Richard Sulík: nem tépném fel a régi sebeket, nem változtatnék az alkotmányon

Richard Sulík és az SaS is csatlakozott ahhoz a megnemtámadási szerződéshez, melyet egyes ellenzéki pártok írtak alá a választások előtt – ez, na meg a Híd által most “frissiben” felvetett alkotmánymódosításról alkotott véleménye adja az apropót ahhoz, hogy közöljük az alábbi Sulík-interjút, melyet körülbelül egy hónappal ezelőtt készítettem az SaS elnökével a Pátria rádiónak, és el is hangzott a november 16-i reggeli adásban.

Az interjúból megtudhatja

Hogy látja Sulík az SaS esélyeit, miután meghatározó arcok távoztak a pártból
Liberálisnak tartja-e magát
Minden menekültet veszélyesnek tart-e
Mit gondol Erdoganról és Orbánról
Megváltoztatná-e az alkotmány preambulumát
Szerinte veszélyes-e az asszimiláció
És a választók átverése-e a megnemtámadási szerződés

Az utóbbi felméréseken az SaS gyatrán teljesített, az öt százalékos parlamenti küszöb körül mozog. Nem tartja stratégiai hibának a párton belüli, távozásokkal járó feszültséget néhány hónappal a választások előtt?

Ez a helyzet emlékeztet engem a 2015-ös helyzetre, három hónappal a választások előtt 5 százalékon álltunk, végül azonban a választásokon 12 százalék felett szereztünk, és a második legnagyobb parlamenti párt lettünk. Ez csak erősíti, hogy a felméréseket nem kell túlértékelni.

Az azonban egy kicsit más helyzet volt, akkor nem volt ennyi olyan párt, mely ugyanazt a választói csoportot célozza meg.

Na álljunk meg egy kicsit, hiszen ott volt a Sieť, melyet nagy hógolyóként képzeltek, amely majd összegyűjti az összes ilyen választót. Tehát a helyzet nem volt annyira más, de valóban, ma nagyobb a konkurencia, keményebben kell harcolnunk. De hogy ne térjek ki a kérdése elől, melyben az SaS belső változásaira kérdezett rá: nézze, mivel ezek belső ügyek, nem szívesen beszélek róluk. De arra a felvetésére, hiba volt-e, azt kell mondanom, hogy elkerülhetetlen volt. Néha „beérnek” a dolgok, és közbe kell avatkozni, mert széthullik az egész. Pont ezt történt. Két rendkívüli közgyűlésünk volt: az egyik szeptember 7-én, melyen újabb négy évre megerősítettek pártelnöki posztomon. Erre a közgyűlésre a tagok kétharmada eljött, ez pedig egy teljesen szokványos szám. A jelenlévők 95 százaléka engem választott, tehát nagyon erős a tagbázistól származó mandátumom – ezt nevezik demokráciának. Az igaz, hogy egyes kollégáknak nehezükre esett tiszteletben tartani a többség akaratát, de ez az ő gondjuk. Aztán megtartottuk a második közgyűlésünket is október 5-én, ahol ismét nagy többséggel jóváhagyták a jelöltlistánkat. Kész, elintézett dolog.

Csakhogy ezen folyamat során a párt elvesztette legismertebb arcainak egy részét, olyan embereket, akik az SaS-ben lettek politikusok, és a párt korrupcióellenes harcosai voltak. Nem fogja ezt még fájlalni a párt?

Emberek jönnek és mennek, nem ők voltak az elsők, akik elmentek, és nem is az utolsók. A politikai színpad egy élő organizmus, s mi nem maffiacsalád vagyunk, melybe ha valaki belép, soha többé nem hagyhatja el. Ezek az emberek a második kongresszus után úgy döntöttek, elmennek a pártból, és én ezt tiszteletben tartottam. Ez az ő döntésük volt.

Őszintén, minden lehetőséget kihasznált arra, hogy valamilyen módon csökkentse a feszültséget ebben az ügyben? Vagy úgy döntött, rendet akar, és az asztalra csap?

