Egy visszalépés anatómiája
Szlovákia államfőjét nem Menyhárt Józsefnek fogják hívni. Ez, bármilyen drámaian is hangzik, eddig is nyilvánvaló volt, most tulajdonképpen csak lepapírozták és ráütötték a pecsétet azzal, hogy Menyhárt, az MKP elnöke bejelentette, visszalép, és Robert Mistríket ajánlja az MKP szavazóinak. Az egész „Menyhártot elnöknek” sztorinak azonban egyáltalán nem ez a legérdekesebb momentuma. Összpontosítsunk a miértekre.
Menyhárt egy meglehetősen általános nyilatkozattal zárta államfőjelölti karrierjét – a kommunikációs csapat lényegében kihozta a helyzetből a legtöbbet, amit kihozhatott. Az MKP elnöke, aki az elmúlt hetekben egy anyagilag nem túl nagy volumenű (a transzparens számla szerint eddig összesen 34 ezer euróba kerülő) kampányt bonyolított le főleg a „sajátjai” előtt, egyáltalán nem nyitott a szlovák nyilvánosság felé. Nem láttuk szlovák vitaműsorban, nem igazán foglalkozott vele a sajtó, a közvélemény-kutató ügynökségek pedig szinte ignorálták. (Update: a transzparens számlán látható végösszeg még változhat, az elszámolást a kampány után kell majd benyújtania az MKP-nak. A transzparens számla itt elérhető)
A visszalépés kommunikációját ehhez képest Menyhárt úgy lőtte el, mintha a választás szempontjából úttörő lépést tett volna meg. „Ha ti tökölődtök, majd én megmutatom, milyen tökös vagyok, és jó példát mutatok, feláldozom magam” – sugallja a nyilatkozat, azt a narratívát diktálva, hogy Menyhárt volt a releváns magyar jelölt, aki révén majd a magyarok tömegesen dobálják majd Mistrík nevét az urnákba. S hogy a „szlovákiai magyarok a jó oldalon állnak”, mint Szlovákia történelmében annyiszor.
Ennek célja, hogy tárgyalási alapként lehessen majd hivatkozni rá a későbbi politikai tárgyalásokon. Az ugyanis néhány hónap múlva már csak lábjegyzet lesz a Nagy Elnökválasztási Almanachban, hogy Menyhárt Józsefnek a felmérések szerint alig volt mérhető a támogatottsága az egyes felméréseken (Focus 1,4 százalék, AKO 1,5 százalék), ami az MKP aktuális preferenciáit sem érte el (Focus 3,3 százalék, AKO 3,4 százalék).
Miért pont Mistrík?
Menyhárt ezzel kihagyta az elnökjelölti interjúkat és vitákat a kampányfinisben, amivel láthatóvá tehette volna legalább egy kis időre saját magát, illetve az MKP-t a szlovák nyilvánosság előtt. „Amit akartunk, azt elmondtuk. A szlovákok felé is” – válaszolta Menyhárt arra a kérdésemre, nem sajnálja-e, hogy pont aznap lépett vissza, amikor a szlovák közmédiában lett volna alkalma szerepelni. Az üzenetet szerinte a visszalépéssel kommunikálta: „mi egy olyan köztársaságot akarunk, egy olyan Szlovákiát, amely tisztességes”. Az már egy másik kérdés, hogy ennek az üzenetnek ki a címzettje.
A politikai valóság azt mutatja, hogy a címzett nem a szlovák nyilvánosság, hanem a szlovák jobboldali ellenzék, elsősorban az OĽaNO. Az, hogy Menyhárt Mistríket nevezte meg támogatottként, és nem mondjuk Zuzana Čaputovát, vagy akár Bugár Bélát, ugyanis azt jelzi, hogy az MKP továbbra is komolyan gondolja azt a hosszú távú stratégiát, hogy a szlovák jobbközép pártokhoz csapódna a Híddal való közeledés helyett. Mistrík az SaS és az OĽaNO jelöltje, ám egy politikai bibi azért van vele: egyáltalán semmi köze sincs az MKP által sokszor hangoztatott „magyar témákhoz”, és különösebben nem is érdeklik ezek az ügyek.
