1919. március 21. | 100 éve jött létre a Tanácsköztársaság

Mindössze 133 napig állt fenn, mégis önálló fejezetet kapott a történelemkönyvekben. Proletárdiktatúra, vörösterror, román megszállás – mindez a magyar nép egyik legzivatarosabb, legválságosabb évében. 100 éve kiáltották ki Magyarországon a proletárdiktatúrát.

Előzmények

Az Osztrák – Magyar Monarchia széthullását és az őszirózsás forradalmat követően Magyarország új államformája köztársaság lett, melynek élén gróf Károlyi Mihály, korábbi ellenzéki politikus állt. Károlyi – előbb miniszterelnökként, majd köztársasági elnökként – alapvetően pacifista (ha úgy tetszik: antantbarát) politikát folytatott, és igyekezett kompromisszumra törekedni a nemzetiségekkel és az antant erőkkel egyaránt.

Látva, hogy törekvései nem vezetnek sikerre, Károlyi Mihály 1919 márciusában már kész lett volna akár fegyveresen is megvédeni az országot, március 20-án azonban a kormány megkapta az ún. Vix-jegyzéket, melyben az antant újabb területek kiürítésére és egy Romániával szembeni semleges zóna létrehozására szólította fel a magyar kormányt. A követeléseket mind Károlyi, mind pedig a Berinkey Dénes vezette kabinet elfogadhatatlannak tartotta. Utóbbi végül az elutasítás vagy aláírás helyett a lemondást választotta, Károlyi Mihály pedig a magyarországi szociáldemokratákat bízta meg kormányalakítással.

A szociáldemokraták viszont nem szándékoztak egyedül kormányozni: még aznap Landler Jenő és társai titokban megegyeztek az ekkor még börtönben lévő magyarországi kommunistákkal és vezetőjükkel, Kun Bélával. Többek közt döntöttek a két tábor egyesülése mellett, valamint arról, hogy Magyarországon kikiáltják a tanácsköztársaságot és bevezetik a proletárdiktatúrát. 1919. március 21-én a kommunisták és a szociáldemokraták elterjesztették a hírt, miszerint Károlyi önként lemondott, hatalmát pedig a proletariátus kezébe adta, és kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Ez természetesen nem volt igaz, Károlyi nem mondott le elnöki tisztségéről, végül azonban tudomásul vette a történteket és visszavonult.

A Magyar Tanácsköztársaság

Bár a történetírás és a köztudat alapvetően Tanácsköztársaságként tartja számon és említi, fontos tudni, hogy maga a kifejezés egy olyan államformát takar, melyben a hatalmat a munkástanácsok gyakorolják. Elnevezését tekintve az 1919. április 2-i ideiglenes alkotmányban Magyar Tanácsköztársaságként említik, mely a végleges alkotmányban Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaságra módosul.

Miután a szociáldemokraták és a kommunisták egyesültek,megalakult az egységes Magyarországi Szocialista Párt, mely rögvest hozzá is látott nem csak az ország, de a társadalom átalakításához is.

A Garbai Sándor vezette Forradalmi Kormányzótanács (mely a kormány feladatait ellátva a tanácshatalom legfőbb irányítószerve volt) legfőbb célja tulajdonképpen a magyar társadalom szovjet mintára való átalakítása volt. A Magyar Tanácsköztársaság legbefolyásosabb politikusa (és tulajdonképpeni vezetője) azonban nem ő, hanem Kun Béla volt, aki a külügyi népbiztos tisztségét látta el.
A korábbi hagyományokkal teljesen szembemenő és szakító intézkedések a közigazgatás, a gazdaság, és a kultúra terén is éreztették hatásukat.

A korábbi közigazgatási rendszert és a régi önkormányzatokat felszámolva tanácsokat hoztak létre, községi, járási, városi és vármegyei szinten is. A törvényhozó hatalom, mint már említettük, a Forradalmi Kormányzótanács kezében volt, melyben a miniszterek szerepét és feladatát népbiztosok látták el. A tanácsokba először 1919 áprilisában tartottak választásokat, amelyen minden 18. életévét betöltött férfi és nő szavazhatott. Egyedül a papok és a „kizsákmányolónak” tituláltak nem voltak választásra jogosultak.