Nem volt semmiféle asztalcsapkodás. Én többször is megkíséreltem, hogy megnyugtassam a helyzetet, hogy megtaláljuk az utat egymáshoz. Sajnos erre nem volt igény. Csak egy kísérletet említek, mely tulajdonképpen nyilvános volt: az első rendkívüli közgyűlés után, mely szeptemberben volt, nyilvánosan felszólítottam mindenkit, felejtsük el, ami volt, húzzunk egy vastag vonalat, menjünk együtt a harcba – csak sajnos erre nem voltak vevők, egy-két órával a kongresszus után ez a csoport összehívta a saját sajtótájékoztatóját, és kijelentették például, hogy nem ismerik el a kongresszus eredményeit. Olyasvalami pedig demokratikus társadalmakban egyszerűen nem történhet meg, hogy nem ismerik el a többség akaratát – ám most ez történt. Az egész ott és akkor egyszerű volt, mint a pofon. Sok hibát csináltak, ám ma ez már mögöttünk van, mi már a választásokkal foglalkozunk, teljes erővel vágunk neki ennek. Jól indultunk, nemsokára leadom a 150 nevet tartalmazó jelöltlistánkat, sok ismert és erős névvel. A legkevésbé sem aggódom az SaS miatt.

Beszélgessünk egy kicsit az ön politikai karrierjéről. Nem könnyű definiálni, milyen politikai vezető is ön, a sajtóban is több kép él Richard Sulíkról. Az első 2010-ből való, mikor a Smer elvesztette a választást, és a választások éjszakáján Iveta Radičová azt mondta önnek, Riško, tartsd a lufit, és várj. Akkor olyan laza figurának tűnt. Aztán két évvel később jött az eurósáncról szóló szavazás, az elmúlt hónapokban pedig a harmadik kép önről, melyet volt kollégái és politikai ellenfelei festettek, a despotikus, autoriter hajlamú vezető képe. Hogyan látja magát kívülről, mi a „nagy kép” Richard Sulíkról?

Olyan emberként látom magam, aki nagyon toleráns más véleményekkel. Másrészt olyan emberként, aki számára nagyon fontos, hogy betartsák a szabályokat. Emellett pedig olyan emberként, aki nagy mértékű szabadságot harcol ki magának, de emellett ezt másoknak is lehetővé teszi. Ez lényegében a pártunk filozófiája is, ami érthető is, hiszen a pártot én alapítottam, ennek megfelelő a befolyásom is az értékrendi irányultságára. Ezek a dolgok szorosan összefüggenek egymással: lehet nagy szabadságunk, és ezt megadhatjuk másoknak is, de ennek érdekében feltétlenül be kell tartanunk a szabályokat, melyeket lefektetünk, legyenek azok törvények, megegyezések, szerződések, bármi. Ebben pedig nincs helye autokratikus tevékenységnek. És végeredményben: az SaS első és második kongresszusa, minden ami történt, összhangban volt a szabályokkal. Aki engem autoriter pártvezetőként ír le, az nem olvasta el a párt alapszabályát. Én az utolsó pontig betartottam az alapszabályunkat, amely számomra szent. Ők, az a csoport nem viselkedett a megegyezések és szabályok szerint, mert az alapszabályunkban le van írva, hogy ha a tagság negyede kéri, akkor az elnöknek össze kell hívnia a közgyűlést. Engem erre megkért a tagság negyede, összehívtam a közgyűlést, mely határozatképes volt. Többségi, titkos szavazással szavaztunk, nem tudom, mi demokratikusabbat tehettem volna.

Akkor az ön részéről nem volt ebben semmiféle politikai taktika?

Dehogynem volt taktika, mindannyiunknak van valamilyen taktikánk. Nekem inkább az az érzésem, hogy annak a csoportnak, mely távozott, semmilye sem volt. Sem taktikájuk, sem tervük, még csak át sem gondolták, mit akartak, nem volt az egésznek se keze, se lába. Nekem volt egy tervem, tudtam, mit akarok elérni, tudtam, hogy rendet kell csinálnom a pártban. Nem mondom, hogy harmincoldalas elemzéseim voltak, de átgondoltam a dolgot, tanácskoztam a hozzám közel állókkal, és a szabályokkal teljesen összhangban teljesítettem a tervemet.

Liberálisnak tartja magát?

Egyértelműen. De olyan igazi, echte liberálisnak. Nem nyugati típusú liberálisnak, aki minél több migránst üdvözöl, minél több szocializmust akar, annál liberálisabb. Én nem ilyen értelemben vagyok liberális, én igazi, becsületes harcosa vagyok az egyén szabadságának, ez vagyok én.

Ön szerint tulajdonképpen mi a gond a wilkommenskulturt valló nyugati liberálisokkal? Miért nem tartja őket igazi liberálisnak, miért elfogadhatatlanok az ön számára?

