Egy nap a reneszánsz bölcsőjében – Firenze

Mire elég egy nap Firenzében? Érdemes-e kötetlenül, konkrét programok nélkül csak úgy elindulni és felfedezni a várost?
Firenze. Toszkána központja, Olaszország nyolcadik legnagyobb városa, amely a Medici családnak köszönhetően indult virágzásnak a 14-15. században. A város, amelyet a “reneszánsz bölcsője” elnevezéssel illetnek, nem véletlenül, hiszen az itáliai reneszánsz a 15. század elején Firenzéből indult el hódító útjára.
Számomra ugyanakkor Firenze egy rövid olasz út második és egyben utolsó állomása volt, melyre mindössze egy nap jutott. Ez persze némi kompromisszummal járt, így az ismertebb galériákat és múzeumokat szinte teljes mértékben ki kellett húzni a programból, ami akár keserű szájízt is adhatott volna az egésznek, ám a cél Firenze felfedezése volt.
Nézzük hát pontokba szedve, hogyan és mit lehet, valamint mit érdemes csinálni Firenzében egy nap alatt.
1. Hogyan és mivel utazzunk?
Választhatjuk a vonatot, vagy kereshetünk egy autóbuszos utazást is, ám kényelem és gyorsaság szempontjából mindenképp a repülőgép ajánlott. Én ugyanakkor a firenzei repülőtér helyett egy alternatív útvonalat választottam, lévén, hogy tavasszal jó eséllyel lehet találni olcsó repülőjegyeket a környező országok nagyvárosaiba. Így utam Bécsből Pisába vezetett, onnan pedig vonattal mentem tovább Firenzébe. Nagy előny, hogy óránként több járat is indul a Livorno-Firenze vonalon, így ha netán lekéstük a tervezett vonatot, nem kell sokat várni a következőre. Fontos továbbá, hogy Olaszországban a vonatjegy ellenőrzése másképp történik: a jegyet a pályaudvaron és a peronokon elhelyezett kis gépekbe bedugva tudjuk érvényesíteni (úgy mint nálunk trolibusz vagy villamos esetén). Erre azért érdemes figyelni, mert megbírságolhatnak bennünket, ha nem bélyegeztetjük le a jegyet még indulás előtt.
2. Sétáljunk, menjünk gyalog!
A Santa Maria Novella pályaudvar tökéletes kiindulópont Firenze felfedezéséhez, hiszen a város szívében található, és tömegközlekedéssel szinte azonnal eljuthatunk bárhová. Én mégis azt tanácsolom, hogy ilyen jellegű út alkalmával felejtsük el a tömegközlekedést, és – ha az időjárás is engedi – tegyük meg gyalog a tervezett utat. Firenze ugyanis óvárosa nem olyan nagy, hogy ne lehessen kényelmesen bejárni, besétálni; ami azért is ajánlott, mert Firenze hangulata, kultúrája, és atmoszférája jobban átérezhető, ha az ember tényleg szó szerint beleveti magát a város sűrűjébe.
Persze, ha hétvégén megyünk, a dolog romantikájába egy kicsit belerondíthat, hogy nagyobb turistaáradattal találjuk szemben magunkat, így, ha szeretnénk elkerülni a tömeget, érdemesebb hétköznap próbálkozni.

3. Mi fér bele egy napba?
Előfordulhat, hogy időnk nem engedi, hogy végigjárjuk a híres firenzei múzeumokat és galériákat (melyek esetében ajánlott előre, online megvenni a belépőjegyeket, így a sorbanállás akár el is kerülhető). Természetesen nem arról van szó, hogy egy egynapos firenzei kirándulásba ne férne bele mondjuk a legendás Uffizi képtár, de számolni kell azzal is, hogy az ilyen jellegű programok legjobb esetben is 3-4 órát igényelnek.
És mivel Firenzére csak egy nap jutott, kompromisszumot kellett kötni, így esetemben a firenzei művészet “utcai változata”, azaz az építészet, és a város utcáinak hangulata prioritást élveztek a galériákkal szemben.
Santa Maria Novella
A pályaudvarról kilépve rögtön szembe találjuk magunkat ezzel a gótikus-reneszánsz stílusú épülettel, mely Firenze egyik jelentős bazilikájának számít. Mivel a templom alapvetően nem tartozik a legismertebb firenzei látnivalók közé, így mind a templomban, mind pedig a hozzá tartozó Piazza di Santa Maria Novella téren is nyugodtabb körülmények közt mozoghatunk, és nem kell sorbanállással, tömeggel számolni.

