Vedd fel a boldog arcod, és nézd meg az utóbbi évek legfontosabb filmjét
A Joker több egy túlhypeolt képregényfilmnél, mély dráma, durva társadalomkritika, amely túlmutat az elnyomás és nyomor motívumán, bemutatva a köztünk, bennünk élő igazi szegénységet.
A moziból kijövet feltettem magamnak a kérdést: miért érzem magam szomorúnak? Hiszen Joker karaktere alapvetően maga a megtestesült gonosz, egy mániákus, őrült bűnöző, ezen felül a képregényekben Batman legádázabb és legnagyobb ellenfele. És én mégis sajnálatot érzek egy fiktív karakter iránt.
“Maga nem is figyel, igaz? Minden héten ugyanazokat a kérdéseket teszi fel. Milyen a munkahelye? Vannak-e negatív gondolatai? … Csak negatív gondolataim vannak.”
Miért? Mert Todd Phillips filmje az ismert képregényfigura eredettörténetén túl egy rendkívül mély és súlyos emberi dráma. Arthur Fleck egy hányattatott sorsú, pszichikailag labilis, beteg ember, aki minduntalan próbál beilleszkedni a társadalomba, miközben végig csak szeretetre, törődésre és figyelemre vágyik.
A boldogulás és kitörés lehetősége azonban a sorozatos bántalmazások és megaláztatások mellett egyre inkább elhalványul, így Arthurt végül környezete és a társadalom (Gotham városa) löki rá arra az útra, amelynek végén egy tudathasadásos, mániákus gonosztevővé, Jokerré válik.
Joaquin Phoenix más, mint a többiek
Ahány rendező, annyi féle Batman – és voltaképp ugyanez igaz Joker karakterére is. A bohócjelmezbe bújt bűnöző történetét már sokan, sokféleképp megírták. Először Tim Burtonnél kapott egy kisebb eredettörténetet, akkor Jack Nicholson alakításában láthattuk, hogyan válik a bűnöző Jack Napier a lila öltönyt viselő, sminkelt arcú Jokerré. Aztán 2008-ban jött Heath Ledger, aki olyan hátborzongató alakítást nyújtott, olyan színészi játékot tett le az asztalra, hogy máig az egyik legjobb Jokerként említhető. Legutóbb pedig Jared Leto félresikerült, ripacskodó Jokerét láthattuk (pár perc erejéig) a szintén felemásra sikeredett Öngyilkos osztag c. filmben.
Ha egy szóval kéne jellemezni Joaquin Phoenix alakítását, akkor az emberközeli szót használnám. Todd Phillips filmje eredettörténet, azt hivatott bemutatni, milyen út vezetett oda, hogy Arthur Fleck Jokerré vált. Phoenix játékára pedig tényleg nehéz szavakat találni.
Megdöbbentő hitelességgel hozza a hányattatott sorsú, pszichésen zavaros Arthur Fleck karakterét, aki akár a szomszéd fickó is lehetne. Ezért is tudunk együttérezni vele, átérezni a sorsát, mert végig látjuk szenvedéseit, az utat, amelynek végén már csak egyetlen kitörési lehetőség marad számára.
Társad a lom
A film nyomasztó, kissé melankolikus hangulatát nagyban erősíti Gotham városa, a maga kilátástalan és reménytelen képével. Időben 80-as évek elején járunk, Gotham pedig egy más szemszögből mutatkozik meg előttünk.
A szegénység, a nyomor, a város lecsúszott rétegeinek képe – amelyet eddig csak a Wayne család szemüvegén keresztül láthattunk – új meglátásba helyezi, nem csupán magát Gothamet, de a Wayne családot, azon belül is Bruce édesapját, Thomas Wayne-t. És bár a film túlmutat a „korrupt, kizsákmányoló elit és a nyomorban élők” motívumon, attól még láttatja a két réteg közötti igen csak mély és széles szakadékot.
Arthur Fleck csupán sikeres komédiás szeretne lenni, hogy az embereknek nevetést és boldogságot adhasson, hogy életének valamiféle értelmet találjon. Kitörni a nyomorból, kitörni az ismeretlenségből, hogy a világ megismerje a nevét. Végül azonban nem marad számára más, csak a kilátástalanság és a kitaszítottság érzése. Álma szertefoszlik, nevetség tárgyává teszik, és szinte minden téren kicsúszik a talaj a lábai alól.
Megmenthető lett volna-e, és vajon mennyire felelős a társadalom abban, hogy szörnyeteggé vált?
Többek közt erről szól a Joker.
Mert a film utolsó harmadában megmutatkozik az az út, amely Arthur számára fennmaradt, és úgy gondolom, a nézők egy része hozzám hasonlóan még ekkor is inkább sajnálatot érzett a karakter iránt, mintsem megvetést, és legbelül meg tudta érteni cselekedeteit, noha azok egyértelműen elítélendők voltak.
Többek közt ezért is zseniális Joaquin Phoenix játéka, mert képes ilyen érzéseket kiváltani a nézőkből, azáltal is, hogy közelebb hoz és – mondjuk ki – szerethetőbbé tesz egy olyan karaktert, aki alapjáraton egy közveszélyes őrült.
Csakúgy, ahogy az őt körülvevő társadalom.
Az év filmje
Merész állításnak tűnhet, főleg annak tükrében, hogy 2019-ben több kiváló alkotást is láttunk már és még hátra van két hónap. Ugyan vannak, akik Robert Downey Jr.-nak követelik az Oscar-díjat a Bosszúállók: Végjátékban nyújtott szerepéért, de aki megnézi a Jokert, annak kétsége sem lesz afelől, hogy a legjobb férfi főszereplő díját Joaquin Phoenixnek kell kapnia.
2019 őszén, ráfordulva az évtized utolsó hónapjaira, nem is kaphatnánk aktuálisabb képet társadalmunkról. Állítólag a magyar szinkron nagyon jól sikerült, én mégis azt tanácsolom, hogy ha teheti az ember, eredeti nyelven nézze meg a filmet. Nem azért, mert a magyar szinkron rosszabb lenne, hanem mert Joaquin Phoenix-et látni és hallani kell.