Az én szemszögemből ők azért nem igazi liberálisok, mert arról, ki fog élni egy adott ország, teszem azt Szlovákia területén, az ország lakosainak kell dönteniük, csak ők dönthetnek róla. A szlovákok nem akarnak migránsokat, Brüsszelben pedig ezt nem akarják tiszteletben tartani, elfogadni, nem tudnak beletörődni, hogy Szlovákia lakosainak döntő többsége – mindegy, hogy magyar, szlovák vagy ruszin – nem akar migránsokat, mert látják, milyen óriási problémákat okozott ez Németországban, Franciaországban. Németország elveszett. 30-40 év múlva a németek kisebbségben lesznek saját országukban, és én így biztosan nem akarok élni. S hogyha valamiféle nyugati típusú liberálisok úgy gondolják, hogy szuper dolog őket fogadni, és ez az egész multikulti, akkor csinálják csak nyugodtan. De ezt ne erőltessék rá szuverén országokra.

Ezzel a hozzáállással nem épp a szolidaritást kérdőjelezi meg, amely a pártja nevében is szerepel?

Válasz: Nekünk a szolidaritás a nevünkben van, legyünk szolidárisak, de ne legyünk ostobák. Hiszen ezt a szolidaritást is átgondolhatjuk. Segítsünk nekik, például úgy, hogy nem bombázzuk le az otthonaikat.

Az Európai Unió nem bombázza az otthonaikat.

Franciaország és Nagy Britannia, az EU két fontos országa az Egyesült Államok jelentős segítségével néhány éve Líbiát bombázta. Honnan érkezik jelen pillanatban a legtöbb migráns? Líbiából, onnan, ahol néhány éve még egy állam volt, most pedig már csak egy terület, ahol helyi klánok uralkodnak. Az az állam most gyakorlatilag nem létezik, mert a volt francia államfő, Nicolas Sarközy elfelejtette, hogy pénzt kölcsönzött Moammer Kadhafitól a választási kampányára – ezek mind köztudott dolgok. Nem szabadott volna bombázni, Líbia úgy ahogy működő ország volt. Húsz évig üzleteltek Kadhafival, majd rájöttek, hogy diktátor, és úgy döntöttek, exportálni fogják a nyugati típusú demokráciát Líbiába. A Nyugatnak meg valahogy szokása bombázókkal exportálni a demokráciát. Pontosan ez történt, és most jönnek a migránsok. Ugyanez van Szíriában, bár ahhoz Európának nem sok köze van, de az utóbbi években Európa hathatott volna arra, hogy Szíriában béke legyen, igyekezhetett volna, ez lehetett volna a külpolitika legfontosabb prioritása. Ha ott béke van, nem jönnek onnan migránsok.

Ha már itt tartunk, mit gondol Recep Tayyip Erdoganról, aki folyamatosan azzal fenyegeti Európát, hogy megnyitja a kapukat 3-4 millió menekült előtt?

Erdoganról általánosságban véve azt gondolom, hogy épp ő az autokrata, olyan ember, aki nem tartja be a demokratikus alapelveket, és szinte diktatórikus hajlamai vannak. Én biztosan nem akarok olyan országban élni, amelyben ő a főnök. Ezzel az üggyel pedig, hogy folyamatosan fenyegetőzik a migránsok elengedésével, csak megmutatja Európa legnagyobb gyengeségét, hogy nem vagyunk képesek megvédeni saját határainkat. Ez így nem működhet, hogy Európa nem tudja megvédeni saját határait, és Erdoganra van utalva. Ez természetesen egy nem túl jó helyzet, de van egy pozitív aspektusa, nevezetesen hogy belekényszeríti Európát saját határai védelmébe. A határokat meg kell védeni.

Rendben van az, hogy Európa fizet Erdogannak?

Ez is egy megoldás, és nem azt mondom, hogy semmiféleképpen nem szabad fizetnünk. De sokkal értelmesebb volna, ha Európa meg tudná védeni önmagát, a saját határait, és nem kéne fizetnie. Ennek most így könnyed védelmi pénz szaga van, pláne, ha Erdogan azzal fenyegetőzik, hogy ha nem fizetünk, elengedi a migránsokat.

Minden menekült veszélyt jelent Európára?

