Az SNS elítéli a nők elleni erőszakot, de …
Március 29-én a szlovák parlament megszavazta az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának leállítását. Még a Radičová-kormány idején aláírt egyezmény jogrendbe iktatásának folyamatát egy SNS-es javaslat állította meg.
Szlovákia NATO-hoz való csatlakozásának 15. évfordulóján, és egy nappal az ország első női köztársasági elnökének megválasztása előtt, 101 parlamenti képviselő szavazott a nők elleni erőszak megelőzését és felszámolását szorgalmazó Isztambuli Egyezmény ratifikálása ellen. Ezek között szerepel a SMER-SD, SNS, ĽSNS és a Sme rodina teljes frakciója. A jelenlévő 133 képviselőből pusztán 28 szavazott az egyezmény ratifikálása mellett, köztük a SaS, teljes frakciója. Az OĽANO és a HÍD azonban nem volt egységes: az előbbiből három képviselő szavazott a ratifikáció leállítása ellen, hatan pedig mellette. A HÍD még nagyobb arányban szavazott az egyezmény ellen: csupán két képviselőjük támogatta, hogy az Isztambuli Egyezmény bekerüljön a jogrendünkbe, név szerint Cséfalvay Katalin és Peter Kresák, heten ez ellen szavaztak, ketten pedig tartózkodtak. A független képviselők közül a ratifikálás mellett szavazott a volt igazságügyi miniszter, Lucia Žitňanská, de Miroslav Beblavý és Viera Dubačová is. Grendel Gábor (OĽANO) nem szavazott.
Robert Fico, már miniszterelnökként is nyíltan ellenezte az egyezményt, akárcsak az SNS politikusai is, arra hivatkozva, hogy a szerződés nincs összhangban a szlovák alkotmányban megfogalmazott házasságdefinícióval, de problémát látnak a genderben is. Pedig…
A titokban létező gender
Az Isztambuli Egyezmény a társadalmi nemet, és rögtön utána megemlíti, a nőkkel szembeni gender-alapú erőszakot is, és határozottan elutasítja, mind a biológiai nemen, mind a társadalmi nemen alapuló erőszakot. Akárcsak a Római Statútum, amely a Nemzetközi Büntetőbíróság alapdokumentuma, és 2002-ben Szlovákiában is ratifikálták. Ugyancsak megkülönbözteti a biológiai nemből és a társadalmi nemből fakadó diszkriminációt a nálunk 2004 óta érvényben lévő diszkrimináció-ellenes törvény. Úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt 15 évben a társadalmi nem megítélése olyan szinten változott, hogy a nők elleni erőszak megelőzését elősegíthető egyezményt nem építhetünk be a törvényeink közé.
Vagy mégis?
Néhány nappal az ügy kirobbanása után Lucia Žitňanská volt igazságügyi miniszter egy Facebook-bejegyzésben kommentálta a parlament döntését. Leírta, hogy függetlenül attól, hogy a parlament utasította a kormányt, hogy állítsa le az egyezmény ratifikálását, az ebben a formában nem lehetséges, mivel az Isztambuli Egyezmény elnöki egyezmény. A kormány pusztán annyit tehet, hogy a parlament döntéséről értesíti az elnököt, aki ezután megbízhat egy kormánytagot, hogy tárgyaljon az Európai Tanáccsal a ratifikálás leállításáról. Ebből pedig egyenesen következik, hogy pusztán a szavazásnak jogi szempontból semmilyen következménye sem lesz, hiába az SNS és a parlament erőfitogtatása.
Nem csak nőverésről van szó
Az Isztambuli Egyezmény céljai között szerepel többek között a nőkkel szembeni és a kapcsolati erőszak megelőzése, üldözése és végül megszüntetése, valamint az áldozatok védelme és segítése is. Kiemeli, hogy az áldozatok emberi jogait kell középpontba helyezni. A jogalkotási intézkedéseken túl olyan országos, koordinált szakpolitika elfogadását is magában hordozza az egyezmény, amely azon túl, hogy választ ad a nők ellen irányuló erőszakra, rendszeresen adatot gyűjtenek az egyezmény alá tartozó erőszak minden formájáról. Ebből következik, hogy a szakemberképzés is meghatározó része az egyezménynek.
A parlament egyik érve, hogy az szlovák törvénykönyvben is megtalálhatóak azok a passzusok, amelyek büntetik a nők ellen irányuló erőszakot, akárcsak a családon belüli erőszakot. Az egyezmény azonban jócskán túlmutat a büntetésen, ugyanis szerves részét képezik a nők elleni erőszak megelőzéséről szóló részek is, mint például a tudatosságnövelő kampányok szervezése, valamint a megelőzéssel kapcsolatos információk terjesztése. Ugyancsak az oktatásba is beépülnének olyan témák, mint „a nők és a férfiak közötti egyenlőség, a sztereotípiamentes nemi szerepek, a kölcsönös tisztelet, az erőszakmentes konfliktusmegoldás a személyközi kapcsolatokban, a nőkkel szembeni nemi alapú erőszak, és a személyi sérthetetlenséghez való jog.”
Fontosabb, mint hinnénk
Az Európai Unió 2014-ben, 42 000 nővel készült interjú alapján kiadott jelentéséből az derül ki, hogy 10 nőből egy tapasztalta a szexuális erőszak valamilyen formáját 15 éves kora után, a nők több, mint egytizede 15 éves kora előtt (egy felnőtt részéről) valamint, hogy minden huszadik nőt megerőszakoltak. A megkérdezett nők 22%-a tapasztalt már kapcsolaton belüli erőszakot (fizikait és/vagy szexuálist), és 31%-a állította, hogy aktuális partnerüktől hat vagy több alkalommal szenvedtek el nemi erőszakot. A megkérdezettek továbbá 43%-a tapasztalta a pszichológiai erőszak valamilyen formáját.
A családon belüli erőszak kegyetlen valóságáról talán a különböző otthonokban nevelői tudnak a legtöbbet. Zebegényi Péter, egy átmeneti otthonban dolgozó nevelő wmn.hu-n megjelent cikkében kendőzetlenül írt a családon belüli erőszakról. „Volt egyszer egy anya. Az ország másik végéből menekült a két gyerekkel. Míg munkát, albérletet keresett, szerette volna, ha a gyerekek nálunk vannak. A maga módján lelkes volt. Amikor mondta: »úgyis megtalál« – sosem felejtem el. Aztán két hét múlva megtalálta. És agyonverte.” Tovább fokozni azt hiszem, felesleges.
Az, hogy a nőkkel szembeni erőszak eseteinek csak töredékét jelentik az illetékes hatóságoknak, tény. Az Isztambuli Egyezmény ratifikálása, komplex mivoltának köszönhetően, lehetőséget kínál a fenti számok csökkentéséhez, mivel a nők elleni erőszak léte magánügy helyett közüggyé válhatna. Addig azonban olyan országokkal leszünk egy csoportban mint Azerbajzsdán vagy Oroszország.
Kiemelt kép: TASR