Az igazságszolgáltatás terén a régi bírósági rendszert a forradalmi törvényszékek intézménye váltotta fel, melyre jellemző volt a jogi előírások semmibevétele, a bírósági eljárások leegyszerűsítése, a fellebbezés hiánya, igazságos ítéletek helyett pedig gyakran példát statuáltak.

A magántulajdon felszámolása kiemelt fontossággal bírt a Magyar Tanácsköztársaság számára. A szovjet minta alapján végrehajtani kívánt szocializálás magába foglalta azon üzemek államosítását, amelyek húsz főnél több munkást foglalkoztattak,beleértve az ipari-, bánya- és közlekedési üzemeket. A gyakorlatban viszont kisebb üzemeket is szocializáltak A termelési szövetkezetek létrehozása már ekkor felmerül és vele együtt állami gazdaságok is létrejönnek. A földreform tehát ilyen értelemben nem valósult meg, hiszen a kisajátított földeket nem osztották szét a parasztok között, hanem köztulajdon maradt.

Társadalom és kultúra

Társadalmi intézkedések terén igyekeztek javítani a munkások és dolgozók életkörülményein, bevezetésre került többek közt a 8 órás munkaidő, nőttek a bérek, csökkent a lakbér és a lakások ára is. Az oktatás is államosításra került. Bevezették a nyolcosztályos, kötelező és ingyenesen általános iskolai oktatást, egyesítették a középiskolákat, új tankönyveket nyomtak. A tanácshatalom vallásellenessége azonban az oktatási reformokra is rányomta a bélyegét. Olyan dolgok kerültek tiltólistára például, mint a napi kétszeri imádkozás, vagy a hitoktatás.

Érdekességnek tűnhet, hogy a Tanácsköztársaságot kezdetben számos ismert művész támogatta, javarészt olyanok, akik az 1918. október 31-i polgári demokratikus forradalom hívei is voltak. Hogy csak néhány nevet említsünk, a nyugatosok közül Babits Mihály, Móricz Zsigmond, de Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső is tagja volt az ún. irodalmi direktóriumnak.

De az ekkor még középiskolás Illyés Gyula és Németh László is részt vesznek egyes diákdirektóriumok tevékenységében. Hasonlóan a zenei direktórium tagjai közt ott találjuk például Kodály Zoltánt és Bartók Bélát is. Fontos azonban kiemelni, hogy többségük – az ország lakosságához hasonlóan – egy idő után kezdett kiábrándulni a proletárdiktatúrából.

Vörösterror

„A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni.

A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!”– mondta győri beszédében Szamuely Tibor hadügyi népbiztoshelyettes, 1919. április 20-án.

A belügyet érintő radikális változtatásokhoz tartozott a Vörös Őrség létrehozása is, mely amellett, hogy teljesen szembe ment a korábbi állapotokkal, tulajdonképpen a rendőrséget és a csendőrséget volt hivatott felváltani. A Vörös Őrség nagyrészt leszerelt katonákból és felfegyverzett munkásokból, parasztokból állt. Ezen kívül az ország más részein úgynevezett terrorkülönítmények jöttek létre, amelyek az „osztályellenes” erőkkel szemben léptek fel.

Az egyik legismertebb “terrorbrigád” a Szamuely Tibor és Cserny József vezette „Lenin-fiúk” névre hallgató csoportosulás volt, akik páncélozott fekete vonaton járták az országot, gyakori volt a vérontás és az erőszak az általuk osztályellenesnek és veszélyesnek minősített emberekkel szemben. A vörösterror áldozatainak számáról ma sincs pontos adat, a kutatók szerint számuk 400 és 600 fő közé tehető.