Nem, nem mindannyian. De nem is a veszélyről van szó. A közvetlen veszélyt azok jelentik, akik azért jönnek ide, hogy terrorcselekményt, vagy valamilyen erőszakos cselekményt kövessenek el. Akik azt tervezik, hogy ide jönnek Európába, és bűncselekményekből fogják eltartani magukat.

Ez a menekültek töredéke a statisztikák szerint.

Nagyon óvatos lennék ezzel a kijelentéssel, egyáltalán nem töredékről van szó. Ha megnézi a volt Nyugatnémetországot, ott a Marokkóból és Algériából származó migránsok körében több tíz százalékos nagyságrendű a bűnözés. Míg a hazaiak legfeljebb két százaléka követ el bűncselekményt, addig a migránsok 30-40 százaléka.

A német bűnügyi statisztikák szerint az erőszakos bűncselekmények száma Németországban hosszú távon esik.

A hazaiaké talán, és sok függ attól is, mit minősítenek bűncselekménynek, mert egy egyszerű zaklatás, mondjuk ha az ember egy padon ül és kiabálnak utána, nem minősül bűncselekménynek, de megkeserítheti az ember életét. Másrészt egyáltalán nem minden áldozat megy a rendőrségre, mert nem akarnak további problémákat, ha tanúskodni kell. De ezen kívül a dolognak van egy másik aspektusa is. Van itt egy nyilvános tér, melyet a mi elődeink, Németországban a németek elődei építettek ki. Ez a nyilvános tér a padok, utak, járdák, de a jogrendszer, a bíróságok, a hadsereg – mindaz, amin az a társadalom alapul és épül évszázadok óta. S most ők idejönnek megosztani velünk ezt a nyilvános teret, de ezt mi nem tudjuk a végtelenségig felfújni. Ez óriási pénzbe került, generációknak kellett erőfeszítést, pénzt, energiát fektetni abba, hogy létrehozzák azt a társadalmat, amit ma ismerünk. Ezen a társadalmon pedig mi osztozunk, akik itt élünk, mert mi törődünk az elődeinkkel, gondoljunk csak a nyugdíjrendszerekre, vagy más elosztásra az adó- és szociális ellátórendszereken keresztül. Ezek az emberek pedig idejönnek, és ők is osztozni akarnak. És értem is őket, hogy ők is részesülni akarnak, de a nyilvános teret nem lehet a végtelenségig fújni.

A német politika viszont nem igazán reflektál arra, amit ön most elmondott. Azt mondja, Németország elveszett. A fősodorbeli politikai pártok azonban lehet, hogy vesztettek a népszerűségükből valamicskét, de még mindig a legerősebbek. Az AfD egyáltalán nem olyan erős, mint akkor lenne, ha Németország elveszett volna.

Ha az AfD lemondana arról a barna mázról, amelyet visel, és kizárna olyan embereket mint Björn Höcke, akkor elfogadhatóbb lenne a párt, de ez az ő dolguk. Mikor azt mondtam, Németország elveszett, nem arra gondoltam, hogy a politikai pártok mindent elvesztettek. Hanem arra, hogy nagyjából 30, talán 40 év múlva a németek kisebbségben lesznek a saját hazájukban. Ezt pedig nagyon rossz dolognak tartom, mely többé-kevésbé bekövetkezik, ha megnézzük a hazai a német, hazai lakosságban a születésszámot. A migránsoknál többszörös a különbség. Az sehol sincs kőbe vésve, hogy a németeknek örökkön örökké Németország területén kell élniük. A probléma az, hogy ezek az óriási változások rekordrövid idő alatt történnek, és ez több negatív jelenséget is magával hordoz. Természetesen ha ezer év múlva Németországban valaki egész más fog élni, az rendben van, hiszen Szlovákiában sem mindig csak szlovákok éltek.

Beszéltünk Erdoganról. Mit gondol Orbánról?

Ha Magyarországon élnék, a legnagyobb kritikusai közé tartoznék, mert nem értek egyet politikájának stílusával, mely meglehetősen autokratikus vonásokat kezd felvenni. Például hogy egy alapítvány alá sorolta be médiát, vagy az, hogy jelentősen megfaragta a civil szervezeteket. Nem tetszik az én ízlésemnek túlságosan is szociális politikája sem. Vagy az, hogy a szülőfalujában akkora stadiont épít, melynek befogadóképessége többször nagyobb, mint a falu lakossága. Így az önkényurak viselkednek. Ám amiben el kell ismernem Orbán Viktor tevékenységét, az az, hogy felépítette a kerítést. És undorítónak gondolom, hogy miután először beengedett nagyjából 50 ezer embert – és ez Magyarország lakosságát tekintve nem kevés, megérzi néhány tízezer migráns jelenlétét – a nyugati országok cserben hagyták, és azt mondták, oldja meg maga. Ěs mikor megoldotta, és felépítette a kerítést, hogy megvédje az ország határait, melyet vezet, azért is kritizálták. Ezt teljes tévedésnek tartom.

