Trianon menekültjeiről állítottak össze adatbázist az MTA kutatói

Több mint 15 ezer névből álló adatbázist publikált az MTA Lendület programjának Trianon 100 Kutatócsoportja Dékány Istvánnal, a Trianoni árvák című könyv szerzőjével együttműködve. Az adatbázis az 1918 és 1928 között Magyarországra érkezett menekültek nevét, korábbi lakóhelyét, foglalkozását és a Magyarországra érkezésük helyét is kereshető formában tárja a közönség elé.

A kereshető lista hivatalos összeírások, a Magyar Országos Levéltárban őrzött MÁV-iratanyagban lévő dokumentumok, egyéb levéltári anyagok, a helyi sajtó, valamint a menekültek érkezését 1920-1921-ben dokumentáló Erdélyi Hírek című lap alapján állította össze a szerző és a kutatók.

Ez a 15 ezer ember a sok százezer trianoni menekültnek ugyan csak töredéke, de fontos lépés a múlt megismerésében – áll a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közleményében.

A 400-420 ezer menekültet legtöbbször tömegszállásokon, barakkokban, iskolákban, kaszárnyákban szállásolták el, majd a húszas évektől Budapesten, valamint vidéki nagyvárosokban új lakótelepek épültek számukra, mint például a budapesti Pongrác- vagy a miskolci Vay-telepen.

A korban és azóta is sokszor használták rájuk a “vagonlakó” elnevezést, pedig csak töredékük, mintegy 12-14 százalékuk lakott hosszabb ideig a rendező pályaudvarok és a budapesti vagy vidéki vasútállomások vágányaira félretolt kocsikban.

A csoportról nem készült eddig mindenre kiterjedő társadalomtörténeti vizsgálat, de a most fellelhető iratok alapján többségük állami, vármegyei, városi tisztviselő vagy állami vállalat alkalmazottja volt, akinek el kellett hagynia a szomszédos országokhoz csatolt területeket.

A listában feltűnő az olyan települések súlya, amelyek fontos vasúti vagy közlekedési csomópontok voltak, mint például az erdélyi Piski vagy a felvidéki Zsolna.

A hivatalos statisztika mintegy 350 ezer főt tart nyilván menekültként, akiknek csaknem 60 százaléka Erdélyből és Kelet-Magyarországról települt át a trianoni országba.

A most közölt adatbázisban az első érkezőt 1918 elején regisztrálták, az utolsót 1928-ban, legtöbbjük 1920 vége előtt érkezett, amikor a magyar kormány drasztikusan megszigorította a visszaköltözés feltételeit, de szórványosan, egyre csökkenő számban a húszas évek folyamán folyamatosan érkeztek még visszatelepített csoportok.

A rendelkezésre álló nevek és a szaporodó internetes adatbázisok segítségével számos családi történetet is ki lehet bontani az adatokból, hiszen az adatbázisban felbukkan például László Gyula régészprofesszor és családja, Emőd Tamás költő vagy Csanády György, a Székely himnusz alkotójának édesapja, Csanády Zalán székelyudvarhelyi bíró is.

Kiemelt kép: promenad.hu