Meg kell tudnunk, hogy Čaputová mennyire szeretne foglalkozni a szlovákiai magyarság problémáival
„Az elnökválasztás első fordulójának eredményei arról tanúskodnak, hogy Szlovákiában változik a társadalmi hangulat”. Ezt Bugár Béla jelentette ki, aki a szavazatok alig három százalékát szerezte meg.
Bugár szerint a választások előtti közvélemény-kutatások egyértelműen megmutatták, hogy kik juthatnak tovább a második fordulóba. „Amellett, hogy Zuzana Čaputová vezetett, fennállt a veszélye, hogy előretör a szélsőséges jelölt. A második és a harmadik helyezett között a felmérések szerint elég csekély volt a különbség. Éppen ezért azt gondoljuk, hogy a választóink egy része is inkább a favorizált jelöltre, Čaputovára szavazott, hogy a második körbe ne juthasson szélsőséges jelölt” – állapította meg Bugár.
A Most-Híd párt képviselői ezért szeretnének találkozni és tárgyalni Čaputovával.
„Meg kell tudnunk, hogy Čaputová mennyire szeretne foglalkozni a szlovákiai magyarság problémáival. A kampány alatt ugyan igyekezett megszólítani a magyar szavazókat, de 5 éve ezt csinálta Andrej Kiska is, utána pedig az ígéretekből nem sok minden valósult meg” – nyilatkozta Bugár az Új Szónak.A Híd elnöke azt állítja, hogy mindent megtettek azért, hogy ő jó eredményt érjen el az elnökválasztáson. „Lehet, hogy ha egészségesebb lennék, aktívabb lettem volna. Most azonban egy műtét előtt állok” – árulta el. A sikertelensége szerinte nincs kapcsolatban a jövő évi parlamenti választásokkal.
Forrás: (tasr/ujszo)