Egy mindenkiért, mindenki egyért…

Az ekkor már ülésező békekonferencia érthető módon aggodalommal figyelte a magyarországi eseményeket. Egyrészt féltek, hogy Magyarországon keresztül a bolsevik eszmék eljuthatnak nyugatra, másrészt, a már említett márciusi Vix-jegyzéket továbbra sem fogadták el. Az antant ekkor a brit Smuts tábornok révén megpróbált tárgyalni a Kun Béla vezette Tanácsköztársasággal – többek közt felajánlották Magyarország békekonferenciára való meghívását, amennyiben a Tanácsköztársaság elfogadta volna az új demarkációs vonalakat. Végül azonban nem sikerült megegyezni, Smuts hazautazott, az antant pedig zöld utat adott a szerb, francia, román és cseh katonai intervenciónak.

A román csapatok április 16-án átlépték a demarkációs vonalat, és egészen a Tiszáig nyomultak, míg a cseh légiók megindultak Salgótarján, Miskolc és Eger irányába. A Vörös Hadsereg kezdetben nem tudta kellően feltartóztatni az országba betörő erőket, ám a propagandának és a toborzó gyűléseknek köszönhetően a magyar hadsereg május végére már kb. 200 ezer főt számlált.

A Vörös Hadsereget Böhm Vilmos és Stromfeld Aurél vezették, a tiszti karban pedig feltűntek olyan személyek is, akik a későbbiekben a második világháborús magyar hadsereg tábornokai lettek.
Május 20-án megindult az északi ellentámadás, a cseh és román csapatokat sikerült szétválasztani és északkeleti irányban, alig három hét alatt a Besztercebánya-Rozsnyó-Bártfa vonalig sikerült előretörni. Említésre méltó még, hogy a nagyon rövid életű Szlovák Tanácsköztársaságot is ekkor, 1919. június 16-án kiáltották ki Eperjesen.

Június 13-án a békekonferencia közölte Magyarországgal a véglegesnek tekintett északi és keleti határait, és ismét felszólította, hogy vonja vissza csapatait az említett területekről. Cserébe a románok is kiürítik a megszállt Tiszántúlt. Kun Béla nagy meglepetésre elfogadta az antant ajánlatát, a Vörös Hadsereg pedig június 30-án megkezdte a Felvidék kiürítését.

A Tanácsköztársaság bukása

Kun Béla belügyi okokra hivatkozva hajtott fejet a békekonferencia akarata előtt – állítása szerint az ellenforradalommal való teljes leszámolás miatt kellett visszavonulót fújni. Tény, hogy ekkoriban az országban több helyen is sztrájkra került sor, és egyre nagyobb volt az elégedetlenség. Mindenesetre a Felvidék kiürítését követően a Vörös Hadsereg szétzilálódott, a katonák java része csalódott volt és kiábrándult, a tiszti kar egy része pedig a Szeged és a Horthy Miklós fémjelezte Nemzeti Hadsereg felé orientálódott.

1919 júliusának végén a megmaradt hadsereggel Kun Béláék egy újabb offenzívát indítottak meg a román csapatokkal szemben – ugyanis azok nem tettek eleget kötelezettségüknek, és továbbra is megszállva tartották a Tiszántúlt vidékét.
Az offenzíva azonban összeomlott, a Vörös Hadsereg időközben teljesen felbomlott, a román csapatok pedig megindultak az ország belső része és Budapest felé. Innentől kezdve az események felgyorsultak. A reménytelen helyzetet látva augusztus 1-jén lemondott a Forradalmi Kormányzótanács, a kommunista vezetők pedig – tartva az esetleges bosszútól és számonkéréstől – különvonattal Bécsbe menekültek, Kun Bélával az élen.

A Magyar Tanácsköztársaság mindössze 133 napot élt meg, a történészek szerint pedig a magyar történelem egyik legproblémásabb fejezetének tekinthető. Megítélése mai napig vitatott, melyben közrejátszhat az is, hogy a XX. században a különböző rendszerek és korok alatt többször is változott a proletárdiktatúrához való hozzáállás. Bukását követően pedig továbbra sem oldódott meg az a belpolitikai válság, amely tulajdonképpen az első világháború vége óta sújtotta Magyarországot.