A hosszú élet titka Európa legidősebb asszonya szerint

Az olasz Emma Morano, aki a világ második legidősebb embere a maga 116 évével, minden nap három tojást eszik, ebből kettőt nyersen.
Az idős hölgy Verbániában, egy észak-olaszországi kisvárosban él, és nemrég ünnepelte a 116. születésnapját. “Jól vagyok, és amíg ez így lesz, itt maradok veletek” – mondta az újságíróknak. Egy korábbi interjúban arról is mesélt, hogy az életének nagy részében egyedül élt, 1938-ban ugyanis elhagyta férjét, miután meghalt egyetlen, hét hónapos gyermekük. Mint mondta, rengeteg udvarlója volt ezután, de sosem akart másik férjet. Egyébként a nővérei is sokáig éltek, az egyik 100, a másik 102 évesen hunyt el. Ms. Morano ma is egyedül él két szobás lakásában, hosszú életének titka szerinte az, hogy elhagyta erőszakos férjét és hogy napi három tojást eszik.
Susannah Mushatt Jones, az egyetlen amerikai a 116-osok táborában egyébként szintén csak rövid ideig volt házas – öt éven keresztül. Ő is rendszeres tojásfogyasztó – bár ő inkább a rántottát preferálja négy szelet baconnel.
via Guardian, New York Times