Az 1956-os Intézetet is bekebelezte a magyar kormány!
Az 1956-os Intézet igazgatója, Rainer M. János történészt egy barátja hívta föl, hogy az általa irányított tudományos műhely egy kormányhatározat szerint a továbbiakban egy a kormányhoz szorosan köthető intézet alá kerül. A magyarországi tudományos élet szabadságának körei egyre szűkösebbek, főleg olyan színtereken, ahol a kormányzatnak emlékezetpolitikai szempontból érdekei ütközhetnek a valósággal.
Az 1956-os Intézetet 1989. június 17-én alapították, egy nappal Nagy Imre, 1956-os miniszterelnök és mártírtársai újratemetése után. 20 hazai és nemzetközi értelmiségi határozta el, hogy megalapítják az intézetet a közelmúlt történelmének kutatása céljából. Rainer M. János, az 1956-os Intézet vezetője úgy nyilatkozott a HVG-nek, hogy az 1956-os forradalom után Brüsszelben, 1959–1964 között működő Nagy Imre Intézet folytatta munkáját, új néven.
Az intézet forrásanyagát az Oral History Archívum (OHA) adta, ami az intézet megalapításakor szintén betagozódott oda. Interjúikat 1981-ben kezdte el készíteni Hegedűs B. András és Kozák Gyula. Céljuk az 1956-os forradalom történetének a feldolgozása volt, mivel a levéltári források nem álltak rendelkezésükre, ennek legjobb módja az abban résztvevők és hozzátartozóik visszaemlékezéseinek felvétele és kutatása. 1981-82-ben szerveztek egy kerekasztal, ahol a forradalomban résztvevőivel beszélgettek, és azt rögzítették is. Az évek folyamán egyre többen készítettek interjúkat és már nem csak az ’56-os forradalom résztvevőivel, hanem az azt megelőző korszakok, hazai és külföldön élő kiemelkedő személyiségeivel is. Működésüket 1984-től az MTA Soros Alapítvány Bizottság támogatta.
Nyilvánosan 1986-tól vállalták fel, hogy ők egy ’56-os forradalmat kutató műhely. Ez a gazdag és felbecsülhetetlen értékű interjúanyag az alapításakor az ’56-os Intézethez került és tovább bővült. Mára 1000-1100 interjúköteg gyűlt össze. Az OHA egyik alapítójának, Kozák Gyulának merce.hu-n megjelent cikkében azt kéri az intézet vezetőjétől, Rainer M. Jánostól, hogy tegyen meg mindent, hogy ezek az anyagok ne kerülhessenek a Veritashoz, ami az ő szavait idézve „lényegében a Schmidt Mária által kezdeményezett kormánypropagandát folytató áltudományos intézethez”. Ha pedig ez elkerülhetetlen, akkor véleménye szerint vissza kell szolgáltatni, az interjúkat, azok készítőinek.
Az 1956-os Intézet egészen 1992-ig az 1988-ban alapított Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) alosztályaként működött az ’56-os Intézet, egészen 1992-ig. 1994-ben alakult közalapítvánnyá, addig pályázati pénzekből és alkalmi állami támogatásokból tartotta fent magát. 1992-től jelentek meg az intézet évkönyvei, amelyek a XX. századi magyar történelemmel foglalkoznak és online is elérhetőek.
Az 1956-os Intézet 1996-ban és 1997-ben 50-50 millió, 1998-ban 60 millió forint támogatást kapott. 1998-ban alakult meg az első Orbán-kormány minisztere; Hámori József (Nemzeti Kulturális Örökség miniszter) még személyesen biztosította a költségvetési támogatást és a következő évi tervezetben 73 millió forint támogatást irányoztak elő az Intézetnek. Később azonban egyéni módosító javaslatoknak köszönhetően létrehozták a XX. századi történelmi kutatások programot, ami évi 120 millió forintos állami támogatást kapott, amit az 1956-os Intézet Közalapítványtól és a Politikatörténeti Alapítványtól vontak el.
Előbbitől 67 millió forintot vontak el, azaz csupán 6 milliós támogatást kaptak, a Politikatörténeti Alapítványtól pedig a teljes az évi költségvetését, azaz 50 millió forintot. A pénzügyi támogatás megvonása után alapítványok, intézetek, szervezetek és magánszemélyek ajánlották fel támogatásukat az ’56-os Intézetnek. Ebből illetve költségeik csökkentésével tudták fedezni működésüket.
