A középkori fake news-tól napjainkig

A 2010-es évek elején a világon megjelent mozgalmak (Arab tavasz, Occupacy Wall Street) a világháló nyújtotta lehetőségeket kihasználva indított el demokratikus folyamatokat. Az ekkor várt “forradalom” helyett a fake news ideje jött el. Elsőre hihetnénk azt is, hogy ez valami újszerű dolog, pedig a történelem során az álhírek fontos mozgatórugói voltak a mindenkori társadalmaknak.

Decemberben Budapesten, a Central Eurpean University (CEU) szervezésében tartott előadássorozatot Carlo Ginzburg (lsd. keretes írás), amelynek záróestjén az álhírek régi-új történetéről beszélt (Fake News? An Old New Story – itt megtekinthető).

Carlo Ginzburg 1939-ben született olasz történész, az olasz mikrotörténelem egyik létrehozója. Iskolateremtő munkája a A sajt és a kukacok. Egy 16. századi molnár világképe 1976-ban jelent meg. Témaválasztásában és módszertanában is újat alkotott, mivel csupán egy ember életére koncentrált, annak viszont minél pontosabb leírására törekedett. Azonban Ginzburgot nem Menocchio, a molnár személye érdekelte, hanem az az ősi indoeurópai népi kultúra, amely a nyomtatás elterjedésével feledésbe merült.

A társadalmi mozgások szabályszerűsége nem hasonlítható a newtoni fizikához, de a modellek és történelmi tapasztalatok alapján bizonyos tételek megállapíthatóak. Ilyen például a W. I. Thomas, amerikai szociológus “tétele”, miszerint “ha az emberek valóságosnak határoznak meg helyzeteket, akkor azok következményeiket tekintve valóságosak is.”

Egy önbeteljesítő jóslat azért válik a társadalom körében elfogadható megállapítássá, mert lehet némi igazságalapja. Robert K. Merton szociológus erre az Egyesült Államokban élő fekete lakosság helyzetét hozza föl példaként. Az afroamerkai lakosság körében arányait tekintve alacsonyabb az iskolázottság. Ennek következménye, hogy többnyire alacsonyabb presztízsű munkát végeznek, esetleg a pályaválasztás területén nincs is döntési lehetőségük, valamint arányilag többen lépnek a bűnözés útjára.

Csupán abból az információból levont következés, ami a bűnözési rátát figyeli, kihagyván a társadalmi hátterét az egésznek, bizonyára hibás megállapítást, a bőrszín és a bűnözés téves összefüggését, hozza. Azonban akik számára a társadalmi körülmények nem ismertek, nehezen győzhetőek meg arról, hogy rosszabb teljesítményt nyújtó csoport számára növeljék például az oktatás fejlesztésére szükséges összegeket.

A társadalom szélén lévő csoportok gyakran válnak bűnbakká. A rasszizmust is eleinte tudományos alapokon igyekeztek igazolni, és ezt hiába haladta meg már a tudomány, mégis vannak, akik még érvényesnek tekintik azt. Az ilyen és az ehhez hasonló témák ezért könnyedén válnak a politikai csatározások eszközeivé. A tények helyett viszont féligazságokkal a politikai szereplő a saját üzenetét tudja megerősíteni. Merton erre mondja, hogy a hamis bizonyíték gyakran valódi hitet gerjeszt. A propaganda által bekövetkező önhipnózis pedig az önbeteljesítő jóslat része.

Mennyire lehet a valóságtól elrugaszkodni? A középkorban például az angol és a francia királyoknak gyógyító erőt tulajdonítottak (Marc Bloch, francia történész dolgozza föl ezt a Gyógyító királyok c. könyvében). A kollektív tudat, hogy az uralkodó kézrátétellel gyógyít, erősebb volt a tapasztalatnál. A gyógyításban való kételkedés a királyságba vetett hitet ingatta meg. Amíg viszont a hit működött, legitimálta a király hatalmát. Ami ezt a jelenséget nagyban hasonlóvá teszi az álhírek működési mechanizmusához.

A felvilágosodás hagyatékává az vált, hogy a hatalmat már nem istentől, hanem a néptől kezdték eredeztetni. A tömeg erejét egyre többen kezdték fölismerni. Aztán a 20. szádra ez egyre jobban kutatott kérdéssé vált. Gustave Le Bon, francia szociálpszichológus 1913-ban jelentette meg A tömegek lélektana c. művét. Hatással volt rá, hogy a XIX. század második felében egyre erősebben kezdett kibontakozni a nép valós akarata a politikai szerepvállalásra. Le Bon, bár viszolygott ettől a tömegtől, annak viszonylag pontos leírását adta, és megfogalmazta azt is, hogy a tömeg számára milyen a szükséges vezető, aki “hipnotizálja” a tömeget. A vezető nem észérvekkel akarja meggyőzni a tömeget, ahogy például az egyénnel tenné, hanem az érzelmeket korbácsolja föl. Benito Mussolini, az olasz fasiszta vezér, kedvenc könyve volt Le Bon munkája. Elmondása szerint is sokat tanult belőle.

Ginzburg feljebb vázolt előadásában a mindenkori társadalmak viselkedését mutatta be. Az álhírek szerepe a hatalomgyakorlásban mindig is eszköz volt, legfeljebb a körülmények változtak. A múlt tapasztalatából azonban ki lehet indulni. A tömegeket a mindenkori hatalom mindig is manipulálta, legalább annyira, hogy a kollektív akarat az érdekeit ne sértse. A mai fake news ipar pedig az emberek lehetőleg legteljessebb elbizonytalanításában érdekelt.

Közösségünkben a Facebook vált az információszerzés általános csatornájává (a GLOBSEC egy mostani felmérése is ezt elemzi). A rengeteg információ még az ezzel foglalkozókat is kihívások elé helyezi. A technika módszerével finomhangolt manipulatív kommunikáció tömegeket képes befolyásolni. E módszer réges régi eszköze az álhír (vagy fake news), amivel szemben nehéz megtalálni a hatékony eszközt.

Kiemelt kép: scroll.in; The Yellow Press, 1910