“Csak akkor térek vissza, ha már megtanultam repülni.”

20 éve jelent meg a Foo Fighters harmadik, There Is Nothing Left to Lose című lemeze, melyen olyan slágerek szerepeltek mint a Learn To Fly, és amellyel a zenekar története során először nyert Grammy-díjat.

1999. A föld lakossága eléri a 6 milliárd főt, bevezetik az eurót, miközben az emberek egy része az Y2K jelenség miatt aggódik. A mozikban debütál a Mátrix, az Amerikai Pite, folytatódik a Toy Story, a televíziókban bemutatkozik a Maffiózók, a Family Guy és a Spongyabob Kockanadrág. Mika Häkkinen megszerzi második Forma 1-es világbajnoki címét, bejelentik a PlayStation 2-t, megrendezik a Woodstock ’99-et, november elején pedig megjelenik a Foo Fighters harmadik nagylemeze, There Is Nothing Left To Lose címmel.

A lemez azért is bír nagy jelentőséggel a zenekar történetében, mert ekkoriban először és utoljára a Foo Fighters hivatalosan is háromtagú együttesként működött.

A Foo Fighters-t Dave Grohl, a Nirvana dobosa hozta létre 1994-ben, Kurt Cobain halála után. A fiatal Grohlt megviselte egykori zenésztársának és barátjának elvesztése, hosszú hónapokra visszavonult a zenéléstől, majd 1994 októberében Robert Lang stúdiójában felvett egy 14 dalból álló demófelvételt, saját, korábban írt szerzeményeiből.

Egyetlen gitárrész kivételével (az „X-Static” c. dalban) a 14 dal mindegyikében az összes hangszeren Grohl játszott, beleértve a gitár-basszusgitár-ének részeket is. A demó a Foo Fighters nevet kapta, Grohl elküldte több zenész ismerősének is, nem sokkal később pedig hivatalosan is megalakult a Foo Fighters mint zenekar.

A Grohl-hoz csatlakozó zenészek közt volt az a Pat Smear is, aki korábban a Nirvana koncertjein (a zenekar utolsó időszakában) is feltűnt, mint negyedik gitáros. Smear azonban 1997-ben úgy döntött, kilép a zenekarból, helyére pedig Grohl korábbi zenésztársa és gyerekkori barátja, Franz Stahl érkezett.

A Foo Fighters ekkora már viszonylag ismert zenekarnak számított, két lemezzel és több turnéval a háta mögött (1997-ben Magyarországon is felléptek, az akkor még jóval kisebb volumenű Sziget Fesztiválon), amelyhez kétségkívül Dave Grohl személye (és múltja) is hozzájárult – na meg az első két lemezen már olyan dalokat találunk, mint a This Is a Call, Big Me, I’ll Stick Around, My Hero, Everlong vagy épp a Monkey Wrench.

Stahl és a zenekar közt azonban nem működött a kémia, hiába volt kiváló gitáros, egyszerűen nem illett a Foo Fightersbe, így Franz Stahl és az együttes útjai különváltak. Ez utóbbi nem csupán Grohlt viselte meg (aki tulajdonképpen kirúgta régi barátját), de magát a zenekart is, amely épp stúdióba készült, hogy felvegye harmadik lemezét.

Szintén ekkor történt, hogy Nate Mendel basszusgitáros igent mondott korábbi zenekarának, így a Foo Fighters egy nagyon rövid időre a feloszlás szélére került. Végül azonban Dave Grohl kérésére Mendel meggondolta magát.

E nehéz és viszontagságos időszak után a Foo Fighters végül a Dave Grohl – Taylor Hawkins (dobok) – Nate Mendel felállással vágott neki a felvételeknek, amelyre Grohl alexandriai (USA) házában került sor. A stúdiót Grohl a ház pincéjében rendezte be, a munkálatok pedig viszonylag nyugodt körülmények közt zajlottak, már-már családias hangulatban. Így nyer értelmet az album címe is, mely tulajdonképpen tükrözi a zenekar akkori lelkiállapotát (There Is Nothing Left to Lose, mely magyarul annyit tesz: “Nincs mit veszíteni.”).

A There Is Nothing Left to Lose a zenekar harmadik lemezeként 1999. november 2-án jelent meg, és érezhetően kiforrottabb lemez lett, mint az előző kettő. A Foo Fighters hű maradt önmagához: dallamos alternatív rock, némi post-grunge beütéssel.

A dalokból végig egyfajta könnyedség és letisztultság árad, jóval egyszerűbb alapokon rendeződnek, eközben kellően kreatív megoldásokat alkalmaznak. Ez javarészt a klasszikus dob-gitár-basszusgitár felállásnak (is) köszönhető, de talán inkább annak a ténynek, hogy a zenekart ekkor alkotó három zenész közt rendkívül erős kötelék alakult ki és zeneileg is egy húron pendültek. Ez a fajta önállóság és kreatív környezet tette lehetővé azt, hogy olyan dalok szülessenek, mint a Stacked Actors, Learn To Fly, a Next Year, vagy épp a Breakout.

Az album, amit a Foo Fighters egy pincében vett fel, végül két Grammy-díjat is hozott. 2001-ben a zenekar története során először nyerte el a legjobb rock albumért és a legjobb zenei videóért (Learn to Fly) járó Grammy-díjat.