A második Orbán-kormány regnálása alatt, 2012-ben a Fővárosi Bíróság döntése alapján, megszüntették az 1956-os Intézet Közalapítványt és az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) szervezeti keretei között működhetett csak tovább. Erről már 2011-ben volt tervezet, ezért az intézet vezetőjét nem érte váratlanul ez a döntés. Ettől kezdődően az OSZK berkein belül működhettek tovább. Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján, amit Schmidt Mária kormánybiztos szervezett, nagy botrányt kavart, hogy egy Pruck Pálról készült fotóra, Dózsa László, színész, rendező neve került, mint akkori fiatal forradalmár.
Ebben az ügyben az 1956-os Intézet munkatársai is egyértelműen állást foglaltak amellett, hogy nem Dózsa László van a képen, ezt bizonyítékokkal is alátámasztották. Ezt követően azonban az Intézet 4 munkatársa fegyelmit kapott, az indoklás szerint azért, mert engedély nélkül nyilatkoztak a sajtónak. De már akkor olyan hírek láttak napvilágot, hogy az OSZK akkori vezetője, Tüske László, ezzel csak bevédte az intéztet, mert már ekkor be akarták azt kebelezni a kormányhoz hű intézmények.
Ekkor került először szóba a Veritasba való beolvasztás. 2017-ben már nyíltan arról beszéltek, hogy a kormány által létrehozott és általa fenntartott Veritas Intézethez kerülhet az 1956-os Intézet. Ekkor Rainer M. János konzultált Szakály Sándorral, a Veritas Intézet vezetőjével és mivel mindketten jobbnak láttak ezt elkerülni, utóbbinak sikerült ezt akkor még elérnie. Végül egy idén május végi kormányrendelet alapján június 15-től már a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár alá rendelték, amely kétes hírnévnek örvend történészi berkekben. Így az intézet két nappal Nagy Imre újratemetésének 30. évfordulója előtt jelenlegi formájában megszűnt.
Rainer M. János igazgató csak a sajtóból értesült erről, semmilyen előzetes egyeztetés nem volt róla az intézettel és nem is tájékoztatták róla a munkatársait. Az intézet igazgatója, azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy ő biztosan nem folytatja munkáját a Veritas berkein belül, ezzel több másik munkatársa is így van, hiszen nincs biztosítva számukra a kutatás elfogulatlansága. Több, korábban az OHA-nak interjút adó személy pedig fél, hogy a kormány ellenük fogja felhasználni azokat a felvételeket, amik a birtokukba kerülnek. Ezzel a kormány egy újabb olyan intézetet kebelezett be, ami a baloldalnak hagyományosan fontos ügyekkel foglalkozik.
Az 1956-os Intézettel történtek jól illenek a jelenlegi Orbán-kormánynak a tudományos intézetek kapcsán végrehajtott intézkedéseinek sorába. Néhány napja egy parlamenti döntéssel elvették a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteit. Ez előtt pedig a kormánypárti bulvárlap, a Ripost egy teljesen abszurd cikkében nekiment az MTA-nak és azzal vádolta, hogy az Akadémia kutatói, az épületen belüli kéjbarlangban létesítenek szexuális kapcsolatokat. Az OSZK várból való kidobásáról pedig már korábban írtunk. A Politika Történeti Intézet és Alapítványt a jelenlegi Alkotmány utcai épületükből akarják kiköltöztetni, illetve korábban Nagy Imre szobrának áthelyezése, amelyek szintén beleillenek a kormány baloldali emlékeztpolitikát háttérbe szorító törekvéseibe.
A fentiek arra is utalhatnak, hogy a magyar kormány szeretné a velük egyet nem értő bölcsészettudományi intézeteket ellehetetleníteni, vagy saját kormányhű intézeteinek alávetni és a baloldali emlékezetpolitikát háttérbe szorítani. Grüner György, Palkovics László Innovációs és Technológiai miniszter tanácsadója írta, hogy helyettük a „gazdaságilag” hasznos informatikába és természettudományokba fektetni. De ahogy Lukács György már megírta a Történelem és osztálytudatban: „A természettudományok a polgári társadalom számára nemcsak a termelés – tőkés – racionalizálását tették lehetővé, hanem módszerük kitűnő ideológiai fegyvernek bizonyult mind a haladó feudalizmussal, mind a feltörekvő proletariátussal szemben.” A NER is hasonló úton jár, csak a haladó feudalizmus helyett a liberalizmus és a baloldali pártok az ellenfelek…
