20 éves a Mátrix (és az eXistenZ)

A filmtörténetben a 21. század 1999-ben kezdődött. A Mátrix (Watchowski bros.) high-tech művisége és az eXistenZ (Cronenberg) stílusos minimalizmusa nagyjából kijelölte azt a keretet, melyben elhelyezhető az utóbbi évtizedek „mi a valóság?” témájú filmjeinek többsége.
Ebben a kontextusban vált különösen fontossá egy olyan jelenség, amely a filmeken belüli valóságot és fikciót a kölcsönös áthatás jegyében kezdte el működtetni. Jól szemléltethető ez a Mátrix példáján keresztül: a filmben a cybertérhez dominánsan reális vizuális mezők rendelődnek (például hétköznapi utcarészletek), míg a valóság színrevitele, a 3. évezred eleje számítógéppel létrehozott virtuális tereket körvonalaz. Vagyis a kettő között abból a szempontból eltűnik a különbség, hogy a realitás és a medialitás egy szintre helyeződik. Ráadásul a néző a számítógéppel előállított képeket mindkét szinten – a fikción belüli virtuális és valós térben egyaránt – simán összekeverheti azokkal, melyek ténylegesen a saját világából származnak.

A látványszervezésnek ez a módja fokozottan ráirányítja a figyelmet a befogadói tekintet közvetítettségére, másrészt azzal provokálja a néző világlátását, hogy olykor bizony a virtuális és a reális jelei felcserélhetők. Példaként az eXistenZ említhető, mely a történetvezetés és a videojátékok elemeinek ötvözésével sikeresen bontja fel a mesterséges/természetes oppozíciót. Míg egy-egy feladatsor elvégzése, illetve újabb és újabb csatlakozások után a főszereplők más-más szintekre jutnak, a játék nem vezet ki a valóságba, hanem egy következő játékba illeszkedik. Amiről azt hittük, hogy a valóság jelölője volt, arról rendre kiderül, hogy virtuális beszivárgás. A szenvtelen színészi játék remekül visszaadja a programszerű viselkedést, a VR organikus tere pedig – a Mátrix-féle paranoiával szemben – pozitív előjelet kap. A két koncepció ezen a ponton tehát különbözik is, az eXistenZ a világ szimulációját nem a mesterséges intelligencia létrejöttével kapcsolja össze, hanem az ember virtualitás utáni vágyából származtatja.
A Mátrix alapkérdése ugyanakkor így fogalmazható meg: Mi az elfogadhatóbb: egy szimulált világban élni, és nem tudni, hogy e világ szimuláció; vagy: a valóságban élni, és tudni, hogy van egy szimulált világ is, ami a valóságnál jobb?(A kék vagy a piros pirulát vegyük-e be?) Ebben a keretben a történet egyes elemei ellensúlyozzák az „ember mindig győz a gépek felett” típusú zárt retorikát, Smith ügynök monológja pedig elgondolhatóvá teszi az emberiség – onnan nézve megérdemelt – kipusztulásának gondolatát: „Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen természetes egyensúlyra törekszik a környezetével, kivéve Magukat, Embereket. Letelepednek valahová, és addig szaporodnak, míg fel nem élik mind a természeti erőforrásokat, és azután csak úgy képesek fennmaradni, ha új területeket foglalnak el. Van egy másik organizmus is ezen a bolygón, mely ugyanígy viselkedik. Tudja, melyik? A vírus. Az emberi faj egy betegség, a bolygó rákosodása. Az ember egy ragály, és mi vagyunk a gyógyszer.” Valószínűleg nem kell hosszasan bizonygatni ennek a sokszor idézett részletnek az aktualitását.

Másrészt az sem kerülhető meg a fenti logika kapcsán, hogy éppen az „erősebb jogán” típusú érvelés válik vállalhatatlanná egy olyan környezetben, amelynek már nem az ember van a centrumában. Ugyanakkor Max Tegmark Élet 3.0 c. könyvében például arra hívja fel a figyelmet, hogy mindez felvet egy másik kérdést is, ugyanis semmi biztosíték arra, hogy a győztes MI-k olyan világot teremtenek, amely bármilyen szempontból is jobb, érdekesebb, értékesebb stb. a réginél. Sőt, nem zárható ki, hogy ha az MI meghaladja az embert, akkor egyszerűen elfordul tőle vagy átlép rajta, mert már nincs vele semmi dolga. Erre remek példa Bostrom szándékosan bugyuta hasonlata a gemkapocsgyártásra berendezkedett szuperintelligenciáról, amely „Az emberrel szemben táplált bármiféle ellenérzés nélkül, pusztán azért gyilkol halomra minket, mert szüksége van az atomjainkra a gemkapocstermeléshez.” Az MI-k céljai kifürkészhetetlenek, és ellentmondhatnak a belénk rögzült célelvű kliséknek.
Visszatérve a filmtörténethez, a Mátrix és az eXistenZ jelentősége aligha kérdéses, ugyanakkor a kettőt együtt nézve az is látható, hogy míg az előbbi esetében a vizuális dizájnnak és a forgatókönyvnek köszönhetően egy szubkultúra, a cyberpunk ízlésvilága berobbant a popkultúrába, addig az utóbbi esetében a biohorrorral rokon látásmód kevésbé találhatott utat a tömegekhez. Ma már azonban más a helyzet, test és tudat szétválasztásának kérdése nem igazán vethető fel anélkül, hogy együtt vegyük figyelembe a biológiát és a technológiát. A két film továbbá arra is jó példa, hogy a tömegkultúrába akármikor becsatlakozhat egy rétegkultúra, ha eltalál valamit egy adott időszak tapasztalati, technomediális szövetéből. 1999-ben ez biztosan megtörtént; bár azóta érdemes még óvatosabban bánni az ehhez hasonló totalizáló kijelentésekkel.