Szlovákia köztársasági elnököt választ – II. forduló

Ma 7 órától este 22 óráig tart az államfőválasztás második fordulója. Ma két államfőjelölt közül egyre adhatjuk le voksunkat. A Statisztikai Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az önkormányzatok mintegy fele úgy döntött, hogy az adatokat elektronikusan dolgozza fel. Ez pedig azt jelenti, hogy a hivatal gyorsabban tudja közzétenni a részleges adatokat. A gyors adatfeldolgozáshoz az is hozzájárul, hogy most már csak két jelölt szavazatait kell összeszámlálni.
Reggel 7 órától az ország vezetői közül már többen is leadtuk szavazatukat – Andrej Kiska, Peter Pellegrini és Robert Fico is . Szavazott már Ivan Gašparovič és Rudolf Schuster volt államfők, és Maroš Šefčovič jelölt is.


2019. március 30-án (tehát ma) eldől, hogy ki foglalja el a következő 5 évre a Grassalkovich-palotát. Az első fordulóban a 13 jelölt közül ketten – Zuzana Čaputová és Maroš Šefčovič – jutottak a második fordulóba. Ma este 10 óráig adhatjuk le voksunkat szavazókörzetünkben vagy szavazóigazolvánnyal az ország bármely szavazóhelységében. A szavazólapon csak egy számot karikázhatunk.
Majd 4,5 millió szlovák állampolgár élhet ma szavazati jogával. A szavazás 17,2 millió euróba kerül. A ma megválasztott köztársasági elnök ötödik lesz a sorban.
