“Fogunk még látni olyan olimpiát, ahol külön sportág lesz a történelmi vívás.”

A komáromi Falka Vívóiskola tagjai egy nem mindennapi feladatra vállalkoztak: Történelmi európai harcművészetekkel kezdtek foglalkozni, majd vívóiskolát alapítottak, hogy a történelmi vívás iránt érdeklődők számára lehetőséget adjanak a tanulásra és a rendszeres gyakorlásra. De mit jelent pontosan a történelmi vívás és miben különbözik az olimpiai játékokon látottaktól? Mit takar a HEMA kifejezés? Hogyan lesz hobbiból hivatás, és hogyan függ össze mindez az európai kultúrával és történelemmel? Többek közt ezekről beszélgettem a Falka Vívóiskola elnökségi tagjaival, Czelder Józseffel, Kacz Gáborral és Károly Zsolttal.

Kezdjük a legelején: mikor és hogyan alakultatok és miért pont a Falka névre esett a választás?

Czelder József: A megalakulás egy kicsit hosszabb folyamat volt, de 2013 novemberéhez kötjük. Az eredeti elképzelés a csapat működéséről is kicsit más volt, ehhez hozzátartozott egy beugró fizikai erőfelmérés, afféle felvételi. Ezt az első két ember, jómagam és egy mostanra sajnos passzív tagunk, Száraz István, 2013 novemberében tette le. A hivatalos polgári társulás megalapítása csak a következő év folyamán történt, mivel eredetileg nem volt tervben, de aztán Gábor egy kis utánajárással meggyőzött, hogy előnyünkre válhat.

Mindig is nagyon szerettem az állatokat, főleg a farkast, amelyet mélyen tisztelek a jelleme és a kitartása miatt. Bárhol voltam, valahogy mindig kicsit kívülállónak éreztem magam, amolyan „magányos farkasnak”, így jött az ötlet, hogy akkor alapítsunk egy falkát. Innét a név.

Kacz Gábor: Évek óta a civil szektorban tevékenykedem, nem volt számomra kérdés, hogy kéne valami hivatalos formát is adni a dolognak. Mivel Szlovákiában még nincs a HEMA-ra (Historical European Martial Arts – nemzetközileg használt gyűjtőfogalom a történelmi európai harcművészetekre – szerk.) nemzeti sportszövetség, így nem tudtunk sportegyesületet alapítani, ezért esett a választás a polgári társulásra. A névválasztást teljes mértékben Czelder Józsefre bíztam, hisz vele kezdtük ezt az egészet, már lassan több mint egy évtizede.

Honnan jött az ötlet, mi ösztönzött benneteket arra, hogy a 21. században történelmi vívóiskolát alapítsatok. És ha már itt tartunk – mitől “történelmi” egy vívóiskola?

Czelder József: Szerintem szerte a világban a legtöbb vívóra igaz, hogy a gyerekkori fakardozás nőtte ide ki magát oda, hogy komolyabban vívjanak. Gábor és én a Kard Rendje vívóiskola keretein belül ismerkedtünk meg a történelmi vívás lehetőségével még 2006-ban, Zsolti pedig pár évvel később csatlakozott. Miután a csapat vezetősége és irányzata megváltozott, mi is egyenként kiléptünk, hogy úgy foglalkozhassunk a témával, hogy továbbra is örömünket leljük benne.

Európai Történelmi Harcművészetek (HEMA – Historical European Martial Arts) az aktivitásunk pontos megnevezése. Ez azt jelenti, hogy a 20. század vagy az első világháború előtti európai szálfegyverek (ütésre, szúrásra, vágásra alkalmas fegyverek, pl. dárda, lándzsa, szablya – szerk.) és pusztakezes harcmodorok kutatásával és tanításával foglalkozunk.

