Húszéves a Fight Club (filmváltozata)

1999-ben került a mozikba a Fight Club, az év egyik legnagyobb durranása. David Fincher (rendező) remekműve, a Chuck Palahniuk regénye alapján készült Harcosok klubja az ezredforduló egyik kultikussá vált alkotásának számít.

(Ráadásul abban a helyzetben vagyunk, hogy a regény és a film külön-külön is kiváló teljesítmény. Máris ajánlható a produkció értelmezéséhez Mátyás Győző A látszat birodalma: David Fincher mozija c. könyvének vonatkozó fejezete. „David Fincher filmje szerint maga az egész posztmodern fogyasztói társadalom sem más, mint jól fejlett tünetegyüttes” – írja a szerző teljes joggal.)

A Harcosok klubja képi megoldásai elsősorban azok számára emlékezetesek, akik nemcsak a történet alakulására koncentrálnak, hanem kellő figyelmet szentelnek a vizuális komponensek játékának is. A film – nagyon leegyszerűsítve – egy neurotikus, inszomniás (álmatlanságban szenvedő), csoportfüggő hivatalnok elbeszélésére épül, kinek nevét nem tudjuk ugyan meg (a klubokat álnéven látogatja), néha azonban Jacknek hívja magát (Edward Norton alakítja). Jack találkozik egy anarchista hajlamú, szappanárus életművésszel, Tyler Durdennel (Brad Pitt alakítja kiválóan), aki enyhén szólva megváltoztatja az életét. (Tyler identitásáról itt nem szólok részletesen, csak jelzem, hogy erre épül a film egyik poénja, skizokulturális háttere.) Kettejük kapcsolatát összeköti és megszakítja egy harmadik fél, egy rejtélyes nő, Marla Singer, aki őrültségeivel magával ragadja a két figurát (Helena Bonham Carter alakítja szintén kitűnően). Az illegális bokszklub létesülésének, terrorista hálózattá válásának elbeszélése közben Jack bemutatja Tylert, s egy ízben kitér arra, hogy „barátja” többek között mozigépészként is tevékenykedett.

Az adott részletben Jack elmondja (és eközben látjuk is), hogy Tyler miképpen oldotta meg a szalagcserét. (Mivel a filmek több tekercsben érkeznek a mozikba, kell valaki, aki menet közben vetítőgépet vált.) Eközben a film jobb felső sarkában feltűnik egy jel (Tyler oda is mutat, és valóban kivehető lesz egy ovális folt, melyről azt állítja, hogy ez szaknyelven a „ciginyom”). Tyler azonban e képátmenetekbe bevág egy-egy snittet, ily módon pornóképeket csempész családi filmekbe. Ez volna Tyler „apró adaléka” a nézőknek, akik a pornófelvételekről „Nem tudják hogy látták, de látták.” Majd a Harcosok klubja legvégén megfut a szalag, aztán a háttérben összeomló város jelenete és a vége főcím közé bevillan egy fallosz; vagyis Tyler az éppen nézett tekercset is manipulálta. Ezzel eltűnik a határ a fikció és a valóság (vagy képen kívüli és belüli) között, de nemcsak ez az érdekes, hanem az is, hogy ilyen jellegű képátmenetek a film első részében is találhatók.

Három példa az első negyedórából. Az irodajelenetbe bevillan Tyler alakja, méghozzá úgy, hogy a fénymásoló teteje az előtérben marad, a balról érkező, kocsit toló figurát viszont részben takarja. Az orvos mellett szintén Tyler látható egy pillanatra, amikor az a hererákosok klubját ajánlja Jacknek az inszomnia ellen. Majd amikor Marla távozik az egyik klubból, kopogó léptekkel vonul az árkádok alatt, Jack utánanéz, a háttér kiélesedik, és egyszer csak Tyler kivehető lesz a két figura közötti térben. Közös jegyük ezeknek, hogy annyira rövid ideig, szinte az érzékelés határát súroló tizedmásodpercig láthatók, hogy ha a néző éppen pislant egyet, már le is maradt a dologról. Nos, ez tehát a Harcosok klubja „apró adaléka” a vágástechnikához. A többször újranézendő film így utal a technikailag manipulált médiumra.

Ebből persze az is következik, hogy a vágások mentén máshogy rakható össze a film cselekménye, mintha csak a történetre koncentrálnánk (Tyler nem úgy mozog a vizuális térben, ahogy az elbeszélésben, részben függetlenedik az utóbbitól). Ez pedig már valóban a Harcosok klubja egyik kiemelkedő sajátossága. Mátyás Győző szerint: „Végül is kialakul itt egy finom kis jelölőlánc: ahogy Tyler Durden csempészi be a családi filmekbe a szép nagy farkat, Fincher pont úgy vágja be előbb az ő figuráját többször is, majd magát a falloszt a Harcosok klubjába.” Az anarchoszubverzív hálózatépítés ily módon egybecseng a filmkészítés Fincher-féle változatával. Ettől kezdődően máshogy nézzük a magányos hős és a destruktív tudat kettősségére épülő filmeket.