a Smer racionális és a lehetséges legjobb döntéseként írták le, hogy a nyugatorientált, kiváló uniós beágyazottsággal rendelkező Šefčovičot indítja, ez az esélyein nem javít, inkább rontani fog. Az egyre zsugorodó Smer táborában ugyanis a brüsszeli eurokrata funkció, az erőteljes nyugati orientáció inkább gyanakvást fog kelteni, mintsem feltétlen támogatást.
Ha Šefčovič nem keni meg egy kis nemzeti mázzal, szociális populizmussal és csipetnyi euroszkepticizmussal a kampányt, akkor a Blaha és hozzá hasonló Moszkva-orientált, marxista és egyéb „alternatív” ködevők nyilatkozatain edződő Smer-választók akár más jelölt után is nézhetnek. S lesz, aki ezen a téren őket kielégítő – de róla egy bekezdéssel lejjebb értekezünk.
Végezetül Šefčovič továbbjutására a harmadik számú veszélyt Danko indulása jelentheti. Nem azért, mintha a plagizáló századosnak valós esélyei lennének a továbbjutásra – az általa elvitt szavazatok hiányozhatnak a végelszámolásnál. A Smer és az SNS tábora hasonló identitású, gyenge vagy nem létező SNS-es jelölt esetében a „nemzetiek” többsége simán átszavaz, ezzel 20% fölé segítve Šefčovičot. Danko viszont pártelnökként hozhatja az SNS-es voksok többségét, így csak a Smer-táborra számíthatna az uniós biztos – ahogy fentebb írtam, onnan sem mindenkire. Mindezek ellenére Šefčovič kezdőpozíciója nem rossz, Ficóékat egy szem pártos megmérettetése, a 2014-es EP-választás intheti óvatosságra. Akkor a 35%-ös népszerűségi indexszel hasító Smer EP-listáját vezette, és 24%-kal minden előzetes várakozást alulmúlt…
Főbíró ugrásra készen
A harmadik esélyes továbbjutó egy olyan személy, akinek az élmezőnyben történő felbukkanására egy éve még senki sem fogadott volna. Štefan Harabin megérezve az idők szavát ismét váltani tudott.
A 80-as években törtető kommunista a 90-es években Mečiar bírósági faltörő kosává vált, hogy a nullás évek végén, a tizes évek elején saját útját járva a smeres érdekek képviselője legyen. Majd miután Ficóék számára is kényelmetlenné és haszontalanná vált, oldalt váltott és az „alternatív” vizekben kezdett evezni. Utólag nézve tudatosan építkezve hosszasan készült az elnökjelöltségre, a szorgalmas munka gyümölcse pedig beérni látszik.
A felmérések növekvő potenciált és jelenleg 10% körüli eredményt mutatnak most a volt főbírónak, esélyeit pedig három tényező javíthatja. Egyrészt a mezőny széttöredezettsége miatt feltehetően a jobboldali és a smeres jelölt nem szerez sok szavazatot – így talán még 20% alatti eredménnyel is leelőzhető az egyik, másrészt Harabinnak lehet egy rejtőzködő bázisa is (megvan a 2016-os Kotleba-effektus?), harmadrészt a visszalépéseknek vagy a taktikai átszavazásoknak köszönhetően nem elhanyagolható növekedési potenciálja van.
A szélsőséges Róbert Švec (ő az, akinek pártja kossuthos plakáttal kampányol a szlovák iskolaválasztás mellett) már jelezte visszalépési szándékát, Marián Kotleba 5%-a pedig még vevőt keres. Nem zárható ki, hogy a neonáci pártvezér visszalép Harabin javára – akár valamilyen titkos paktumot kötve vele –, de ha ezt nem is tenné meg, választóinak egy része, látva esélytelenségét, feltehetően átszavazna a volt főbíróra. A nyugatorientált Mistrík és az eurokrata Šefčovič mellett pedig a Brüsszel-kritikus protestszavazókat is eredményesen szólíthatja meg. Extrém esetben Harabin eredménye 15-20% között is mozoghat, ami a jobboldali jelölt vagy Šefčovič gyengébb szereplése mellett továbbjutást érhet.
Mint a felsorolásból látszik, a két magyar jelölt a futottak még kategóriában lesz, igaz, azt egyikük sem gondolhatta komolyan, hogy győz vagy legalább bejut a második körbe – az egyik legalább elismerte, hogy nincsenek ilyen illúziói.
Magyar belharcok
Bugár Béla és Menyhárt József ugyanazzal a céllal vágtak neki a küzdelemnek: mozgásban tartani saját választóikat és építeni a brandet, valamint saját magukat. Bugár látszólag kedvezőbb pozíciója és magasan mért támogatottsága (8-10% között) a Híd-elnök ellen dolgozhat: ahogy élesedik a verseny és szerepelnek egyre gyakrabban a tévéképernyőn a jelöltek, olvadni kezd a 100%-os ismertségéből származó előnye, a fokozatosan bejelentkező pártjelöltek miatt pedig nem csak növekedési potenciálja nullázódik, de az eddigi bázisa is csökkenni fog. Így ha hasonló eredményt is érne el, mint a Híd országos támogatottsága (5-6%), az őszi és téli felmérések fényében csalódásként fog hatni – pedig ez nem lesz rossz eredmény számára. Ha viszont beesik 5% alá – aminek nem elhanyagolható esélye van –, az egyenesen demoralizálóan hathat a májusi EP-választára készülő pártjára.
