És akkor megszólalt Bugár Béla…
Kevéssé hiszem, hogy Bugár Béla Góg és Magóg fia lenne, és Dévény felől közelítette meg szlovák köztévé vasárnapi vitaműsorának stúdióját december első napján, hogy aztán új időknek új dalait zengje bele a húslevestől és rántott hústól félkómás jónép fülébe. Az azonban biztos, hogy ha azt a kommunikációs Auerbach-szaltót, amit vasárnap ugrott, az olimpián produkálja, azonnal behívják véletlenszerű doppingvizsgálatra.
Pedig nem is övé volt a nap, hiszen Peter Pellegrini úgy rúgta rá az ajtót a Tisztességes Szlovákiára és annak minden lakójára, mint egy második világháborús német harci drogokkal felturbózott Jehova tanúja a gyanútlan kisnyugdíjasra. Hiszen a Führerbunker-szerű falak mellett lassú, megfontolt léptekkel sétálgató kormányfő úgy ígéri meg a változást, az új irányt és a paradigmaváltást, hogy közben jótékonyan elfelejti, hogy a Smer több mint egy évtizede kormányoz. Eközben pedig migránsozik kicsit, meg szidja az ellenzéket – a Smer kampánynyitó dolgozata olyan erős, hogy később majd részletesen ki is térünk rá.
De most térjünk vissza a szlovákiai magyar szintre, mert Bugár Béla megszólalása még úgy is váratlan volt, hogy az ember néha már el is várja tőle a kommunikációs duplacsavarokat. Mert hát a Híd elnöke a kampány hevében (érdemes megnézni a műsort, Martin Klus (SaS) és Bugár is kampányüzemmódba kapcsolva ültek bent) kijelentette,
nem tudja elképzelni a Smerrel való együttműködést a választások után.
Mielőtt egyszerre hördülne fel a nép, tegyük hozzá, hogy mindezt azért olyan bugárosan mondja: a listájukon induló kispártokra, Viliam Novotný Šancájára, a RIS-re és az MKDSZ-re fogja a dolgot, mert hát hogy ők nem akarják. De azért tegye a szívére a kezét a kedves olvasó: el tudja képzelni, ahogy Novotný, aki a közelmúltig valószínűleg még azt se igazán tudta, hogy el akar-e indulni a választásokon, rávág az asztalra és azt mondja: Béla, a Šanca nem megy fel a listátokra, ha itt a Smerrel fogtok kokettálni? Vagy Václav Kappel, a RIS (Szlovákiai Roma Kezdeményezés) elnöke, aki 2014-ben még teli szájjal uzsorásozta és csalózta Andrej Kiskát, és személyesen győzködte a keleti romákat, hogy Ficót válasszák az elnökválasztáson, mert bedől az ország, ha nem ő lesz az államfő, most kőkeményen kizárja az együttműködést a legnagyobb kormánypárttal? Netán hogy Fehér Csaba, aki eddig a végletekig lojális volt a Hídhoz, most azt mondja, elnézést, elnök úr, de ha ti a Smerrel szeretnétek kormányozni, akkor minket felejtsetek el?
Nem más ez, mint Bugár Béla megszokott politikai kommunikációs manővere, az “azt mondtuk el, amit el akartunk mondani”, mely hovatovább elfoglalja méltó helyét a Csubakka-védelem és Selmeczi Gabriella örökzöld egyszavasa mellett a Legyőzhetetlen Érvek Panteonjában. Kíváncsi vagyok, vajon miben különbözik a mostani “nemet mondunk a Smerre” a 2015-ös “nem, mert nem úgy ismerem őket” érveléstől. Valószínűleg semmiben.
De hát a Smer sem változott az elmúlt 10 évben, és ezt épp Peter Pellegrini ismeri be legújabb kampányvideójában, melyben változást ígér. Bugár másik jelentős mondata a vitaműsorban az volt, személyes véleménye szerint Ján Počiatek korábbi pénzügy- és közlekedési miniszternek, valamint Dobroslav Trnka volt főügyésznek hűvösön lenne a helye. Počiatek és Trnka annak titokban készített felvételnek a főhősei, mely a múlt héten robbant nagyot: a két jómadár olyan könnyedséggel beszélget az állam totális megkopasztásáról (Lemikon-ügy, emissziós kvótabotrány), hogy az valami égbekiáltó. Mintha mindennapos lett volna. És mindennapos is volt. S hogy honnan tudjuk?
Onnan, hogy ezeket az ügyeket, sok más üggyel együtt nagyszerűen és részletesen feldolgozta a sajtó.
Mikor 2017-ben Bugár arról beszélt, ez a kormány nem az ördögtől való, megkérdeztem tőle, vajon olvasta-e Marek Vagovič oknyomozó újságíró “Vlastnou hlavou” című könyvét, melyben egymás után sorakoznak a Smer korrupciós botrányai. Azonnal terelt, mondván a könyv pont olyan, mint a Gorilla-irat, aminek van igazságtartalma, de vannak benne szándékos hazugságok is. Csakhogy azóta sorra kerülnek elő az egyre erősebb bizonyítékok: a Gorilla-hanganyag, vagy épp a fentebb említett, Trnka-féle amatőr pornófilm felvétel, melyből kiderül, hogyan erőszakolták meg brutálisan az országot egyes óriási hatalommal bíró emberek, akiket a megvezetett nép ültetett a bársonyszékükbe. Ezek a bizonyítékok pedig nem azért rázzák meg az országot, mert valami egészen újról, vagy váratlanról tanúskodnának. Hanem azért, mert megerősítenek olyan dolgokat, melyekről már régen mindenki tudott, aki egy kicsit is ismeri ezt a világot. A Hídnak azonban nem volt elég, hogy figyelmeztették őket, hogy a tűz bizony forró. Nekik bele is kellett ugraniuk.
A helyzet úgy áll, hogy a 2016-os, nehezen védhető, és a 2018-as, még nehezebben védhető döntés és 4 év kormányzás után a Híd elnöke (egy kedves barátom megfogalmazása szerint) úgy ébredt, mint az egyszeri másnapos, aki nem tudja hol van, üres a pénztárcája, azonosíthatatlan eredetű sérülései vannak, és mindenki egy kicsit furán néz rá. Bugár Béla ébredése azonban sajnos kései. És bár valahol mély igazság van abban, hogy egy pártnak, főleg egy kisebbségi pártnak mindig a kormányba kell igyekeznie, és abban is, hogy egyetlen párt sem azért kerül be a parlamentbe, hogy aztán a sarokban duzzogjon, mert nem ezért adtak nekik mandátumot a választóik, a Híd esete megmutatta, hol van az a vörös vonal, amit még a politikában sem szabad átlépni. Még akkor is, ha a túloldalon pálmaszoknyás lányok kínálják fél kókuszhéjban a nagyfröccsöt.