Ez nem a kertészeti tippekről szól!

Sokak fejében a zöld mozgalmak elodázható problémákról és távoli állatfajok eltűnéséről szólnak. Egy úri huncutság, amit a média hájpolt föl ennyire. Ezzel szemben egyre többen vannak, akik a társadalmi kontaktusok elanyagiasodása és az állandó fogyasztási „kényszer” között összefüggéseket vélnek fölfedezni, aminek következménye, hogy lassan „fölzabáljuk” a Földünket.

Ezért nyúlnak vissza ahhoz a rousseau-i gondolathoz, miszerint „Vissza a természethez!” A Gombaszögi Nyári Táborban (GNyT) ismerkedtem meg Szegi Arankával és férjével, Szegi Szabolccsal, akik azért dolgoznak, hogy gyermekeik egy élhetőbb világban nőhessenek föl. A szemetük szelektálásával kezdték, mára már létrehoztak egy permakultúrás közösségi kertet Észak-Komáromban, valamint tanácsadással is foglalkoznak, de még mindig tobzódnak a célokban. Gombaszögről, hulladékmentességről és a tudatos életről beszélgettünk velük.

I.G.: Akik elmentek Gombaszögre, azok már rögtön a portán találkozhattak a nevetekkel, mivel beléptetéskor kaptak egy cigi csikkgyűjtőt, amin szerepelt a nevetek (KompAkt). Milyen volt a táborban a fogadtatás és milyen reakciók születtek?

Szegi Aranka: Az elsődleges dolog a megfigyelés, ezért ez volt a nulladik évünk. A hosszú távú célunk (3-5 éves terv) az, hogy amennyire lehet, hulladékmentes legyen a fesztivál, amire vannak jó példák Magyarországon és Szlovákiában is. Ehhez tudnunk kellett miből áll össze a szemét, hogy tudjuk, mit kell csökkenteni, mire kell fókuszálni. Úgyhogy az egyik fő tevékenységünk ezáltal a szemétszedés lett. Tervünk volt, hogy ebbe a táborozókat is bevonjuk.

I.G.: Sikerült?

Aranka: Igen, képzeld el! Első nap még nem igazán, de akkor táborozók sem nagyon voltak, de utána minden nap 10–15-en voltunk.

Szabolcs: A példamutatás az elsődleges nálunk. Ha nem is jött volna senki, akkor is szedtük volna. Most itt is megfigyeltük azt, hogy mennyire van érdeklődés egy ilyen dolog iránt. Szerintem van mit keresnünk. Számomra személy szerint is meglepő volt az, hogy jöttek oda emberek, sőt még találkoztunk két olyan emberkével is, akik tőlünk teljesen függetlenül, saját kis eszközökkel gyűjtötték a szemetet. Az egy nagy egymásra találás volt: „Áh, odanézz! Ti is? De jó!”

Aranka: És odamentünk, mint egy ilyen ritka állatfajhoz (mosolyog – szerk. megj.). „Ti tényleg saját indíttatásból szeditek a szemetet?” Mondták a csajok, hogy igen. Aztán következő nap már jöttek is velünk szervezett formában szemetet szedni. Bár az emberekben nagy ellenszenv van ezzel kapcsolatosan. Mi szervezünk Komáromban rendszeresen szemétszedést, de sajnos csak az jön el, aki nagyon-nagyon képben van. Mert azt gondolják az emberek, hogy másnak a szemetét én hogy szedném már fel? Nem csak hogy másnak a szemetét nem vagyunk képesek felszedni, de még arra sem, hogy szóljunk a másiknak, ha látjuk, hogy a kutyája odapiszkít valahova és nem szedi fel. Vagy ha eldobja a cigi csikket. Biztos láttad a plakátjainkat is kint a táborban. Ott is rajta volt, hogy 500–1000 liter vizet tud megszennyezni egy cigi csikk, ha bemossa az eső a földbe, és ennek ellenére eltapossuk és otthagyjuk. Úgyhogy a cigi csikktartókat is ezért vittük, hogy az eszmét vigyék így magukkal az emberek. Meg a tartót is! Mert akárhová mész, nincsen minden lépten-nyomon olyan lehetőség, hogy kidobd a cigicsikkedet. Igaz, hogy ezek félkész PET palackok voltak, ami szintén műanyag.

