A meg nem érteni akarás határon innen és túl

Országunkban egyes témák időről-időre előütik a fejüket, hogy kisebb botrányokat okozva felkavarják a port. Jelenleg két olyan dolog van, ami a szlovák internetezőknél kiveri a biztosítékot: Bugár magyar kampányplakátjai és a magyar helységnévtáblák (emlékezve Pellegrini Facebookos malőrjére). Ami mindkét dologban közös, az a magyar nyelv nyilvános használata. Ma, az anyanyelv nemzetközi napján, tekintsük bele egy kicsit ebbe a problematikába.

Ami Bugár Bélát illeti, nem kell bemutatni senkinek. Mindenki maga dönti el, kire adja le a szavazatát. Figyelemkeltő azonban az a jelenség, hogy a szlovák közvélemény, a pártelnök politikai karrierjét és döntéseit ismervén is folyton csak a magyar nemzetiségét támadja és azt, hogy magyarul kampányol. Ezek szerint számukra fontosabb egy nyelv és egy nemzet gyűlölete, mint maga az elnöki posztért induló személy jelleme. „Maďar na Slovensku prezidentom nebude” – így hangzik a legtöbbet emlegetett mondat. Mégis mi állhat e mögött, ha nem tiszta gyűlölet? Talán a félelem? 2019-ben, tehát 99 évvel a Trianoni békeszerződés után még mindig azt hiszik, hogy el akarjuk venni az országukat?

Ugyanez a helyzet a magyar helységnévtáblákkal, amelyek az állami nyelven, tehát szlovákul írt táblák alatt vannak feltüntetve, nem nagyobb betűkkel. A minap megjelent egy cikk arról, hogy néhány szlovákiai településen szmogriadót hirdettek ki. A cikk borítóképén a Kassához közeli Nagyida táblái voltak láthatóak. (Elgondolkozhatunk azon is, hogy a Markíza talán nem pusztán véletlenül választotta-e ezt a képet, tekintve, hogy a másik három említett település Nagyszombat, Nyitra és Trencsén volt) A kommentekben csupán elvétve olvasni arról, milyen káros a szmog, 90%-ban a magyar táblákat gyalázzák. Továbbá, sérelmezik azt, hogy Magyarországon nincsenek ilyen kétnyelvű táblák (holott vannak), mi már megint sokat akarunk és támadjuk őket. Nem tanultunk meg szlovákul, ezért kellenek a magyar táblák. Ezt tetézik az erre érkező magyar, vulgáris módon megfogalmazott reakciók. Erre mondják azt, hogy egyik kutya, másik eb.

Sajnos le kell szögezni, hogy a másoktól, másságtól való félelem, idegenkedés még ma is eléggé jellemzi mind a két nemzetet. Legyen szó akár a romákról, a homoszexuálisokról, a vegánokról vagy a muszlimokról. Minden csak rossz lehet számunkra, ami más, mint mi vagyunk, esetleg eltér az eddigi megszokott életünktől. Lehet, hogy ennek a mentalitásnak a gyökereit a történelemben kellene keresni (amiről hetekig vitatkozhatnánk), de a megoldás találása egyre sürgetőbb.

A pszichológia szerint a düh egy másodlagos érzelem. Legtöbbször a szomorúság vagy a félelem áll mögötte. Arisztotelész szavaival élve: Elragadtatni könnyű magunkat – ez mindnyájunk adottsága -, de az már nem könnyű – és nem is vagyunk mindnyájan képesek rá -, hogy arra haragudjunk, akire kell; annyira, amennyire kell; akkor, amikor kell; azért, amiért kell; és úgy, ahogy kell.

A TÁRKI kutatócsoport 2007-ben egy felmérést végzett Magyarországon, melynek során arra voltak kíváncsiak, hogyan vélekednek az emberek az idegenek befogadásáról az országba. „A mérlegelőket megkérdeztük, hogy mely etnikumú menekülteket nem fogadnák be szívesen. A felsorolásban szerepeltek a más országban élő magyarok, a kínaiak, az arabok, a románok, az oroszok és egy nem létező nemzet, a pirézek. A határon túli magyarokat szinte senki nem említette, ezzel szemben az arabokat, a kínaiakat, az oroszokat, a románokat a mérlegelők túlnyomó többsége (77-87%-a), de még a nem létező pirézeket is 68%-a nem látná szívesen Magyarországon.”

Az eredmények magukért beszélnek. Csupán annyit fűznék hozzá, hogy a felmérés 2007-ben készült, amikor még nyoma sem volt a migránsozásnak vagy a kerítésépítésnek – mindebből az következik, hogy a magyar nemzet saját magának gyárt ellenséget, nem kell ehhez sem országos plakátolás sem Brüsszel.

Összegzésül úgy tűnik, csak abban bízhatunk, hogy ha elég jó példával szolgálunk polgártársainknak, akkor talán egyszer majd ők is rájönnek, hogy a békés együttélés és az effektív együttműködés nem a gyűlöleten át vezet.

Kiemelt kép: markiza.sk