Végjátékra várva | Trónok harca

Már csak két epizód van hátra a Trónok harca utolsó évadából. Az HBO nagysikerű sorozata két év után tért vissza a képernyőkre, ám a George R. R. Martin által megálmodott történet utolsó felvonása már most megosztja a nézőket. Szubjektív elemzés, rövid háttérinfó és latolgatás a sorozat végkifejletét illetően.

Figyelem: a cikk első része spoilermentes, így nyugodtan olvashatja az is, aki esetleg nem látta a korábbi évadokat.

Külön utakon

Mindössze két rész és vége. Nincs tovább. A Trónok harca a végjátékhoz közeledik, az egyik oldalon tűkön ülő, izgatott nézők, a másik oldalon csalódott és dühös rajongók. Nem ok nélkül.

Az HBO 2011-ben vitte először képernyőkre George R. R. Martin akkor már nagy népszerűségnek örvendő fantasy sorozatát, a Tűz és jég dala regényciklus első részét, a Trónok harcát. Ugyanebben az évben jelent meg az említett ciklus ötödik, s mindmáig utolsó része, a Sárkányok tánca. Azóta eltelt 8 év, Martin hol különböző mellékprojektekre, hol az írási folyamat nehézkességére hivatkozva máig sem készült el a The Winds of Winter című folytatással. És talán már mindegy is.

A tv sorozat ugyanis időközben nem pusztán beérte a könyveket, de le is hagyta azokat, és külön útra lépve egy igencsak sajátos helyzet állt elő: mivel elfogyott az alapanyag, a hardcore/könyves rajongók és a “hétköznapi sorozatnézők” egy csónakban eveztek tovább az ismeretlen vizeken. És mind tudjuk, legyen bármennyire jó egy filmes adaptáció, az nem érhet (vagy csak nagyon ritkán) a könyv közelébe, főleg nem egy olyan gazdag és részletes világgal rendelkező történet esetében, mint a Trónok harca.

George R. R. Martinra visszatérve: valahol érthető, és lehet is érvelni azzal, hogy a történet és annak szálai olyan mértékben ágaztak el és szélesedtek ki az ötödik könyvre, hogy már szinte teherré vált Martin számára megírni a folytatást. Számomra nagyon úgy tűnik, hogy a 70 éves író alkotói válságban szenved és nem igazán látja a történet végét.

Én legalábbis ennek tudom be azt, hogy a már említett hatodik könyv megjelenését évről évre csúsztatja, és helyette előzménytörténetet, mitológiát ír. Közismert, hogy Martin igencsak sajátos írási technikával rendelkezik, azaz sokszor írás közben fedezi fel saját világát, egyszóval lassabban halad, mint egy átlagos író. A Trónok harca pedig nem egy átlagos történet, sosem volt az, ilyen szempontból pedig még én is – aki korábban gyakran kritizálta Martint a késlekedés miatt – belátom: valahol tényleg teher és nagy nyomással jár a történet befejezése, hangozzon ez bármennyire furcsán.

Ez már nem az a sorozat

A sorozat készítői Martin tanácsadása mellett folytatták a történetet, aki nyilvánvalóan kijelölte számukra a követendő utat, és azokat a pontokat, amelyeken a történetnek haladnia kell. Ám a vonalat már nem Martin húzza, és a különböző pontok köré sincsenek felépítve olyan gondosan az egyes mozzanatok, mint mondjuk az első négy-öt évad esetében – amikor a forgatókönyvírók még nyugodtan támaszkodhattak a több száz oldalas regényekre.

Az unalomig ismételt klisék és hollywoodi megoldások, fanservice és plot armor – csak néhány jelző, amellyel az érthető módon elkeseredett és csalódott rajongók illették az utóbbi két évadot. De mégis miben változott a sorozat?