Kacz Gábor: Eleinte nem is konkrétan vívóiskolának indult a dolog, inkább csak csapatnak. Egy helynek, ahol a már bizonyos tapasztalatokkal rendelkező vívók megoszthatják egymással tudásukat, illetve gyakorolhatnak. Volt elég iskola a környéken, javarészükkel nagyon jó viszonyt is ápoltunk, ápolunk, nem akartunk velük konkurálni. Idővel viszont az e területen kialakult vákuum miatt döntöttünk úgy, hogy oktatással is fogunk foglalkozni. Miért pont HEMA? Mert nekem is volt fakardom! Mert jó! Mert egyedi! Mert hiteles. Mert saját! Nagyon magas szintű, kifinomult és hatékony fegyverforgatási, valamint harcművészeti kultúrával rendelkezünk itt Európában, csak sajnos a folytonosság megszakadt. Csak a 20. században kezdték ezt újra kutatni és felfedezni. Ami azt illeti, Hollywood és a popkultúra sem tett túl jót a témának, ezen szeretnénk egy kicsit változtatni és az emberekkel is megismertetni ezt az örökséget.

Károly Zsolt: A kevés kivétel közé tartozom, aki nem a gyerekkori fakardozásból, hanem egy film ihletettségéből keresett fel egy hasonló klubot a környéken, és igen, ez a Kard Rendje volt 2010-ben. 2014-ben pihenőpályára tettem a történelmi vívást, mert akkoriban nem éreztem magaménak a célját, nem láttam magam előtt, hogy miért is kellene csinálnom, így aztán 3-4 éven keresztül több fajta sportot is kipróbáltam. 2017-2018 környékén visszatértem a még működő Kard Rendje Révkomárom csapatához és segédoktatóként kezdtem foglalkozni a vívással. Gyorsan megéreztem, hogy a 3-4 év alatt sokat változott a vívás és bizony elég komoly szintre léptünk. Rohamléptekben kezdtem el behozni a lemaradásomat a harcművészetben, és gyorsan visszaálltam a kerékvágásba. Ám ahogy az feljebb már szóba került, többen is arra jutottunk, hogy csinálnunk kellene valami újat. Azonban nem kellett teljesen újat alkotni, hiszen a Falka már jelen volt és csak jönni kellett – a régi barátságok és ismeretségek újra összeforrtak.

Beszéljünk még egy kicsit magáról a vívásról. Miben különbözik az általatok művelt forma mondjuk a klasszikus értelemben vívástól, amelyet az olimpiai játékokon is láthatunk? Miben másak a szabályok, fegyverek és a mérkőzések a kardvívás-tőrvívás-párbajtőrvívás hármasához képest?

Czelder József: Manapság a vívás szó hallatán mindenki csak ezekre gondol, pedig a box magyar neve is ökölvívás. Így minden ember-ember elleni küzdelmet nevezhetnénk vívásnak. Az általunk művelt vívás pont ebben különbözik, hogy lényegében minden mással vívunk. Ne feledjük el, hogy a modern olimpiai kard, tőrvívás is eredetileg igazi fegyverekkel való vívás volt, mint a szablya, a rapier és a spádé.

A fő szabály ugyanaz, meg kell ütni a másikat úgy, hogy ő ne üssön meg. Ellenben nincsenek kötött irányok, a vívók nem csak előre-hátra, hanem térben is mozognak. A találatok jelentése a bírók szemére és a vívók becsületére van bízva. A fegyverek mind formában, mind súlyban és mechanikában közel vannak az eredetileg használt fegyverekhez. De nincsenek kiélezve, tompítottak és némelyik jobban hajlik, hogy a komolyabb sérüléseket elkerüljük. Bár az utóbbi 10-20 évben rengeteget fejlődött a harcművészet sportrésze, még mindig nincs egy központilag elfogadott szabályrendszer. Ebből a szempontból még gyerekcipőben járunk, de már nyakunkon a puberta.