I.G.: Akkor miért így?

Szabolcs: Azért, hogy lássák az emberek, ez egy újrahasznosítható dolog. Illetve mi ezt a PET palackot megmentettük a fogyasztástól, attól a szép nagy körtől, amibe bekerült volna, és lehet hogy a végén nem kerül újrahasznosításra. Úgyhogy mi kivettük a rendszerből, és egy új funkciót adtunk neki.

Aranka: Találtunk is erre támogatót. Szerintem fontos elmondani, hogy van egy cég Gútán, akiket mi megkerestünk azzal, hogy ezt szeretnénk csinálni és rögtön hajlandóságot mutattak. Néha tényleg csak annyi kell, hogy az ember odalépjen a másik mellé, és azt mondja, hogy én ezt szeretném, csináljuk együtt. Ugyanezt kéne egymás közt is megtennünk.

I.G.: A reakciókról még nem esett szó. Van amit érdemes kiemelni?

Aranka: A főszervezők és a társszervezők részéről is kaptunk pozitív visszajelzéseket, de a legjelentősebb a köztársasági elnök csapatától érkezett. Konkrétan nem azért mert megkérdezték őket, hanem maguktól felhozták és megjegyezték, hogy soha eddig nem voltak ilyen rendezvényen, ahol ilyen tisztasággal találkoztak volna, mint Gombaszögön. Nagyon fontos, hogy mivel azonosítanak minket, felvidéki magyarokat, és ha azzal, hogy ilyen tiszta környezetben fesztiválozunk, az csak jót jelenthet. Másik legfontosabb nézet pedig az volt, amit azok mondtak, akik év közben is ott élnek, ők tudják, hogy mi szokott ott maradni a fesztivál után. Körülbelül három nappal a fesztivál vége után jelezték nekünk, hogy már most 90%-os a tábor területének tisztasága, amit az előző években három hétig tartott kitakarítani. Sőt még azt is írták, hogy esett az eső, és elkezdett zöldellni a fű. Tehát látható eredmények vannak, és nekünk ez a fontos, hogy a gyakorlatban érjünk el eredményeket.

I.G.: Az eddigi táborokban is jelen volt, az előadásokban legalábbis, a környezettudatosság. Annyival volt más általatok az idei tábor, hogy ti tényleg cselekedtek, és fölszeditek a szemetet, megépítitek a komposztálót, stb. Mindenki előtt ugyanaz az út áll, ha többet akar tenni a környezetéért?

Aranka: Nagyon örülök, hogy a cselekvés szót használtad. Ez egy szívből jövő dolog nálunk. Talán ezért is tudunk ennyire aktívak lenni. Folyamatosan tanulunk, de a cselekvés által. Például a permakultúra (nagyon röviden: permanens agrikultúra, hosszútávon fönntartható életmód – szerk. megj.) sem egy olyan egyszerű dolog, amit egy kétnapos tanfolyamon elsajátíthat az ember, mivel fantasztikusan nagy tapasztalat és gyakorlat kell hozzá. Mi úgy akarunk beletanulni, hogy csináljuk. Csak így lehet változást hozni! Mindenre rá lehet azt húzni, hogy ezek drága dolgok, vagy nagyon sok időt igényelnek. Ne ezzel kezdjük! Kezdjük azzal, hogy TE mit tudsz tenni! Ezért is szeretnénk, hogy majd később az egyik fő tevékenységünk a tanácsadás és az oktatás legyen. Személyre kell szabni, mivel ezt is lehet jól, meg rosszul is csinálni. Ha én elmegyek hozzád és meglátom, te hogyan élsz, akkor azt is látom, hogy te mit tudsz tenni azért, hogy a lehető legkevesebb energiabefektetéssel elérhesd a lehető legnagyobb változást a saját életedben. Aztán pedig a szűk családi körben, majd picit szélesebb körben is. Valahol el kell ezt indítani.

I.G.: Mindketten a piaci szektorban dolgoztatok egy-egy nagyvállalatnál, így elég éles váltásnak tűnik, hogy most ezzel foglalkoztok. Az életmódotok szembe megy a fogyasztói társadalom alapvető logikájával. Mennyire volt ez a ti életetekben radikális döntés?

