Újra feszül a plazmaíj, avagy űropera magyar módra

A science fiction alműfajai közül máig az űropera örvend a legnagyobb népszerűségnek, ami talán azzal is magyarázható, hogy írói nem ragaszkodnak mereven a tudományos elgondolásokhoz és nagyobb teret engednek a képzeletnek. Az űroperák legfontosabb jellemzői közé tartoznak: az egzotikus bolygók és az azokat benépesítő idegen fajok, a vagány űrhajók és a látványos űrcsaták, az epikus történet, valamint a monumentalitás.

A közhiedelemmel ellentétben nem csak az angolszász írók írnak űroperát; akad néhány figyelemre méltó példa a magyar irodalomban is. Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett) egyes könyvei például mindenképpen ide sorolhatóak.

A forgatókönyvíróként és történelmi regények szerzőjeként is ismert Fonyódi Tibor az ezredfordulón robbant be a magyar sci-fi-köztudatba a Katedrális című monumentális regényével. Nem sokkal később Szélesi Sándorral (Anthony Sheenard) közösen megalkották a Mysterious Universe (MU) világát, amely a mai napig az egyik legnépszerűbb magyar nyelvű megosztott fantasztikus világnak számít. E szerteágazó világ építése azóta is folyamatosan zajlik (egyre több író bevonásával), sorra jelennek meg az újabb és újabb MU-regények.

Az idei megjelenések közül kétségkívül Fonyódi Tibor új regénye, A Korona szövetsége tarthatott számot a legnagyobb érdeklődésre, hiszen egy olyan regény (A Korona hatalma) folytatása, amely először 2000-ben jelent meg (második kiadás: 2010, harmadik kiadás: 2019). Bár a marketinges szöveg szerint A Korona szövetsége önállóan, az első rész ismerete nélkül is olvasható, én mindenképpen javaslom előtte A Korona hatalma elolvasását, hiszen nagyon sok a kapcsolódási pont a két regény között.

A cselekmény kezdetben egy hagyományos űropera-szcenáriót követ, majd egyre inkább eltér a bevett sablontól, hogy valami egészen váratlannal és emlékezetessel érjen véget. 2672-ben járunk, két év telt el A Korona hatalma eseményei óta, a Pannon bolygó társadalma lassan, de biztosan egy újabb polgárháború felé sodródik, miközben a jövőbeli magyaroknak szembe kell nézniük a külső ellenséggel is. A fordulatos cselekményt nem áll szándékomban rekonstruálni, de annyit elárulhatok, hogy fontos szerepet játszik benne – akárcsak az előző részben – Barkóczy János bán legendás űrhajója, a Székely Dózsa György, valamint egy Sziget nevű bolygó, ahol ez a bizonyos űrhajó (pontosabban annak központi része) egy vár funkcióját fogja betölteni. Ha valaki erről Szigetvárra asszociál, az nem jár távol az igazságtól. A Korona szövetsége a Szigeti veszedelem űroperára áthangszerelt „újraírásaként” is olvasható.

Ha a regényt csupán nagyvonalakban hasonlítjuk össze A Korona hatalmával, akkor is  szembeötlik néhány különbség. A Korona szövetsége szerkezete sokkal feszesebb, mint az elődjéé, az író képzelete nem csapong annyira (ami a sokéves írói és forgatókönyvírói tapasztalattal is magyarázható), kevesebb benne az erőltetett poén (igaz, a szállóige címére apelláló mondatokból is kevesebb van benne), emiatt a hangulata is komorabb. Viszont számos remekül megrajzolt fő- és mellékszereplőt vonultat fel, és nincs benne Brett Shaw, az MU egyik legismertebb (és legirritálóbb) figurája.

A világépítés ezúttal is pazar. Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben a 27. századi magyarok (vagy inkább: madzsarok) már nem a Földön, hanem egy saját bolygón, a Pannonon élnek (de azért ugyanúgy pártoskodnak és széthúznak, mint a történelem során oly sokszor), kiváló harcosok (az egyik csodafegyverük a plazmaíj, amelynek az egész galaxis a csodájára jár) és továbbra sem hajlandóak magukat idegenek akaratának alávetni. Egy olyan világban járunk, amelyben vannak még: kiberapácák, fekete sámánok, űrtemplomosok, a pápát pedig XXV. János 6.0-nak hívják, mivel egy számítógépes program. Mindez nagyon jól illeszkedik az MU színes és a képzelet határait nem ismerő univerzumába.

Vannak azért furcsaságok is a regényben; ilyen – többek között – a szerző szokatlannak tűnő névadási gyakorlata. A regény néhány szereplője valós (és még élő) ember nevét viseli identikus vagy torzított formában. Csak két példa: Bukros Zsolt, a regény egyik központi figurája egyben az MU egyik írójának, Patrick J. Morrisonnak a polgári neve is; a regény egy másik szereplőjét pedig Markovics Brandonnak hívják. (Aki egy kicsit is jártas a magyar sci-fiben, az valószínűleg találkozott már a Brandon Hackett álnéven író Markovics Botond nevével.) Hogy e – részleges vagy teljes – névazonosságoknak van-e valamilyen funkciója azon kívül, hogy a szerző valószínűleg jó poénnak gondolta, azt nehéz lenne megmondani.

Az ilyen apróbb furcsaságokat leszámítva jól megírt és emlékezetes regény A Korona szövetsége, méltó folytatása A Korona hatalmának. Akit érdekel, hogy milyen lehet egy mai magyar űropera, tegyen bátran kísérletet az elolvasásukkal. Garantáltan jól fog szórakozni.

(Harrison Fawcett: A Korona szövetsége, Tuan Kiadó, Budapest, 2019)