És mit gondol Orbánról, mint 15 millió magyar vezetőjéről?

Ebben óvatosabbnak kellene lennie. Nekem nem tetszik ez a színház a kettős állampolgársággal. A szlovák fél reakciója sem volt helyes, de ez az ő részéről akció volt, nem reakció, sőt, akár provokációnak is nevezhetnénk. Szerintem a szlovák fél erre megfontoltabban és nyugodtabban reagálhatott volna, mert így a sajátjait bünteti. Ezt tudatosítani kell: a sajátjait bünteti, számomra teljesen mindegy, hogy szlovákról vagy magyarról van szó, és nekem nem tetszik, ha olyan törvények születnek, melyek a mi polgárainkat büntetik. Orbán viszont okot adott erre azzal, hogy útleveleket kezdett osztogatni. Az sem tetszik nekem, hogy politikai pártokat támogat – bár erről csak hallomásból tudok. Ha ez igaz, akkor az baj, Szlovákia sem támogat külföldi politikai pártokat, neki sem kellene szlovákiai pártokat támogatnia. Ezek mind olyan dolgok, melyekről beszélni kell, tárgyalni kell róluk, hiszen végeredményben a kapcsolatok most egész jók – vagy másképp fogalmazok, húsz évig elég rosszak voltak. Úgy gondolom, van tér értelmes megállapodásokra, és arra, hogy megtaláljuk a közös hangot. Talán több tolerancia mindkét oldalon jót tenne.

Kit tart partnerének a szlovákiai magyar politikai színpadon?

Be kell vallanom, nem ismerem az összes pártot. Természetesen ismerem a Hídat és az MKP-t, és ismerem Simon Zsoltot, aki pártot alapított magának, de csak őt ismerem a pártjából. De másként felelek a kérdésére, ha megengedi: mi a választások utáni tárgyalásokból a Smer, az SNS-t és Kotlebát zártuk ki, és mindegyik pártnál nagyon komoly okaink vannak erre. Ez azt jelenti, hogy egyetlen más pártot sem zártunk ki. A felsorolt pártokon kívül mindenkivel tárgyalni fogunk, aki bekerül a parlamentbe. De attól tartok, megeshet, hogy egyetlen magyar párt sem jut be a parlamentbe. Egy félmilliós kisebbségnek nem lenne nemzetiségi képviselete. De ismétlem, nemzetiségi képviselete, mert azt hiszem, az SaS jól és minőségi módon képviseli Szlovákia magyar nemzetiségű állampolgárai érdekeit is. Hiszen őket is kínozza a túlszabályozott vállalkozói környezet, a magas adók és járulékok, zavarja őket a korrupció, az igazságszolgáltatás teljes rothadása, melyet a 12 évnyi Smer-kormányzás okozott. Ezeket az embereket pedig az SaS nagyon jól tudja képviselni. A jelöltlistánkon ott van egy fiatal hölgy, Filip Mónika is, aki magyar nemzetiségű, és úgy tudom, további ilyen jelöltjeink is vannak. Mindezzel azt akarom mondani, hogy ha ez bekövetkezne, akkor nem lenne nemzetiségi képviselet a parlamentben, társadalmi-polgári azonban igen, ha az SaS-re szavaznak. Mi nagyon részletesen és következetesen dolgozunk azon, hogy működjenek a kapcsolatok, hogy kölcsönösen tiszteletben tartsuk egymást. S természetesen következetesen betartjuk az alkotmányunkat is, melyben benne foglaltatnak a nemzeti kisebbségek jogai is. A mi érdekünk, hogy betartsuk ezeket a jogokat, mert csak így követelhetjük az ellentettjét.

Ha már az alkotmánynál tartunk: a preambulum „mi, a szlovák nemzet” formulával kezdődik. Nem úgy kellene kezdődnie, hogy mi, Szlovákia polgárai?

