Totális változás előtt állunk
Ami most történik, az nem a betetőzése, csak egy következő állomása annak a folyamatnak, ami akkor kezdődött, amikor megtalálták Ján Kuciak és Martina Kušnírová holttestét abban az elátkozott nagymácsédi házban. Szlovákia lakosainak nagy részében akkor tört el valami. És most itt vagyunk az elnökválasztás első fordulója után, amelyet egy teljesen új arc nyert meg – méghozzá azzal, hogy azt mondta, amit a 2019-es szlovákiai lakosság érez. Hajnali gyorselemzés.
Zuzana Čaputová egy meglehetősen széles és erős mezőnyt döngölt a földbe március 16-án – méghozzá úgy, hogy néhány hónappal ezelőtt csak a szakbarbárok tudták, tulajdonképpen ki is ő. Az, hogy üstökösként került fel a szlovákiai politikai élet csillagos egére, annak köszönhető, hogy autentikusan tudta képviselni azokat a dolgokat, melyeket tavaly tavasszal az emberek az utcákon fogalmaztak meg:
a tisztességes Szlovákia eszméjét, a jogállam lebontása elleni határozott kiállást.Čaputová olyan kampánycsapattal vágott neki a választásoknak, mely nagyon pontosan ismerte fel, mivel tud nyerni: a teljes jelenlegi politikai elittől való elhatárolódással (Čaputová teljesen függetlenítette magát nem csak a kormányoldaltól, de a parlamenti ellenzéktől is), és azzal a szlogennel, hogy az arrogáns hatalmasok ellen lép fel. Személyes története ezt támasztotta alá, és mivel csapata tökéletesen időzítette azt is, mikor kell megnyomnia a kampányt, mire ellenfelei észbe kaptak, addigra már elhúzott tőlük – így nem is volt idejük fogást találni rajta. Čaputovának most nagy esélye van a második körben is, hiszen egy olyan jelölttel kell megmérkőznie, aki a Smer utolsó, kétségbeesett szalmaszála volt, és látványosan nem jött be.
Maroš Šefčovič, a Smer támogatásával indított független jelölt egyébként „békeidőben” valószínűleg behúzta volna a választást. Az erősségei nyilvánvalók: valóban karrierpolitikus, akinek nagyon jó kapcsolatai vannak a nyugati elittel, képes reprezentálni, távol tartotta magát a komolyabb botrányoktól, és megtestesít egy csomó olyan dolgot, ami a „békeidők” túlságosan nem érdeklődő választójának megkönnyíti a döntést.
Csakhogy Szlovákiában most nincsenek békeidők, Šefčovič pedig rosszkor volt rossz helyen:hiába próbálja magát elhatárolni a Smertől, egyértelműen kilóg a lóláb, és az ilyen dolgokra jelenleg az átlagosnál érzékenyebb választók észreveszik, ha palira veszik őket. Šefčovičnak nem sikerült élnie legnagyobb előnyeivel, és az eredményekből látszik, csupán a Smer törzsszavazói bázisa szavazott rá. A Smer haditerve tehát, hogy egy nem konfliktusos jelölttel próbálják menteni a menthetőt, úgy tűnik, egyelőre besült.
Néhány fontos dolog
Két dolgot a Čaputová-Šefčovič párharcon felül kifejezetten érdemes kiemelni az első kör eredményeiből. Elsőként mindenképpen azt, hogy a Szlovákiában dúló politikai harc messze nem két-, hanem háromosztatú. A harmadik helyen ugyanis Štefan Harabin, a rendszerellenes szélsőjobb doyenje végzett, a negyediken pedig Marián Kotleba, az ikonikus fasiszta. Ketten együtt a választók nagyjából negyedét tudták megszólítani, ami félelmetes – pláne annak tudatában, hogy 2016-ban az SNS és a Mi Szlovákiánk Néppárt együtt nagyjából 16 százalékot szerzett.
A trend egyértelmű: annak ellenére, hogy a kormány a szélsőségesség gátjának nevezi magát, az extrém elit- és rendszerellenes szavazótábor nő, alternatívát pedig – jelenleg úgy tűnik – kizárólag a tisztességes liberális demokráciát zászlajára tűző ellenzék képes nyújtani.Harabin és Kotleba búcsúznak az elnökválasztási küzdelmektől, ám ez messze nem azt jelenti, hogy legyőzték volna őket – ők tulajdonképpen a választás második nagy győztesei, és ha esetleg eszükbe jut az együttműködést előtérbe helyezni egójuk és személyes ambícióik elé, akkor félelmetes, soha nem látott mértékben veszélyes erőt jelenthetnek a politikai palettán.
A másik dolog, amit ki kell emelni, a szlovákiai magyar politizálás látványos elbukása. Az MKP, és elnöke, Menyhárt József saját magát keverte bajba azzal, hogy belevágtak az elnökválasztási kalandba – ki is szálltak belőle idejekorán. Az igazán látványos bukást azonban Bugár Béla, a Híd elnöke produkálta. 3,12 százalék, valamivel több, mint 66 ezer szavazat – ez messze elmarad Bárdos Gyula öt évvel ezelőtti eredményétől, és a Híd vélt vagy valós preferenciáitól is. A Híd megnyomta a kampány végét, érezték, hogy nagyon nagy a baj: se vége, se hossza nem volt azoknak a szponzorált Facebook-posztoknak, szórólapoknak, hirdetéseknek, ahol a magyar jelölt szükségességét, Bugár Béla esélyességét hirdették. Az eredmény azonban kiábrándító lett: a szlovákiai magyarokat ugyanis nem hagyta hidegen, ami az elmúlt évben Szlovákiában történt.
Bugár Béla karrierjének eddigi legnagyobb bukása ez – még akkor is, ha részben jogosan a közhangulatra fogja a rossz eredményt – és komoly kérdőjeleket vet fel politikai jövőjével kapcsolatban.Kampánya ugyanis nem Bugár Béláról szólt, hanem nagyon nagy részben magáról a Hídról – azt hangsúlyozta, mit ért el ebben a kormányban pártjával, mit akarnak még keresztülvinni, és egyáltalán, miért vágott bele a Smerrel és az SNS-szel való kormányzásba. A választók azonban minderre egyáltalán nem reagáltak, nagyon nagy részük pedig minden lelkiismeret-furdalás nélkül lépett ki az etnikai szavazás korlátai közül, hogy szavazatát egy szlovák jelöltre adja, akiben reménykedhet. Ez pedig már nem csupán figyelmeztetően felemelt ujj a szlovákiai magyar pártok számára, hanem maga Damoklész borotvaéles kardja, amit már csak másodpercekig tart az egy szál lószőr.
A választás első körének részletesebb elemzéseivel a következő napokban jelentkezünk.