Az egyértelműen érezhető, hogy az elmúlt években az évadok mögül hiányzott a könyv, hiányzott az anyag, egy olyan alap, amelyre azelőtt lehetett építeni. Sokan épp azért szerették a Trónok harcát, mert mindenre volt idő. Ugyan a történet lassabban haladt, de pont emiatt minden mondatnak, minden tettnek megvolt a maga következménye. Ezek pedig nagy mértékben befolyásolták a karakterek sorsát, nem egyszer tragédiájuk fő okozói voltak. És ettől vált a Trónok harca milliók kedvencévé, hogy mellőzte a megszokott sorozatbeli kliséket, képes volt váratlan helyzeteket meglépni, fittyet hányva a rajongók elképzeléseire. A sorozat első pár szezonjában tényleg nem tudhatta az ember, hogy kik fogják megélni a következő évadot, ugyanis Martin képes volt egyik pillanatról a másikra kiírni karaktereit, függetlenül attól, hogy egy nem sok vizet zavaró mellékszereplőről, vagy épp a főbb karakterek egyikéről van szó.

Nos ez a dolog mára egészen elhalványult, és a 6. évadtól kezdett egyre inkább kiszámíthatóvá válni a sorozat. Főként a már említett plot armor miatt, amely röviden annyit tesz, hogy az egyes karakterek, kerüljenek bármennyire is kilátástalan helyzetbe, szinte túlélnek mindent, nem halhatnak meg, hiszen a történetben még fontos szerep vár rájuk. Ismerős motívum ez más sorozatokból, viszont a Trónok harca esetében egy kicsit zavaró, mivel ellentmond korábbi önmagának.

Noha a történetszálak érezhetően (és érthető módon) szűkültek, és lehetett sejteni, hogy egyre inkább közeledik a történet vége, a nézők egy része továbbra is a régi, kidolgozott Trónok harcát hiányolja. Tény, hogy például a 7. évadban voltak félresikerült, logikátlannak tűnő megoldások, és néhány szál esetében túlságosan is eltérően kezelték az idő múlását (értsd: az egyik szereplő két részen keresztül ér el A-ból B-be, míg a másik kis túlzással a sorozat fele alatt bejárja ugyanazt a távot). Jogos kritika továbbá, hogy a készítők látványosan mellőzni kezdtek egyes, korábban meghatározó karaktereket, így azok ellentmondva korábbi jellemüknek, mondhatni beleszürkültek a történetbe. Ugyanakkor egyrészt be kell látni, hogy a készítők minél hamarabb pontot akarnak tenni a történet végére, másrészt pedig; ha Martin elkészül a folytatásokkal, biztos vagyok benne, hogy a sorozatban kevésbé kidolgozott részek rendes, tisztességes lezárást kapnak.

Mire számíthatunk hát?

Ezidáig igyekeztem kerülni a sorozattal kapcsolatos spoilereket, ám innentől kezdve ki fogok térni a korábbi szezonok és az utolsó évad eddigi történéseire.

A nyolcadik szezont értékelni felesleges lenne, hiszen még hátra van belőle két rész, éppen ezért néhány gondolatban kitérnék az eddigi négy epizód pozitívumaira és negatívumaira, természetesen szigorúan szubjektívan.