Én ezt nem változtatnám meg, nem szaggatnám fel a sebeket. Ez egy elfogadott, érvényes dolog, az alkotmány huszonöt éve érvényben van, nem látom okát, hogy ebbe beletúrjunk. Továbbra is van itt egy többség, melynek megvannak a jogai, és mely dönt. A lényeg pedig az, hogy azokat a jogokat, esetenként átlagon felüli jogokat, melyeket a szlovák nemzetiségű többség ismert el kisebbségeknek, maradéktalanul betartsuk. Ez sokkal fontosabb, és sokkal több haszonnal jár ezeknek az embereknek, mint az, hogy valamit változtatunk az alkotmányon, vagy sem. Feleslegesen feltépni a sebeket és hangulatot kelteni nem állhat érdekében senkinek néhány korlátozott emberen, néhány máglyaugró hejszlovákon kívül.

Ismeri a szlovák politikum a szlovákiai magyarok speciális problémáit? Vagy egyáltalán magukat a szlovákiai magyarokat?

A magyar kisebbség nem az egyetlen kisebbség, vannak más kisebbségeink is, melyeknek talán nagyobb problémáik vannak. A roma kisebbségnek például nagyságrendekkel nagyobb problémái vannak, a magyar kisebbségnek összességében nem megy rosszul Szlovákiában.

De ezek nyilván a roma kisebbség specifikus problémái, melyek mások, mint a magyaroké. Beszéljünk a magyarokról.

Itt van az útlevelek elvételének problémája. Ezt a mi diplomáciánknak a magyar diplomáciával együttműködve el kell söpörnie a föld színéről, hogy ne vegyük el magyar nemzetiségű állampolgáraink útleveleit. Aztán vannak itt olyan specifikus problémák, melyek nem is a kisebbségi létben gyökereznek, hanem abban, hogy ezek az emberek ott laknak, ahol. Az R7-esre gondolok. Ha szlovákok vagy németek élnének ott, akkor is azt mondom, hogy azt az utat be kell fejezni.

Az R7-essel kapcsolatban például sokan arról beszélnek, hogy ha befejeződik az építése, sok pozsonyi kiköltözik a környező magyar többségű falvakba, és megváltozik ott az élet.

De ehhez joguk van, meglátjuk, hogy változik majd az élet. De az, hogy mindenki oda költözik, ahová csak jónak látja minimálisan Szlovákián belül, egyike az alapvető emberi jogoknak. Nem akarom azt mondani, hogy ez így áll az alkotmányban, de annyira magától értetődő dolog az, hogy ott fogok élni, ahol akarok, hogy ebbe nem kellene beleavatkoznia az államnak.

Természetesen, nem is erre gondolok. Ám ha megváltozik az élet ezekben a falvakban, annak más következményei is lehetnek. Megváltozik a települések nemzetiségi összetétele, a kritikus határ alá csökkenhet a magyarok számaránya.

Lehet, hogy lecsökken, én nem tudom megmondani, melyik településen hogy alakulnak majd a dolgok. Én mindenképpen azon leszek, hogy a kisebbségek létező jogait betartsák. De igen, előfordulhat, hogy 15 százalék alá esik a kisebbségek számaránya bizonyos településeken, az nem alapvető emberi jog, hogy bizonyos településeken nem csökkenhet a magyarok számaránya 15 százalék alá.

Persze, de a kisebbség nyelvi jogai például a számarányhoz kötődnek a törvény által. Ha 15 százalék alá esik a magyarok számaránya, már nem lehet őket érvényesíteni úgy, mint annak előtte.

Persze, ha egyszer a szabály 15 százalékos határt mond ki, akkor nem.

Csakhogy ez gyorsíthatja a magyar kisebbség asszimilációját. Ön veszélynek tartja-e a szlovákiai magyarok asszimilációját?

Nem, határozottan nem tartom veszélynek.

Létezik asszimiláció?

Tudja mit, szerintem az a fontos kérdés, létezik-e erőszakos, az állam által kikényszerített asszimiláció. Ez pedig határozottan nem létezik.

Térjünk át az utolsó témára. Úgy döntött, aláírja a demokratikus ellenzéki pártok meg nem támadási szerződését. Miről szól ez a paktum?

Arról, hogy nem támadjuk egymást. Hogy nyilvánosan nem mondunk egymásra csúnya dolgokat. Hogy ha konfliktus van, vagy konfliktus fenyeget, akkor azt előbb egymás közt, a sajtó nélkül tárgyaljuk meg. A legfontosabb pontot az SaS nyomására tették bele a megállapodásba, eszerint a résztvevő felek nem lépnek választások utáni koalícióra a Smerrel, SNS-szel és Marián Kotleba pártjával. Ez nagyon fontos.

