Szlovákia köztársasági elnököt választ – II. forduló

Ma 7 órától este 22 óráig tart az államfőválasztás második fordulója. Ma két államfőjelölt közül egyre adhatjuk le voksunkat. A Statisztikai Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az önkormányzatok mintegy fele úgy döntött, hogy az adatokat elektronikusan dolgozza fel. Ez pedig azt jelenti, hogy a hivatal gyorsabban tudja közzétenni a részleges adatokat. A gyors adatfeldolgozáshoz az is hozzájárul, hogy most már csak két jelölt szavazatait kell összeszámlálni.
A Markíza a Focus ügynökségtől rendelt felmérést, ami megadja az este alaphangulatát, 22:00-kor ugyanis előálltak vele. A több mint 1200 fős mintán végzett felmérés szerint Szlovákia új elnöke
Dobpergés
Még mindig dobpergés
ZUZANA ČAPUTOVÁ lehet.
A közvélemény-kutatás szerint 55,2-44,8 arányban veri Maroš Šefčovičot. Lássuk hát, mennyire volt pontos az egyébként legpontosabbnak tartott Focus!
Finta Márk kollégánk Maroš Šefčovič eredményvárójáról jelentkezett be, viszont ahogy azt a videó is tükrözi a partika még várat magára. Pedig szerintem a Šefčovič-házaspár legendás táncára talán még Čaputová stábjából is átszaladnának. Na mindegy…várjuk addig is a partikát.
Maradjatok ébren! Most jön még csak a java!
Sefcovicra hiába vártunk, már bent volt
Posted by Mark Finta on Saturday, 30 March 2019
Tudják, miért szeretem az eredményvárókat? Mert itt az ember a legrosszabb arcát mutatja, főleg a politikusok és a sajtósok. A politikusok elbújnak, a sajtósok meg esznek. Maroš Šefčovič eredményváróján nagyjából ez a helyzet: Šefčovičnak még nyoma sincs, a sajtósok pedig csendesen majszolgatják a kikészített szendvicseket.
Négy évvel ezelőtt Bárdos Gyula eredményváróján habzsi-dőzsi volt, hétvezér-tokánnyal, meg mindennel. Itt meg ugyan fancy a környezet, de az információktól tulajdonképpen el vagyunk zárva, és a jó kajától is.
Megyek is, és egy pohár citromos vízbe fojtom bánatomat!
Szégyellném magam, ha egy választási percről-percre közvetítésben nem dobnám be a legendás kassai Luník IX lakótelepet, bár az olvasók valószínűleg maguktól is tudják, hogy a választási részvételi arány a telepen most is
ALACSONY
a választások pedig nyugodtan folynak, legalábbis ezt mondta Monika Čekanová, a lakótelep két választóköre egyikének elnöke a košice:dnes portálnak. Egyébként 4414 választásra jogosult személy él a lakótelepen. Az első körben 2,83 százalék jött el szavazni, ami pontosan 125 embert jelent. Az már egy kisebb klubkoncert közönségszáma, nem?
Miután bezárnak a szavazóhelyiségek (este 10-kor, ha nem gondolja úgy megint egy részeg, hogy bele kell kötnie a választási urnába), érdemes lesz a televízió képernyőjére tapadni, a Markíza, az RTVS és az AKO is felmérést készített röviddel a második kör előtt. Mondjuk ezek a felmérések amilyen drágák, annyira romlékonyak – az urnazárás után nem sokkal már jönnek az első részeredmények is, várhatóan hamar. Éjfélre várhatóan már tudni fogjuk, ki lesz Szlovákia új elnöke.
(via DenníkN)
Az köztársasági-elnökválasztás kampánya alatt nem volt hiány tréfás mémekből és videókból. Idézzünk fel párat:
Országszerte gyönyörű az idő, kedves hölgyeim és uraim, szóval magas részvételi arányt várhatunk, mert az emberek kimennek a levegőre, és ha már így van, akkor elmennek szavazni is. Vagy alacsony lesz a részvétel, mert a nép elmegy a zöldbe, vagy shoppingolni, és eszébe sem jut élni az állampolgári jogaival. Hatalmas lutri tehát, hogy mire számíthatunk.
Az én tippem egyébként az, hogy alacsonyabb lesz a részvételi arány, mint az első fordulóban.
Pedig ez legutóbb 2004-ben fordult elő, akkor Gašparovič és Mečiar közül lehetett választani, ami körülbelül olyan, mint mikor egy vegán kacsazsíros és libazsíros kenyér közül választhat. Az első körben akkor csaknem 48 százalék volt a részvételi arány, a második körben csak 43,5. Azelőtt és azután is, ha nem is jelentősen, de magasabb volt a részvételi arány a második menetben.
Hogy mi mondatja azt velem, hogy 2004 visszaköszön? Három dolog
- Kevésbé volt konfliktusos és éles a kampány az elmúlt két hétben
- A választók egy jelentős csoportja (főleg Kotleba és Harabin szavazói) valószínűleg nem megy el szavazni, mert egyik jelölt sem elfogadható számára – egyébként pedig nem is nagyon nyitottak feléjük
- Nagy a különbség a két jelölt között, ez pedig megnehezíti a mozgósítást
Szóval nagyon kíváncsi vagyok, mi sül ki majd ebből az egészből.