Emberkészítés – állati perspektíva (Irha és bőr)
Aki mesét vár, csalódni fog. Maradjunk a dilemmáknál. Pár hónappal ezelőtt jelent meg Moskát Anita Irha és bőr című alkotása, mely az emberi komplexitás több szempontú megközelítését teszi lehetővé.
A regény kérdésirányai közül néhány olyan művekben is felvillan, melyekben az ember biológiai és jogi státuszát idegenek, androidok, MI-k stb. ingatják meg, vagyis inkább a technológiai sci-fikre és a biopunk alkotásokra jellemző látásmódról van szó. A fantasy közelítése ehhez a tartományhoz azt eredményezi, hogy a közvetített problémakör szempontjából a műfaji stabilitás másodlagos elvárás lehet csak.Az Irha és bőr alapötlete egy olyan viszonyrendszer kialakítása, melyben egy új intelligens létforma megjelenése játssza a kulcsszerepet. A történet kezdete előtt az állatok egy része bebábozódott, és olyan szubjektummá vált, mely megindult az emberré válás útján, de nem alakult át teljesen, így állati és emberi jellegzetességeket mutat egyszerre. A fajzatok ennek a folyamatnak köszönhetően egyediek, definiálásuk számos kérdést vet fel, a történet során pedig több helyütt kiméraként nevezik meg őket. A történet főhősei tehát fajzatok vagy kimérák, állatokból átalakult humanoidok, egy új fajkomplexum képviselői.
A regénybeli egyik kérdés arra irányul, hogy az ember–állat kettősség harmadik kategóriával történő hirtelen kiegészülése, a határok mesterséges mobilizálása milyen problémákat generál a jelen társadalmában (gettósítás, rasszizmus, intolerancia stb.), míg ez a szituáció nem feltétlenül valamilyen szakrális témahorizontra, hanem arra az előfeltevésre utal vissza, hogy minden állat potenciális ember. Ez persze szó szerinti értelemben csak részben igaz, viszont felnyitja azt az égető problémát, hogy az állatokat milyen jogok illetik meg.
Mindez azzal a dilemmával találkozik, hogy „mi teszi az embert emberré?” Ez a kérdés azonban nem önmagában áll (nem a jó oldal/rossz oldal kategóriáiba préselődik), nem szimpla spekuláció tárgya, hanem az új faj megjelenésével módosul: hol a határ állat és fajzat, fajzat és ember között? Van-e egyáltalán emberi specifikum? Ha az állatok nem tökéletlen emberek, és az emberek nem tökéletesített állatok, akkor a fajzatok hova tartoznak? Ez a megváltozott biológiai-társadalmi tájkép számos vitát generál, melyek alapján éppen az válik kérdéssé, hogy fenntartható-e az uralkodó kép a földi élőlények identitásáról és kapcsolatrendszeréről.
A bebábozódott egyed ugrásszerű lépése az ember felé fordítva is elsülhet, az eredmény sok esetben szörnyetegként, teratómaként stb. értelmezhető, ahogy az emberek egy része a történet során valóban degeneráltnak tartja a fajzatokat. De az is előfordulhat, hogy a feltuningolt tanulási képességekkel rendelkező fajzatok túlszárnyalják a mai embert, az evolúció következő, emberen túli állomását képviselik. A kérdés úgy is megfogalmazható, hogy mit tekintsünk szabványnak.
A fajzatok többsége nem illik az emberi társadalom által kialakított és követett szabványokba, azért a dilemma akkor lenne megoldható, ha minden élőlény ugyanolyan jogokkal rendelkezne. A regényben – a gyakorlati lépések mellett – az is szempontként vetődik fel, hogy milyen egy csiga karrierje, mit jelent egy csótány etikája, vagy milyen következményekkel jár egy százlábú megölése. Mindez azért fogalmazható meg így, mert a fajzatok olyan emberek, akik kiszöknek az antropocentrikus szabványosítás alól. (Vagy megközelíthető a szituáció úgy is, hogy a fajzatok az emberek és az állatok szuperponált változatai.)
A kérdések sora persze folytatható, így Moskát Anita Irha és bőr című regénye különösen alkalmas arra, hogy átgondoljuk: az emberről mértéket vevő álláspont az állatok egyediségének fényében minimum korrekcióra szorul. És akkor még az a kérdés is felvethető, hogy vajon milyen lehet az állatok által konstruált emberkép, az egyik fajról a másikra átvitt elvárások ugyanakkor értelmetlenek. Az ember egyediségének mémje visszaszorulóban van. Ez már messze nem mese.