Ha megtud valamit egy olyan politikusról a demokratikus ellenzékből, ami súlyos, akkor tartani fogja magát a paktumhoz, vagy előáll vele?

Az SaS arról ismert, hogy betartja a megállapodásokat, arra mindig nagyon odafigyeltünk, hogy mindig betartsuk az egyezségeket, melyeket megkötöttünk. Ha egyszer ebben a paktumban az áll, hogy ha valami ilyesmi történik, azt egymás közt tárgyaljuk meg, akkor azt biztosan betartjuk. Másrészt ha valakiről valami kiderül, és az újságírók megkeresnek, mit gondolok erről, és elmondom, hogy nem tartom helyesnek, az nem jelenti azt, hogy támadtam.

Nem hozza ez a paktum magával azt, hogy a pártok elhallgatnak majd dolgokat a választók elől, és ködösíteni fognak?

Nem, az a jó, ha egymás közt vitatjuk meg a dolgokat.

De ez kicsit machiavellista hozzáállás, nem?

Biztosan nem, Kicsit kevésbé fogjuk terhelni az embereket a konfliktusokkal. Az emberek nem akarják hallgatni, ahogy marjuk egymást. Az emberek megoldásokat akarnak, látni akarják, hogy együtt tudunk működni, és hogy olyan állapotban vagyunk, hogy félre tudjuk állítani ezt a rablóbandát, mely a Smer nevet viseli, és 12 éve rombolja a társadalmat. Ez kulcsfontosságú. Az, hogy valamit előbb egymás közt beszélünk meg, mielőtt nyilvánosan mondanánk, nem lényeges.

A Smer folyamatosan támadja Igor Matovičot és önt is, hogy találkoztak Marián Kočnerrel. Nem sajnálja, hogy találkozott vele?

Dehogynem, már ezerszer elmondam, hogy sajnálom, hibáztam, és elnézést kértem. Természetesen hiba volt, sajnálom, de megtörtént. Kočnert utoljára kilenc éve láttam. A fontos az, mit csináltam vele, illetve az, milyen előnye származott Kočnernek a velem való találkozásokból. Mert azt tudjuk, milyen előnye származott abból, hogy Martin Glváččal írogatott, vagy abból, hogy Monika Jankovská ítéleteket befolyásolt. Egyébként azért, amit Jankovská tett, börtön jár. Kočnernek ebből egyértelmű előnye származott, ítéletek formájában. A velem való találkozókból nem volt előnye. Ezért is videózta le és tette közzé a találkozónkat, hogy ártson nekem, ha már egyéb előnye nem volt belőle.

Mikor Matovičcsal beszélgettem, azt mondta, nem tudta, tulajdonképpen kicsoda Kočner.

Én akkor tudtam, hogy ellentmondásos személyiség, nem ködösítek, elismerem. Nem tudtam, hogy rajta van a maffialistán, azok a listák akkor nem voltak nyilvánosak. De azt tudtam, hogy ellentmondásos ember, ezért is jártam hozzá, nem akartam, hogy nyilvánosan együtt lássanak minket. De ő akkor távolról sem volt olyan szörnyeteg, mint ma. Az évek alatt fejlődött ilyenné, mert elvesztette minden ítélőképességét – rengetegen vannak, akik elképzelni sem tudták, hogy képes lenne megöletni két embert. Az, hogy Kočner ilyen szörnyeteggé nője ki magát, kizárólag a Smernek köszönhető, mely hagyta, hogy éveken keresztül randalírozzon. Kočner nem azért vált ilyenné, mert néhányszor reggeliztem vele évekkel ezelőtt, hanem azért, mert a Smer éveken keresztül tolerálta, hogy a Smer-jelölt igazságügyi államtitkár ítéleteket befolyásolt neki, hogy a Smer parlamenti alelnöke azzal intézett neki találkozót, akivel csak akart. Hogy Fico egy adócsaló lakásában lakott, aki üzletelt Kočnerrel. Ezt ők okozták, és most mocskolnak minket, hogy összemossák a különbségeket. A tények azonban azok, melyeket itt most elmondtam.

DISCLAIMER: Az interjú a Pátria rádióban hangzott el, ez a beszélgetés szerkesztett változata.