Tanulságos az Új Szónak adott interjúja: a kettős állampolgárság témájával kapcsolatban bevallja, nem tájékozott, és bár Malina Hedvig ügyében korrekt álláspontot vall, a nyelvi jogok terepe teljesen ismeretlen számára, a Beneš-dekrétumok témájától pedig úgy riadt vissza, mint a vegetáriánus a csirkefarháttól. „Mistríknek valós esélye van ebben a történetben” – magyarázza Menyhárt arra a kérdésemre, miért pont a tudósra esett a választásuk. Az a kérdés pedig, hogy a másik magyar nemzetiségű jelölt, Bugár Béla Híd-elnök miért nem jöhetett szóba (ha már öt éve pont a magyar jelölt, Bárdos Gyula támogatásának elmaradását rótta fel az MKP a Hídnak), lepattan Menyhártról. „Bugár Béla azt mondta, nem magyar jelöltként, hanem szlovák állampolgárként indul” – mondja.
Hello darkness, my old friend
Érdemes azonban egy kicsit mélyebbre ásni abban, hogy a „Menyhárt a mi elnökjelöltünk” sztori hogyan csapódik le az MKP-ban. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a pártban az utóbbi időben nagy a feszültség. Menyhárt lerázza magáról az azt firtató kérdéseket, mi volt a visszhangja az MKP-ban a visszalépésnek: „Örülök, hogy mindenki a pártbeli visszhangomat akarja megtudni, ez a pártra tartozik, senki másra” – mondja hozzátéve, azok a párttagok, akik felteszik a kérdést, mire volt jó ez az egész történet, választ kapnak.
A történet azonban ennél jóval bonyolultabb, és jól mutatja a párton belüli feszültségeket és erővonalakat. Menyhárt ugyanis láthatóan pontosan tudta, hogy indulása az elnökválasztáson veszett fejsze nyele – ugyanis már az elnökjelöltsége bejelentésekor teljesen nyilvánvaló volt, hogy semmi kedve az egészhez, csupán belekényszerült. Az egész 2017 végén, 2018 elején kezdődött: az MKP bejelentette, hogy Bárdos Gyula 2014-es, sikerként kommunikált „félsikerére” (5,1 százalékára, mintegy 97 ezer szavazatára) kötve saját jelöltet indít.
Erre pedig nagy szüksége volt a pártnak, hiszen évek óta nem tudnak elmozdulni a 3-4 százalékos támogatottságról, így minden olyan lehetőséget meg kellett ragadniuk, amely révén meg tudják mozgatni a választói bázisukat, és a Híd bázisának lemorzsolódó tagjait is át tudják édesgetni. Csakhogy a terhelt koalíció miatt szintén pengeélen táncoló Híd pontosan ugyanígy gondolkodott, nekik is szükségük volt a kockázatvállalásra, az előremenekülésre – és mivel a háttérben zajló, közeledést célzó MKP-Híd egyeztetések immáron sokadszor zátonyra futottak, Bugárék kijátszották az adut, a pártelnök személyében. Miért ne tették volna? Pontosan ugyanazt akarták elérni, mint az MKP, és náluk volt a továbbra is legnépszerűbb szlovákiai magyar politikus, Bugár Béla, akinek ráadásul az országos politika és pártja fennmaradása szempontjából is létfontosságú volt, hogy tempót diktáljon. Eközben az MKP nem talált olyan államfőjelöltet, aki hajlandó lett volna végigturnézni az országot esélytelen jelöltként – Bauer Editet nem sikerült meggyőzni, Albert Sándor sem vállalta. Arra is sok lehetséges válasz létezik, miért nem voltak hajlandók belemenni a jelöltségbe: lehet, hogy a hátuk közepére sem kívánták a dolgot, és felmerülhet az is, hogy lebeszélte őket valaki. Mindenesetre az elnökjelölti casting eredménytelenül zárult, és kialakult a lehetséges jelöltek „kényszernégyese”, Csáky Pál, Miklós László, Őry Péter és Menyhárt József. Csáky villámgyorsan kiszállt a dologból, majd Miklós és Őry is visszatáncolt: Menyhárt pedig ott maradt egyedül egy vállalt ígérettel, és az államfőjelöltség terhével, az erdő kellős közepén – belső ellenzéke pedig somolygott magában. Ezen a ponton ugyanis Menyhárt már nem tehette meg, hogy hagyja a fenébe az egészet, már csak azért sem, mert ezzel hatalmas gyengeséget mutatott volna a tagbázis felé, azt pedig nem tehette meg.
Ebből lett tehát egy félszívvel lebonyolított, a belső pozíció megerősítésére irányuló kampány, egy jól felszerelt Škoda Superb áráért (Update: úgy hallottuk, a pénzből végső soron két Kodiaq is kijön). Hogy megérte-e? Hogy megerősödött ezáltal az évek óta döcögő MKP? Jó kérdés, de ezt már a párton belül kell megválaszolnia Menyhártnak. Mi pedig majd idővel megtudjuk.
Kiemelt kép: MKP fb