Mercato Centrale
A “firenzei piac”, egy kétszintes vásárcsarnok, melynek alsó szintjén különböző élelmiszereket árusítanak, míg a felső szint elsősorban a vendéglátásra specializálódott. A különböző éttermek és árusok uralta Mercato Centrale egy igencsak sajátos hangulattal rendelkező pontja Firenzének, ahol érdemes megállni, akár egy jó ebédre, ugyanis a belvárossal ellentétben itt egészen elfogadható árakat is talál az ember.
A Signoria tér
A várost jelképező dóm felé közeledve (vagy felől haladva) a Signoria téren találjuk magunkat, amelyet semmiképp sem ajánlott kihagyni. A Piazza della Signoria nem csak Firenze egyik legismertebb központi tere, de a város politikai életének központja is, hiszen a Palazzo Vecchio ad otthont a városházának. A 14. században épült, jellegzetes toronnyal ellátott épület egyik érdekessége a Vasari-folyosó, amely a Palazzo Vecchiót köti össze a Pitti-palotával. Lényegében egy “titkos folyosóról” van szó, amely a belváros több épületének belsején is áthalad, például az Uffizi képtáron keresztül. A város híres hídjához, a Ponte Vecchióhoz érve pedig a hídon lévő üzletek felső emeletein folytatódik a Vasari-folyosó, amely az Arno folyó bal partján lévő Pitti-palotánál ér véget. Aki ismeri Dan Brown Inferno c. művét (vagy látta a belőle készült filmet) annak ismerős lehet a dolog.

A Signoria tér ezen kívül számos híres szobor másolatának ad otthont, például Michelangelo Dávid-szobrának kópiája is itt található, ezen kívül még a Neptun-kút és I. Cosimo de’ Medici lovas szobra sorolható az ismertebb látnivaló közé. Valamint a Piazza della Signoria volt az a hely, ahol 1498-ban eretnekség vádjával elégették Girolamo Savonarola olasz szerzetest.
A dóm
A világörökség részét képező Cattedrale di Santa Maria del Fiore Olaszország 3. legnagyobb temploma, amely 142 évig épült, és amely mellet elhaladva új értelmet nyer a “kígyózó sorok” kifejezés. Hétvégén ugyanis jóval nagyobb tömeggel kell számolni, így ha mindenképp szeretnénk bejutni a dómba, ajánlott hétköznap menni. A firenzei dóm és a hozzá tartozó Piazza del Duomo tér látványa ugyanakkor már önmagában is nagy élmény. Kívülről nézve és körüljárva is meg-megdobban az ember szíve, látva azt a hatalmas építészeti remekművet, melynek ikonikus kupolája Filippo Brunelleschi nevéhez fűződik.

Ponte Vecchio
Az Arno folyón egyik hídja, az egyedülálló Ponte Vecchio, amely napjainkban aranyárusok boltjainak ad otthont. Firenze egyik különlegessége és jelképe, a turisták egyik fő célpontja, és a már említett Vasari-folyosó egy szakasza is a Ponte Vecchión halad át.
Érdekesség, hogy a II. világháború idején a visszavonuló német csapatok szinte az összes firenzei hidat felrobbantották, a Ponte Vecchiót azonban sértetlenül hagyták.

Boboli-kert
És ha az elénk táruló látvány, tömény történelem és reneszánsz építészet már túl sok lenne, a Pitti-palota részének tekinthető Giardino di Boboli tökéletes választás egy kis pihenésre. A Boboli-kert egy hatalmas kiterjedésű park és arborétum (ha úgy tetszik: díszkert), amelyről lehetetlenség elfogulatlanul írni, ugyanis felemelő élmény a szűk utcák és a megannyi építészeti remekmű után végre zöld környezetben lenni. Persze Firenze óvárosa nem véletlenül mellőzi a zöld övezeteket: a város építésekor és a reneszánsz idején még nem volt igény a mai értelemben vett közparkokra, és maga a fogalom sem létezett.
A Boboli-kertnek számos magaslata, dombosabb része, kilátóterasza van, ahonnan lenyűgöző látvány tárul az ember szeme elé: egyik oldalról Firenze és az óváros panorámája, a másik oldalon pedig a zöldellő toszkán vidék.

4. S mi fér bele még egy napba?
Az előbb említett látnivalókon kívül Firenze még számos kincset rejt, amely látogatásra érdemes, ugyanakkor számomra ennyi fért bele egy napba.
Éppen ezért, ha a fenti útvonalat követve járjuk végig Firenzét, a nap közepére már jócskán el leszünk fáradva, és nem biztos, hogy bevállalnánk egy 1-2 órás múzeumtúrát. Ám ha limitáljuk a látniválók számát, és inkább elmerülnénk a reneszánsz művészet és kultúra világában, akkor ne hagyjuk ki:
- az Uffizi képtárat
- a Santa Croce templomot
- a Galleria dell’Accademiát (ahol az eredeti Dávid-szobor is van)
- a Piazzale Michelangelo kilátóhelyet.
- a San Miniato al Monte bazilikát
- a Museo Galileit
- a Museo Nazionale del Bargellót
- … és a már említett Cattedrale di Santa Maria del Fiore dómot, Pitti-palotát és Palazzo Vecchiót is érdemes mélyebben felfedezni.
