“Könnyű valamit létrehozni, annál nehezebb fenntartani, és még nehezebb átalakítani”

Hét évvel ezelőtt indult el a Vasmacska Filmklub, a Komáromi Jókai Színház projektjeként. Szabó Gábor, a komáromi Selye János Gimnázium tanára vezette ez idő alatt a filmklubot, számos hazai és külföldi filmérdekességet mutatva be a helyi közönségnek. A szeptemberben kezdődő új évadban viszont már nem ő, hanem Fóti Dávid és Vörös Kati viszik tovább a klubot. Leköszönése alkalmából Szabó Gáborral, a Vasmacska Filmklub volt vezetőjével beszélgettünk.

 Honnan indult ez az egész? Kitől jött a filmklub ötlete?

A szellemi atyja a színház jelenlegi igazgatója, Tóth Tibor. Ő keresett egy személyt annak a filmklubnak a vezetői posztjára, amit ő megálmodott, és valahogy eljutott hozzám a hír, én pedig hét évvel ezelőtt elvállaltam, mert úgy gondoltam, ebben van perspektíva.  Akkoriban két olyan körülmény is volt, ami segítette ennek a létrejöttét. Egyrészt volt egy színházi stúdió kihasználatlanul, másrészt a Tatra mozi pár évvel ez előtt zárt be (azóta újra megnyitott – szerk.). Tehát volt ez az ötlet, én pedig belementem, gondoltam, kipróbálom magam.

Mi alapján válogatjátok a filmeket?

Hát, én végül is múlt időben válogattam. Ez a pozíció rám nézve egy teljes körű felhatalmazást jelentett.  Amikor elkezdtem, azt gondoltam, hogy klasszikus filmeket kellene megnézni. Rövid időn belül, látva azt, hogy milyen kevesen jönnek el, ráébredtem azonban, hogy ez egy helytelen vonal. Volt egy vetítésem, még  az első évben, amikor a Barackligetet néztük meg. Ez egy nem túl régi szlovák film, szerepelnek benne magyar színészek is. Meglepődtem, mert annyian jöttek el, hogy pótszékeket kellett bevinni a terembe. Nagyon elgondolkoztam, és arra jutottam, hogy talán jobb lenne azok felé a filmek felé nyitni, amelyek vagy hazai produkciók, hazai színészekkel, vagy kortárs filmek az elmúlt egy-két évből. Így helyeztem át a fókuszt a klasszikusról a kortársra. Ez egy járható útnak  bizonyult, mert egyre többen jöttek, és egyre érdekesebb filmeket találtam.

Voltak visszajáró vendégek, vagy mindig újak jöttek?

Ha visszatekintek, azt látom, hogy volt egy kemény mag, ami újra és újra létrejött, majd megsemmisült. Egy állandó változási folyamatként tudnám leírni, ez a panta rhei-történet… Az egység megmarad, de évente cserélődtek azok a személyek, akik állandóak. Talán nem is tudok olyan személyt mondani, aki ott volt az első vetítésen, és azóta is jár, de olyan sem sok van, aki mondjuk  két vagy öt évvel ezelőtt jött, és ott volt az utolsó vetítésen is.

Milyen érzés ezt lezárni? Mi jön ezután?

Jó. Nagyon jó érzés. A gondolat már egy évvel ezelőtt megszületett, hogy át kéne adni ezt az egészet. Sokat gondolkoztam ezen; ha az indiai szemlélettel közelítjük meg, akkor vannak ősi princípiumok, amik az indiai istenségekhez rendelhetők. Brahma a teremtés, Visnu a megtartás, Shiva az átalakítás (egyesek szerint pusztítás). Itt ugye először a teremtés kapott központi szerepet, majd később a megtartás. Most pedig eljutottam arra a szintre, hogy a fenntartás princípiuma átadja a helyet az átalakításnak, de ezt a szerepet már nem akartam felvállalni, és úgy döntöttem, ezt átadom másnak. Könnyű valamit létrehozni, annál nehezebb fenntartani, és még nehezebb átalakítani. Azon a véleményen voltam, hogy jobb lenne, ha nem magam ellen mennék, hanem valaki idegen saját belátása, ízlése, műveltsége alapján tenné meg ezt. Nehéz egy intézményt belülről önkritika alá venni, és újrateremteni az egészet, főleg, ha az embernek ebben nincsen társa.

Mi volt a legnehezebb a hét év alatt? Mik egy filmklub szervezésének a buktatói?

Mindenképp a közönség a legnagyobb buktató. Egy filmklub véleményem szerint arról szól, hogy alapvetően unalmas, depressziós és elgondolkodtató filmeket vetít, amiken az ember elalszik, mikor huszonhárom óra huszonegy perckor odakapcsol a tévén. Egy Bertoluccit például vetítenek a tévében is, de ilyen óra tájban. Na most, mi van akkor, ha ezt hat órakor nézzük meg? Végigülünk egy Tarr Bélát hattól fél kilencig, vagy hattól tizenegy óráig. Kicsit éberebb az ember talán, és időt szán arra, hogy ilyen szerzői elképzelésekkel szembesüljön. A buktatója mindig az, hogy képes-e az ember az elmúlt évek filmterméséből úgy válogatni, hogy a gondolatok ne legyen közhelyesek, giccsesek, durvák vagy felszínesek. Ez mindig személyes, mert a kérdés a végén az, hogy bízik-e az ember eléggé magában. Fel tudja-e mutatni egy olyan szeletét a filmkultúrának, ami aktuálisan meg tud szólalni egy komáromi filmklubban. Ez a legnehezebb, évente több ezer film készül, és a válogatás a legkényesebb kérdés.

Mit tudsz arról, hogyan fog folytatódni a filmklub?

Többen is jelentkeztek a klub vezetésére, végül Fóti Dávid (a trafik-sk fotósa – szerk.) és Vörös Kati mellett döntöttem, személyes beszélgetések alapján. Úgy gondolom, hogy mindkettejükben megvan az ambíció, az a fajta őrültség és tettvágy, ami a feladathoz kell. És mindenekelőtt a kíváncsiság, hogy mit rejt magában egy ilyen klubnak a vezetése. Alig várom, hogy nézőként beülhessek, a tanúja, sőt, áldozata  legyek mindannak, ami az új szereppel jár. Arról, hogy merre viszik tovább, nem tudok, és nem is akarok tudni. Teljesen szabad kezet adtam nekik, nem akarom őket befolyásolni, természetesen a tapasztalataimat megosztottam és megosztom velük, ha szükségük van rá. Alapvetően kinyitottam és rájuk bíztam ezt a dolgot, nem akarok bábáskodni a klub felett. Egyrészt nincs is jogom rá, másrészt pont az utánzás elkerülése  a cél. Ami hét év alatt létrejött és meghozta a maga gyümölcseit, az most egy új kertész által, másféle terméseket hoz majd.