Felmondás után karaktergyilkolás
Minekután egy kormányrendelettel az 1956-os Intézetet a kormányközeli Veritas Intézet alá sorolták be, úgy, hogy erről az érintett vezetőségek véleményét ki se kérték, az ’56-os Intézet munkatársainak nagy része benyújtotta a felmondását. A sajtóban nagyot ment, hogy Ungváry Krisztián nem fog a többséghez tartozni, és mivel elvben a tudományos szabadságot garantálták számára, át is ment a Veritashoz. Ez idáig.
A 24.hu Ungváry által is megerősített információira hivatkozva a magyar sajtó nagy része foglalkozott azzal, hogy a történész benyújtotta a felmondását a Veritasnál. A portálunkon is foglalkoztunk a beolvasztással, vagyis azzal, hogyan került az Országos Széchényi Könyvtártól a Veritashoz az 1956-os Intézet. Rainer M. János az ’56-os Intézet mostanra már volt igazgatója az elején kijelentette, hogy a tudományos szabadság nem érvényesül egy olyan intézet esetében, amilyen a Veritas, ezért ő nem folytatja a munkáját azon a helyen, ahol 30 évig kutatott. Ungváry Krisztián ezzel szemben úgy döntött, a kormányközeli intézetnél is folytatni kívánja a kutatást. Ezzel többek kritikáját vonta magára.
Ungváry sosem volt szívbajos, ha valamit szakmai alapon kellett kritizálni. Tette ezt úgy is, mint ahogy az egy, a hatalomtól független értelmiségtől elvárható, hogy már a Veritas alkalmazásában állt. Például fölemelte a szavát az állami emlékezetpolitikával szemben (lsd. feljebb az interjúból, vagy itt). Többek közt beszélt arról, hogy fekete-fehér képeken utólag narancssárgára színezték a transzparenseket, így bemutatva a rendszerváltást, középpontban a Fidesszel, kifelejtve több fontos elemét az átmenetnek.
Mint írtuk, a magyar sajtó nagy részét foglalkoztatja, hogy miért is mondott fel Ungváry ilyen gyorsan. Erre még nem kaptunk választ, Ungváry ígérete szerint erre a napokban sor kerül. Azonban a hír a magyarországi médiavilág egyik felét járta csak be, a másikban ilyen ügyekkel nem foglalkoznak. Kivételt képez ez alól Pilhál Tamásnak, az Esterházy Akadémia egyik előadójának, a magyar kormányközeli Pesti Srácok cikkírójának írása.
Plihál egy tudományos munkát végző intézmény sóval való behintését követeli kormányától. Irományának második felében A „magyarok” bűnei-ben Ungváry emlékezetpolitikáról mondott kritikáját egyszerűen azzal cáfolja, hogy kijelenti, nem igaz. Valós érvet azonban nem hoz fel. Plihál leteszi a garast a bűnök kollektív tagadása és az elvtelen kormányhűség mellett. A múltföldolgozást (Vergangenheitsbewältigung) pont az ehhez hasonlatos megnyilatkozások gátolják.Ugyanígy gátolják a társadalmon belüli párbeszédet az olyan hazugságok is, amikkel Plihál azokat hergeli, akik érzékenyebben reagálnak a nemzeti identitásukat akár bántható megnyilatkozásokra. A Pesti Srácok munkatársa a cikkében így fogalmaz: „…a Kossuth téren végigfütyülte a magyarság szent ünnepének központi megemlékezését, még a Himnuszt is.” Ezzel szemben Ungváry a fent linkelt podcastban mondja el, hogy csak Orbán beszéde alatt kezdett el sípolni (43:30-tól beszélgetnek a tüntetésről és 48:11-nél pedig azt mondja el, hogy mikor sípolt).
A Himnusz alatti fütyülés hergelős toposza 2016-ban bejárta a kormánymédiát. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy valóban voltak olyan csoportok, amelyek olyan távol álltak az „ünnepségtől”, hogy nem is hallhatták, mikor szól a Himnusz, ezért végig fütyültek mindent. Azonban akik a tömegben álltak, azok többnyire csak Orbán beszéde alatt sípoltak.Az egész eset csak újabb példája annak, hogy a magyarországi független értelmiség mire számíthat a hazájában. Nekünk Szlovákiában pedig főleg el kell gondolkoznunk ezen, mert tény, hogy sok támogatás érkezik hozzánk a déli szomszédunktól, de vajon mit teszünk, ha benyújtják a számlát?
Kiemelt kép: 24.hu
