Beért Donald Trump, már megszületésekor is elhibázottnak, arrogánsnak és úgy általában véve átgondolatlannak ítélt döntésének első gyümölcse. Trump kivezette az Egyesült Államokat a 2015-ben köttetett iráni atomalkuból, majd megújított szankciókat Irán ellen. A fokozatosan kényszerpályára álló Irán eddig is képben volt azzal, mi az, ami fájhat Amerikának meg a világgazdaságnak, és azzal is, hogyan okozzon fájdalmat.
Az olaja mint energiahordozó ugyanis továbbra is világunk gazdaságának éltető ereje. A fosszilis energia kiváltásának technológiái ugyan gyorsan fejlődnek, de sok olyan terület van még, ahol az áttörésre még várni kell, vagy ha az elmélet már meg is van, a gyakorlatban még tökéletesíteni kell.
Az olaj ugyanakkor stratégiai szerepe miatt fegyver is, és ezt a történelem folyamán már nem egyszer kihasználták.Első alkalommal az 1973-as olajválság vagy olajárrobbanás idején vált nyilvánvalóvá mekkora is a függés az olajtól. A válság akkor tört ki, amikor az OAPEC (az Arab Olajexportáló Országok Nemzetközi Szervezete) az akkor zajló jom kippuri háború hatására bejelentette, hogy felfüggeszti az olajexportot azokba az országokba, amelyek a háborúban Izraelt támogatják Szíriával és Egyiptommal szemben. Az olajembargó az Amerikai Egyesült Államokat és nyugat-európai szövetségeseit, valamint Japánt is érintette. Ennek következtében a kitermelt nyers kőolaj hordónkénti ára rövid időn belül közel a négyszeresére emelkedett.
Ez a fegyvertény pedig azóta is rémálomként jelenik meg újra és újra minden, az iparággal foglalkozó elemző szemei előtt, amikor a közel-keleten az olaj szállításához, kitermeléséhez vagy finomításához köthető infrastruktúrák kerülnek veszélybe.
A legutóbbi támadás mintegy főpróbaként, egyszer már meg is mutatta mennyire sérülékeny gazdasági sarokkőről is beszélünk, az Aramco olajfinomítóját még 2006-ban támadták meg az al-Káida fegyveresei. A támadók akkor két kisteherautóra szerelt bombával próbálkoztak, de nem jártak sikerrel. Mégis, az olaj ára rögtön két dollárt emelkedet.
Ennél sokkal szofisztikáltabb csapásra került sor a napokban, amikor jemeni húszi lázadók 10 drónnal támadásokat intéztek két szaúdi olajterminál ellen Abqaiqban. Már aznap felröppentek a hírek: a támadás mögött Irán állhat, az iráni drónok pedig – talán pont az a típus, amelyet nem is olyan régen leplezett le a sajtó kamerái előtt Alireza Szabahi-Fard iráni légvédelmi főparancsnok – Irakban található Iráni támaszpontokról szálltak fel.
A támadást követően átmenetileg több mint a felére csökkent a szaúdi napi olajkitermelés, az olaj árfolyama pedig csaknem 12 dollárt emelkedett a hétfői kereskedelemben. Ez a legnagyobb elmozdulás 1988 óta.
Ha pedig a feltételezések igazak, Irán valószínűleg új szintre léptette az eddig megkezdett „olajháborút”. Eddig „csak” tankereket támadtak meg iráni kommandósok, amivel igazából csak(?) kellemetlenségeket okoztak. A szaúdi olajterminál ellen elkövetett akció, csak ízelítője annak, milyen eddig kiaknázatlan lehetőségei vannak még Iránnak, amit akár fokozni is képes, és ezáltal mindinkább lépéskényszerbe manőverezi mind az Egyesült Államokat, mind annak szövetségeseit.
Hiszen Afganisztánt vagy Irakot lerohanni viszonylag könnyű menet volt, egy széles, nemzetközileg elismert katonai szövetségben, haditechnikai és számszerű fölénnyel. Sokkal nehezebb menet lenne egy Irán elleni átfogó háborút vívni úgy, hogy mindkét múltbeli intervenció hatásai máig érezhetőek, az Egyesült Államok szövetségesei lelkesedése jelenleg egy újabb katonai kaland iránt pedig leginkább a nulla felé konvergál.
Nem beszélve arról, hogy a befejezetlen afganisztáni háborúval a háta mögött Trump nem biztos, hogy lenne elég tökös egyedül nekimenni egy Iránnak. Sőt, legutóbbi megnyilvánulásai is azt bizonyítják, valójában képtelen a saját meggondolatlansága által kavart vihart irányítani, különösen úgy, hogy Abbász Muszavi iráni külügyi szóvivő külön hangsúlyozta, hogy Haszan Róháni iráni elnök nem fog találkozni amerikai hivatali partnerével az ENSZ-közgyűlés idei ülésszakán New Yorkban.
A kérdés tehát, melyik fél józan esze jön meg hamarabb: az Egyesült Államoké, Európáé, vagy az iráni vezetésé. Mert ha újra a fegyvereké lesz a szó, annak következményei jelen pillanatban beláthatatlanok.