• Már az első két rész után több régi rajongó temette a sorozatot, a fentebb már említett dolgok miatt.
• A sorozat első részén ugyanakkor egy érdekes motívum halad végig: szerkezetében megidézi a kezdetet, a Trónok harca legelső részét, amikor is a Hét Királyság uralkodója és köre Deresbe érkeztek. Ekkor a még mit sem sejtő néző először és utoljára egy helyen láthatta azokat a személyeket, akik a történet szempontjából később meghatározó szerepet játszottak. 7 szezon után ismét Deresben gyűlnek össze azok, akik megmaradtak, hátrahagyva a múltat és mindent félretéve a Mások (holtak) elleni harc végett.
• Örültem, hogy Sam és Bran nem tartották tovább titokban Havas Jon valódi származását, és már az első részben szembesítették vele a főhőst(?).
• A 2. rész volt számomra az abszolút csúcs, telis tele “libabőrös jelenetekkel” és nagy találkozásokkal. Az epizódra kétségkívül rányomta bélyegét a közeledő veszély érzése, és ettől végig egyfajta világvége előtti hangulat érződött az egyes jelenetekben. Rendkívül erős pillanatok voltak ezek és megható párbeszédek hangzottak el, s ez volt talán az a pillanat, amikor a néző is érezte: lassan elérkezünk az út végéhez és véget ér minden. Ráadásul epizód végén Jon elmondja Daenerysnek az igazságot, arról, hogy ki is ő valójában, ám ekkor megszólalnak a kürtök, és szereplőkkel együtt a nézők hátán is végigfut a hideg: a holtak itt vannak. Jönnek.
• Egy hét hosszú és kínokkal teli várakozás után a Trónok harca rajongói az izgatottságtól szinte remegve ültek le a képernyők elé, várva “A” csatát, a sorsdöntő ütközetet az Éjkirály és a Mások ellen. Az ütközettel, véleményem szerint nem volt gond, a helyzethez képest kellően átgondolt és drámai volt a kivitelezés (még ha volt is benne egy-két kifogásolható elem).
• A legnagyobb kritika viszont a már említett plot armor jutalomjátéka volt: a nézők a második részt követően több fő karakter halálára számítottak, ehhez képest néhány mellékszereplőn kívül senkinek sem esett bántódása. Ráadásul úgy, hogy sok esetben már-már nevetséges volt, milyen helyzeteket úsznak meg egyes karakterek (Samwell Tarly, Jon).
• Többen is panaszkodtak arra, hogy a 3. rész képi világa túl sötét volt, és nagyon sokszor nem lehetett kivenni, hol és kivel történnek a dolgok. Értettem a készítők szándékát, de szerintem kicsit túlzásba estek e téren.
• Az Éjkirály története lezárult. Nyilvánvaló volt, hogy az epizód során pont kerül erre a szálra, ám a megvalósítás enyhén szólva is kiábrándítóra sikeredett. Most nem megyek bele a halál körülményeinek elemzésébe, legyen elég annyi, hogy semmit sem tudtunk meg az Éjkirály karakteréről. Nem az a baj, hogy nem hallottunk tőle eget rengető monológot, hanem szinte semmi sem derült ki róla, még akár Bran látomásain keresztül sem. Persze, lehet ezt azzal magyarázni, hogy ő a halált szimbolizálta, és a halál motivációját felesleges firtatni, de a karaktert évadokon keresztül építették, a Mások körül számos rejtély volt, amiből semmit sem tudtunk meg. Talán majd Martin.
• Megnyertük a nagy háborút. Most pedig megnyerjük az utolsó háborút. A negyedik rész elé várakozások nélkül ültem le. A holtak szála lezárult, az északon megmaradt seregek – ahogy az várható volt – délre indultak, hogy megdöntsék az Arany Kompániával kiegészült Cersei Lannister uralmát. Missandei és Rheaghal halála váratlanul ért, ugyanakkor kicsit mesterkéltnek éreztem, amolyan “kegyetlenkedjünk még egy kicsit, hadd gyűlöljenek jobban a nézők”.
• A Starbucks-pohár esete megmosolyogtató.

És mit tippelek a végére?

• Végül Jon ül majd a vastrónra (mint jogos örökös), segítői pedig Tyrion és Sam lesznek.
• Daenerys nem éli meg a sorozat végét, meghal, ám a rajongói teóriákkal ellentétben nem Jon keze által. Arra tippelek, hogy saját maga okozza majd a vesztét azzal, hogy túlságosan is ragaszkodni fog a trónért (“Mad Queen”), de ne legyen igazam.
• Cersei Jaime keze által leli halálát, ezzel a “Királyölő” beteljesíti sorsát.
• Északon pedig Sansa és Arya uralkodnak majd.

Mindenesetre két hét múlva okosabbak leszünk. Bármi is legyen a vége, egy út a végéhez ér. És ennek az útnak mi, nézők is a részesei voltunk.