A  d̶á̶n̶ boldogság kulcsa

Minden évben eljön az a nap, amikor a hírekből kiderül, hogy mely nemzetek a legboldogabbak a világon, viszont azt sosem írják oda, hogy vajon minek örülnek ennyire. Meik Wiking azonban könyvesboltokat robbantva 2016-ban megírta, hogy mitől is olyan boldogok ott északon, amikor hideg van, korán sötétedik, és a fizetésük fele elmegy az adóra.

Még nem láttam dánt. Se boldog dánt, se szomorú dánt. Vagy ha láttam is, akkor nem tudtam róla, hogy dán (maximum csak azt, hogy boldog-e vagy szomorú, de az, hogy valaki dán, az ritkán van ráírva az ember homlokára). Dániában sem voltam még soha, mert félő, hogy én oda csak egyszer megyek: örökre. Ha rájuk gondoltam, mindig egy nagykabát és egy béléses cipő jutott eszembe, amint épp vár a buszra, hogy aztán csatlakozva a többi nagykabáthoz és esetleg néhány sapkához átguruljon a két hóvihart összekötő híd túloldalára, ahol egy fuvallat repíti majd haza a kandalló elé. És láss csodát…Én lepődtem meg a legjobban, hogy jól gondoltam. Leszámítva a kandalló elé repülős részt. Mint kiderült, csak simán odaülnek. De előtte még leveszik a nagykabátot meg a béléses cipőt, hogy láthatóvá váljon a vastag, kötött pulcsi vagy szvetter és a gyapjúzokni.

A sálat azonban simán magukon hagyhatják, elvégre vannak, akik még nyáron is körbetekerik magukat, úgyhogy a kandalló előtt is simán maradhat, csak spékeljük meg még egy takaróval is. Ezekből nem az következik, hogy kiváló dán lennék (pulcsi, vastag zokni, SÁL!), hanem, hogy született dán vagyok: a fekete előnyben részesítése minden más színnel szemben, a forróital-függőség vagy a nemtörődömnek ható frizura. Ezek alapján jópáran érezhetnénk magunkat egynek a világ legboldogabb emberei közül, de mégsem tesszük.

A titok: maga a dánság

És minden ami ezzel jár. Az országban található Boldogságkutató Intézet (ahova, gondolom, sosem keresnek tesztalanyokat) azt kutatja (boldogan, nem meglepő módón), hogy mitől lesznek boldogok az emberek. Meg azt is, hogy ennek a boldogságnak milyen hatásai vannak, de ez már csak hab a tortán. A Focus közvélemény-kutató intézet munkátársai labdába se rúgnak azokkal szemben (pedig minden tiszteletem az övék), akik olyan kérdésekre keresik a választ, hogy milyen gyakran gyújtanak gyertyát a dánok?, mennyire elégedett a társas kapcsolataival?, a kandallót vagy a kályhát részesíti-e előnyben az otthonában?, illetve, hogy boldognak kéne-e lenni a munkahelyünkön? (Nyugodtan olvass tovább, nem fogok spoilerezni.) Míg legtöbbünk ezeket az információkat teljesen haszontalannak tartja, addig a Boldogságkutató Intézet dolgozói számára minden egyes adattal árnyaltabbá válik az egyébként nem csak a dánokra jellemző boldogságérzet, a hygge, ami a cikk írójának szabadfordításában annyit jelent, hogy minden jó.

Nyelvészeti kihívás

A valóságban azonban eredhet a norvég „jóllét” vagy az ismeretlen eredetű hugge, azaz „ölel” szóból is. Rejtélyes etimológiájának ellenére (vagy épp azért) vált a legtöbbet használt dán szóvá, hiszen mára már olyan szavakat képeztek belőle, amelyeknek jelentése „családdal összebújós, tévézős este” vagy „teázós, olvasós, semmit-sem-csinálós nap”, esetleg „hyggesarok” vagy „konyhában a hygge élvezésére kialakított zug”. De külön szó van a játszás közben gyerekkel túl elnéző emberre, és ha én szó lehetnék, akkor kizárólag otthon hordott, nyilvános helyen semmi esetre sem mutogatható nadrágot akarnék jelenteni (hyggebukser). Ezeket a jelentéseket látva azonban akaratlanul is megjelenik előttünk egy kép, egy hangulat vagy érzet, amelyek valójában megadják a hygge valódi jelentését.

Gyertya és még több gyertya

Ha fényben kéne meghatároznunk a boldogság érzetét, akkor a dán mintát követve, Szlovákia összes lakosának is évente hat kiló gyertyaviaszt kéne elégetnie fejenként. Ki tudja, ha náluk működik, miért ne lehetnénk mi is boldogabbak a szigorúan nem illatos gyertyáktól, amelyekkel könnyedén teremthetünk templomi hangulatot az otthonunkban is. Viccet félretéve, a megkérdezett dánok a gyertyát első helyen említik, ha a hyggéről van szó, úgyhogy ez nemcsak átmeneti hóbort náluk. A gyertya a mindennapjaik része, akárcsak a hygge. És ettől lesznek ők a legboldogabbak. (Azon túl, hogy magasan ők töltik a legtöbb időt a családjuk és barátaik társaságában, és az OECD szerint a dánoknak van a legtöbb szabadidejük, amelyet teljes mértékben ki is tudnak használni.) Az évi néhányszor nagyon boldognak lenni, például egy utazásnak köszönhetően, helyett a mindennapokban megtalálni a kicsi boldogságokat elv mentén élt dán életekbe belekódolt közhely teszi őket évről évre a legboldogobbakká. Gondoltad volna?

(Ha fonott szíveket készítenél papírból, vagy csak még többet szeretnél tudni a gyertyákról, esetleg érdekel egy boldogságkutató összefoglalója a dánságról: Meik Wiking: Hygge, a dán életérzés, amely boldoggá tesz)