Majd a penész fölemészti

A 21. század világfalujában, a globalizált társadalmunkban számtalan módon tapasztalhatjuk, hogy a tudás fölértékelődött. A különböző erőforrásokra épülő gazdaságok között a legnagyobb stabilitást az tudja hozni, amely a legnagyobb hozzáadott értékkel hozza létre saját javait. Ez az erőforrás pedig a tudás. Mindezek ellenére Magyarországon jelenleg mit sem becsülnek alább, mint a tudományt, annak csak közvetlen piaci hasznát lesik. Ezt mutatja az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) kálváriája is.

A mélynemzeti diskurzusok izmozásai két alappillérre épülnek: az Aranycsapatra és a magyar Nobel-díjasokra. Cikkünk az utóbbihoz kapcsolódik, mert míg az államilag építtetett stadionok végvárakként tornyosulnak és reprezentálják a magyarok vélt dominanciáját az egész Kárpát-medencében, addig Magyarország legnagyobb könyvtárát, az Országos Széchényi Könyvtárat, jelenlegi tudásunk szerint, kipaterolják jelenlegi szálláshelyéről. Nem azért, mert méltóbb helyet találtak (építettek) számára, hanem mert mennie kell. A Vár kilöki magából ezt az intézményt (is).

A nemzet és tudás – Magyarországon

Amikor Magyarországon a nacionalizmus hódító útjára indult, még egy multietnikumú országként tagolódott be a Habsburg Monarchiába. Az ekkor születő modern magyar nemzet, mivel a helyi uralkodó elit többsége ehhez a csoporthoz tartozott, a politikai érdekérvényesítésben sokkal sikeresebb tudott lenni, mint a többi etnikum, amelyek ugyancsak ekkor léptek rá a nemzetté válás rögös útjára. A magyar lépéselőny a hungarus tudaton keresztül asszimiláló aspektussal is rendelkezett, és arra is kívánták felhasználni. A kiegyezés utáni Magyarországon egy politikai nemzet létezett, az pedig a magyar volt, a többiek nemzetiségként betagolódtak ebbe.

Ezt rögzíti a 1868 évi 44. törvénycikk. Az csak a történelem komikuma, hogy annak ellenére, hogy ez a nemzetiségi törvény a maga korában bár progresszív volt, a nemzetiségeknek már nem volt elégséges. Mindezek ellenére némely pontja a mai gyakorlathoz képest így is haladóbb szellemiségű. A dualizmus időszakában a magyarok “kiválóságátt”, kárpát-medencei hatalmi kiválasztottságát, egyfelől történeti okokra építették, másrészt egy vélt magasabb szellemi fejlettségre, a magyar szupremáciára hivatkoztak. Érdekes összevetni az I. világháború előtti újságcikkek retorikáját egyes mai orgánumokban megjelent cikkekével,amelyek hasonlóan arogáns stílusban hirdették “a magyar géniuszt” mint manapság.

A nemzeti gőg mellett viszont ott volt az a valóságos fejlődés, amin a 19. században keresztülment a magyar kultúra és tudomány. Nem csak a Magyar Tudományos Akadémiát hozták ekkor létre, hanem az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) is ehhez a korszakhoz köthető. A sors pikantériája, hogy egyik számára sincs kegyelem.

Az Országos Széchényi Könyvtár

Magyarország első nyilvános nemzeti közgyűjteményét és közintézményét gróf Széchényi Ferenc (az MTA alapítójának, Széchenyi Istvánnak az édesapja) hozta létre 1802-ben. Már ekkortól rendelkezik kötelespéldány-joggal, ami annyit takar, hogy minden Magyarországon vagy magyar nyelven megjelent és forgalomba hozott könyvből kötelezően küldeni kell a könyvtár számára. Az OSZK 1985-ben költözött a Budavári-palota épületébe, ahonnan költözni fog. A Hauszmann Tervben foganatosítottak alapján már nincs ott helye (lsd. lejjebb). Kérdés persze még, hogy mikor, és részben az is, hogy hova. Piliscsabán építenek a könyvtárnak egy raktárt , ám az olvasóközönséget ott nem tudják majd fogadni. A most felröppent információk alapján a Kilián laktanya lehet a nemzet könyvtárának új otthona.

Az OSZK főigazgatója, Tüske László az alkalmazottjait arról tájékoztatta, hogy valószínűleg a meghosszabbított nyári zárvatartás végeztével már nem biztos, hogy visszajöhetnek munkahelyük régi színterére. Kormányzati határozat még nincs, de az a forgatókönyv valószínűsíthető, hogy ősszel már új helyen lehet a könyvtárat látogatni. A most felröppenő Kilián laktanya olyan állapotba hozatala, hogy ott szeptembertől, vagy októbertől könyvtári szolgáltatásokat nyújtsanak, szinte elképzelhetetlen.

A Ferenc körút, az Üllői út és a Liliom út által határolt telken áll az anno katonai célokat szolgáló háromemeletes épületegyüttes, amely országos műemléki védettség alatt áll. 1846-ban Hild József tervei alapján megépült kaszárnya a budapesti helyőrség állomásozó helye lett. Az épületben aztán üzemelt színház és múzeum is, valamint fontos szerepet játszott az 1956-os forradalomban is, amikor jelentős sérüléseket szenvedett. Ekkortól már katonai célokra tovább nem használták.

2011-ben egy olasz befektetőnek adták el. Jelenleg számos vállalkozás működik az épületegyüttesben. A laktanyához tartozó lovardát, ami fizikailag elkülönül a laktanyától, 2010-ben egy élelmiszer-üzletlánc újíttatta fel. A volt laktanya többi része viszont eléggé romos állapotban van. Ezen felül pedig egy olyan épületről van szó, ami fekvése alapján könnyen vizesedhet az épület, mivel a város alacsonyabb részén és az egykori Duna-mellékág helyén fekszik. Amíg nincs kormányhatározat, addig viszont semmi se biztos. Már volt egy demonstráció az OSZK érdekei mentén, viszont az ingerküszöböt sikerült már nagyon magasra helyezni.

Könnyű bezárni a könyveket penészes falak közé, melyek a kultúra, művészet és tudomány hordozói, de nehéz felmérni, hogy ez milyen károkat okoz a közösségünknek.

Kiemelt kép: oszk.business.site