Menyhárt József ellentétes pályán mozog. Kampányát későn indította, a szlovákok szinte egyáltalán nem ismerik – és nem is számíthat rájuk – és feltehetően a magyar szavazók nem kis része sem igazán tudja, kicsoda, az első felmérések (már amiben szerepeltették) 2% körüli eredményt mutattak. Ha innen feljebb tud kúszni – amire akkor van esély, ha az MKP-s tábort jól mozgósítja és az egységesen sorakozik fel mögötte –, azt már sikerként tudja elkönyvelni. Az egyetlen „szépséghiba” az lesz, hogy egy másik magyar nemzetiségű jelöltnek még több szavazatot számlálnak majd össze.
Ekkor pedig beindulhat az értelmezési harc – ami csak a szlovákiai magyar szcénát fogja érdekelni –, hogy milyen különbség számít kinek a kudarcának, egy 29 éve a politikában mozgó, országosan ismert arc és egy kezdő politikus küzdelmében milyen arányú különbség jelent győzelmet és mi de facto vereséget.
Győztesek és sok kis vesztes
A pártok többsége speciális pártpromóként felfogva saját jelöltet indított vagy készült indítani az államfőválasztáson, ám nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy lássuk: ahol csak két továbbjutó van és egy győztes, ott a sűrű mezőnyben sok vesztes lesz. Magyarán: ami egy éve jó biznisznek tűnt – betolunk egy jelöltet, futtatja a pártot és ezzel jól járunk – az március 16. után nettó veszteséggé válhat: elégetett pénzek a kampányban és egy értelmezhetetlen eredmény, gyorsan feledésbe merült jelölttel. A végén talán ezt az összefüggést némileg felfogva az OĽaNO és a KDH már nem is állt rajtvonalhoz, ám a választásnak lehetnek kisebb nyertesei is.
Ha Mistrík továbbjut és/vagy győz, azt az SaS (és részben a Spolu) saját győzelemként fogja majd akarni eladni. Čaputová jelenleg jobb számokat produkál, mint az őt indító Progresszív Szlovákia, ám ha a jelölt visszalép Mistrík javára, akkor ezt csak minimálisan tudja majd kiaknázni. A főnyeremény viszont Čaputová lesz számukra, akit addig megismer az egész ország, és fontos szavazatokat hozhat a pártnak 2020-ban.
A Smer számára kétesélyes a játszma. Šefčovič győzelme régóta várt pozitív lökést adhat a pártnak, igaz, ez feltehetően már csak arra lenne jó, hogy egy időre megállítsa a zuhanást. A párt támogatottságát látva már egy tisztes vereség a második körben is elfogadható eredmény lenne Ficóék számára, főleg a pártelnök-kormányfő 2014-es égése után. Ha viszont Šefčovič kimarad a második fordulóból, az egy újabb armageddonnal fog felérni a Smer számára.
A Híd számára csak egy 6% feletti Bugár-eredmény lehet siker, ám a párt szempontjából fontosabbnak mutatkozik az EP-választás. Ez utóbbi igaz az MKP-ra is, amely 2% alatti Menyhárt-eredmény esetén lesz gondban. 4%-os vagy annál jobb eredmény pedig erőt adhat a pártnak, ám ennek a minimálisnál kevesebb esélye van.
Harabin és az „alternatív” győztesek
Akármilyen eredményt is hoz, a legtöbbet az „alternatív szcéna” profitálhat az elnökválasztásból. Kérdéses persze, új sztárja, Harabin mit kezd a sikerrel és százalékaival. Saját mozgalmat alapít, belép egy létező extrémista pártba vagy egy pártszövetség élén fut neki a 2020-as választásoknak. Az államfőválasztás előtti tudatos építkezését látva nehéz elhinni, hogy ne gondolna tovább 2019 márciusánál.
És ez a fejlemény jelentheti a legnagyobb veszélyt a szlovák belpolitika stabilitására. Egy háromosztatú mezőny esetében ugyanis extrém módon megnehezedne a kormányalakítás 2020-ban.
Ha egyik klasszikus tábor (jobboldal, baloldal) sem omlik össze, akkor gyakorlatilag egy rossz és egy még rosszabb forgatókönyv közül lehetne választani: nagykoalíció – ami a szélsőségesek malmára hajtja a vizet – vagy a baloldal közös kormányzása egy harabinista erővel.
Az elnökválasztás jelentősége így jóval túlmutat a 2019-es éven és az akutális koalíciós-ellenzéki harcokon, az új államfő akár rendszerstabilizáló feladatokkal és kihívásokkal is szembenézhet ötéves megbízatási ideje alatt.
