Engedd magadhoz a hegyet!

Győry Attila matróz 1996-ban elhagyja a Ďumbier nevű, szlovák felségjelzésű tolóhajót, hogy kormányostisztté képezzék. Vegyes érzelmek kavarognak benne, karrierje alakulásának örül, de azért sajnálja is, hogy a jó bulinak ígérkező ausztriai utat már ki kell hagynia. Mindössze néhány nappal később, 1996. október 22-én a Ďumbier a Duna ausztriai szakaszán felborul és elsüllyed. A balesetben a legénység nyolc tagja életét veszti, azt pedig, hogy mi vezetett a tragédiához, a mai napig nem tudni pontosan. Győry Attilának aztán évekkel később lehetősége nyílik egy csoportos túrán megmászni a Ďumbier (Gyömbér) hegyet, ő pedig igent mond, elsősorban épp a névazonosság miatt. Így kezdődik az utazó története.
A VándorLáss civil szervezet szervezésében hallgathattuk meg Győry Attila „Süne” utazó, író, a Családi Könyvklub vezetőjének történeteit a komáromi Zichy Pontban, március 8-án. Győry Attilával Kovács Zoltán „Kovi” túravezető, buddhista tanító beszélgetett. Ő vezette azt a bizonyos első túrát a Gyömbérre, utána pedig még számos másikat.
Az elmesélt történeteket bevallottan önkényes, a teljességre nem törekvő válogatásnak szánták mindabból, amit az utazók átéltek és amiről mesélni lehet. Az első hegymászó túrákról, ahol Kovi a gyakorlati tudás mellett életszemléletet és alázatot is tanít. Szó esett az újabb és újabb projektekről, amik nem csak hatalmas lelkesedéssel indulnak, de általában azzal is folytatódnak, legyen szó kerékpározásról, lovaglásról vagy épp vitorlázásról.
Süne külön kitért a helyre, ami legújabb szerelme: Marrakeshről van szó, Marokkó talán legnépszerűbb városára, ahol kényelmesen megfér egymás mellett a modern városrész és a történelmet lélegző óváros. Úgy érzi, teljesen kompatibilis ezzel a világgal, ahol a legváratlanabb dolgok eshetnek meg az emberrel, hősünk például a bazárok közt a szó legszorosabb értelmében egy szamárba ütközött.
Kiemelt kép: VándorLáss fb