Távozott a trónról Akihito japán császár

Harminc év után kedden, egészsége romlására hivatkozva nyugdíjba vonul a 85 éves Akihito császár. A trónt idősebb fia, Naruhito veszi át. Akihito leköszönésével az általa képviselt heiszei korszak is véget ér, Naruhito trónra lépésével pedig kezdetét vesz az új császári korszak, a reiva.
Akihito császár március 12-én kezdte meg a lemondáshoz vezető, 11 állomásból álló ceremoniális utat. Március 26-án lerótta tiszteletét Japán mitikus alapítója és az első császár, Dzsinmu előtt, április 18-án ellátogatott az iszei nagyszentélybe, a sintó vallás egyik legfontosabb szent helyére, április 23-án pedig apja, a leghosszabb ideig uralkodó császár, Hirohito tokiói mauzóleumát kereste fel. Az út utolsó állomásához, a tényleges lemondáshoz április 30-án érkezett el.
Akihito 55 évesen, 1989. január 7-én lett a távol-keleti ország uralkodója és kedden a császári palotában egy záró rituálé keretében mondott le a krizantémtrónról. Több mint kétszáz év múltán ő lesz az első japán császár, aki leköszön tisztségéről. Legutóbb 1817-ben Kokaku császár tett így.
A mindössze tízperces, egyszerű szertartáson mintegy háromszázan vettek részt, köztük Micsiko császárné, a leendő uralkodó, Naruhito és felesége, Maszako hercegnő, illetve Abe Sindzó japán kormányfő. A ceremóniát a császári palota polírozott faburkolatáról híres Fenyő-termében tartották, amelyet a palota legelegánsabb helyiségének tekintenek.
A császári pár bevonulását, valamint a koronaékszerek elhelyezését követően a miniszterelnök bejelentette Akihito távozását, és a japán nép nevében köszönetet mondott a császárnak. Ezt követően az uralkodó rövid beszédében megköszönte, hogy az emberek elfogadták és támogatták.
A császárváltásban az ősi törvények irányadók, az új császár május 1-jei beiktatására a szigetország rendkívül fegyelmezetten készül.
Akihito rendkívül népszerű volt, a 2011. március 11-i fukusimai katasztrófát követően például polgári ruhában utazta végig a földrengés, majd az azt követő szökőár sújtotta területeket. Az elmúlt hónapokban pedig minden szigetországi tartományba, azaz prefektúrába ellátogatott, hogy elbúcsúzzon népétől. Akihitót és feleségét, Micsiko császárnét mindenütt nagy szeretettel fogadták. Akihito 2002-ben Budapestre is ellátogatott, személyében először járt japán császár Magyarországon.

Az új császár hivatalba lépését tíznapos ünnepi időszak, az arany hét kíséri: több uralkodó mellett japánok milliói érkeznek Tokióba Naruhito köszöntésére. Államelnökök, kormányfők most nem utaznak a szigetországba, mert a császári beiktatási ceremónia október 22-én lesz, amelyre 2600 vendéget várnak.
Naruhito 59 évesen foglalja el a császári trónt, ez a kor Japánban fiatalnak számít, népszerűsége ezért várhatóan főleg a fiatalok körében lesz nagyobb. Naruhitónak és feleségének, Maszakónak egy lánya van, aki a jelenlegi törvények szerint nem követheti apját a trónon. A trónörökös ezért Naruhito öcsse, Fumihito herceg lesz.
Új korszak kezdetén
A heiszeit felváltó új császári korszak a reiva nevet kapta. Erre is érvényes, hogy egyetlen szóba vagy mondásba kell megfogalmazni a császári “ars poeticát”. A reiva szó két kínai eredetű karakterből áll, bár a rei jelenthet parancsot vagy rendet, jelentése a gyönyörű vagy a csodálatos is, míg a második karakter, a va jelentése a béke, a harmónia. Így lett a korszak, egyben Naruhito programjának nem hivatalos neve a „gyönyörű harmónia”.
Kiemelt kép: atimes.com
Forrás: (MTI/444/trafik)