Aranka: A környezettudatos életmód nálunk a gyerekeink születésével jött el, bár azelőtt is próbáltunk mindenre odafigyelni, környezetkímélően élni. Ekkor tudatosítottuk igazán, hogy szeretnénk akár az unokáinkkal kimenni ide az erdőbe, ahova én az édesapámmal és az édesanyámmal jártam. Ez így nagyon emocionálisan hangzik, de az tény, hogy ha nem figyelünk oda, akkor ez nem biztos, hogy meg tud valósulni. Azt viszont mindig elmondom, hogy mi nem szeretünk nagyon szélsőségekbe elmenni, mert akkor lehet igazán az emberekhez szólni, ha a középutat választjuk. Ez nem azt jelenti, hogy alibisták vagyunk, hogy valamit bevállalunk, valamit meg nem, hanem hogy ha valami már nagyon szélsőséges, az nem áll közel hozzánk.

I.G.: Valakinek már az is szélsőséges lehet, ahogyan ti éltek.

Szabolcs: Én azt mondanám, hogy mindentől nem zárkózunk el. Mert ha jön valaki valami extrém vad ötlettel, amit mi akár szélsőségesnek is gondolhatunk, mi nyitottak vagyunk az ilyen fajta konverzációkra is. Meghallgatom, fölhozok pár érvet, ellenérvet, és ha meggyőz, oké, csináld meg, lássuk, mit tudsz megvalósítani belőle. Vagy aztán  jön a belátás: így nem működött. Abból pedig már lehet tanulni, lehet finomítani. Szóval így nincs ezekkel baj.

Aranka: Én szélsőség alatt a zero waste területén például a teljes hulladékmentességet értem. Ez nagyon nagy változást követel, nagyon pici idő alatt, és ez nem életszerű. Ezt pedig nagyon sok ember nem tudja magáénak érezni, ahogy mi sem, mi inkább a fokozatosság hívei vagyunk. Vagy például mikor valaki egy kommunában él a társadalomtól teljesen elzárva. Ennek van rengeteg pozitívuma, de egy szűk körben élve nincs lehetőségünk beleszólni a világ dolgaiba és ez számomra egy hatalmas negatívum. Hogy akarunk változtatni valamin, aminek nem vagyunk a részei?

Szabolcs: Szerintem úgy nem lehet csinálni, változtatni dolgokat, hogy nem beszélgetünk róluk.

I.G.: Gombaszögről már beszéltünk, de ezeken kívül hogyan léptek kapcsolatba a szélesebb közösségetekkel?

Aranka: Képzéseket tartottunk és szeretnénk is még sokat a felvidéki magyar iskolákban, de önkormányzatokkal is tartjuk a kapcsolatot. Például itt Komáromban van egy nagy hulladék témájú kampány, amit a hulladékcsökkentésre és a szelektálásra hegyeztünk ki, ez a 480 elnevezésű kampányunk. A KompAkt nonprofit szervezetünkkel járunk rendezvényekre, voltunk a Komáromi Napokon, a Gútai Vásáron is ott voltunk. Volt itt Komáromban egy fesztivál, ahol segítettünk bevezetni a szelektív hulladékgyűjtést és nagyon szívesen segítünk bármilyen eseményt környezetkímélővé tenni.

Ezen kívül sikerült létrehoznunk egy permakultúrás közösségi kertet, ahova szervezett formában lehet jönni látogatni. Az a különlegessége ennek, hogy a régióban ez az első ilyen kezdeményezés, mert nincsenek még közösségi kertek nálunk. Permakultúrális alapú meg pláne nincsen. Másik különlegessége, hogy egy idősek otthonának a kertjében hoztuk ezt létre, ami a koncepciónk része. Ez nem egy véletlen volt, azt terveztük, hogy az időseket a gyermekekkel összekötjük, és a kölcsönös tanulást bevisszük ebbe. Szeptembertől várjuk az általános iskolásokat, mert azt gondoljuk, az élményalapú tanulás sokkal hatékonyabb, mint az iskolapadban történő oktatás.