Károly Zsolt: Szerintem a puberta egy elég veszélyes időszak lesz a történelmi vívásban. Még egy nagyon fontos különbség van a történelmi vívás és az olimpiai vívás között, ami nem elhanyagolandó és foglalkozni kell vele. Czelder József már előttem leírta, hogy formában és szabályokban mik az eltérések, viszont van még egy meghatározó pont. Teljesen jó, hogy már vannak különböző versenyeink, és ezek működnek is. Viszont kimarad nálunk az utánpótlás nevelése. Volt szerencsém Lengyelországban részt venni egy versenyen, ahol már 8 éves kortól, országos szinten, folyamatosan vezetik be a gyerekeket a harcművészet rejtelmeibe. Áldottak vagyunk, hogy nekünk vannak fiataljaink most a klubban, viszont nagyon sok klub szerte a világon szenved attól, hogy bizony nincs utánpótlás. Ugye nem is tudjuk mivel megfogni őket, mert alapvetően, ha nincs előtte kihívás és 4-5 éveket kell várnia arra, hogy élesben is tapasztaljon valamit, az nem lesz számára elfogadható állapot. S bizony ők már nem fognak kiindulni a fakardos emlékekből, mint mi. Ebből a szempontból nagyon eltérünk az olimpiai vívástól, hiszen itt bármiféle küzdelmen a fiatalok – Lengyelországon kívül – csak házibajnokságokon indulhatnak. Egy magyarországi tornán ugyanis 18 év a korhatár. Szlovákiában egy-két esetben megoldható, ha fizikai állapot engedi és szülői engedély is van hozzá, hogy valaki 16 évesen is elinduljon egy versenyen. Személyes félelmem, hogy bár jó irányba haladunk, viszont a HEMA pubertájának idején erről el fogunk feledkezni és vissza fogunk esni.

Kacz Gábor: A teljesség igénye nélkül csak annyit fűznék hozzá, hogy ez a sportág mérhetetlenül sokszínű. Rengeteg fegyver, mester, stílus van benne. Mindenki találhat olyat, ami neki tetszik, ízlésének és fizikumának megfelelő. A versenyeken ugyan nem minden dolog használható, ott egy kicsit szűkebb a keresztmetszet, de nem is feltétlenül a verseny szintű vívás a cél.

Hogyan kell elképzelni egy történelmi vívó heti beosztását, gondolok itt az edzések gyakoriságára, edzésen kívüli tevékenységekre és magára a működésre?

Czelder József: A mi csapatunkban heti két edzés van jelenleg, szerdán és pénteken. A szerdai a tapasztaltabb vívóknak van, akik már tisztában vannak a harcművészet alapjaival és többé-kevésbé a megfelelő védőfelszerelést és fegyver szimulátorokat is beszerezték a biztonságos gyakorláshoz. Pénteken a kezdő csoportnak tartunk edzéseket a teljes alapoktól felépítve: történelmi háttér, fegyverismeret, lábmunka, távolság érzet, tempó, technikák. A hónap utolsó szombatján tartunk még külön edzéseket, ami nem csak a tananyaggal és a fő fegyvernemmel, a hosszúkarddal foglalkozik, hanem más, érdekes fegyverekkel is, mint a tőr, szablya, montante – ami egy 150-170 cm hosszú kard -, vagy birkózás. Emellett mindenkit biztatunk a kondicionális edzésre is, hiszen ez egy jó erőnlétet igénylő sport. A környező országokban rendszeresek a workshopok, előadások, edzések, ha valaki tovább szeretne tanulni. Gondolok itt például a bécsi Dreynevent-re, vagy az Ars Ensis nyári edzőtáborára, amin a megalakulás óta minden évben részt veszünk. Ha pedig az ember tényleg nem szeretne kimozdulni, akkor rengeteg kutatómunkára van lehetőség, ugyanis ezt a tudást nem mi találjuk ki, hanem egészen a 12. századig visszamenő kéziratokból és kódexekből nyerjük ki.

Károly Zsolt: Egyre több cikk, könyv, vlog és sorozat jelenik meg arról, hogy mi is ez a sportág valójában. A technika szerelmeseinek is rengeteg lehetőséget kínál a dolog: például, amit egyik-másik tag egy kéziratból “kinyer”, azt a harmadik és negyedik rögzíti, az ötödik pedig megvágja és közzéteszi. Szervesen kezd beivódni a technika a HEMA életébe, úgyhogy ez is egy jó ugródeszka lehet azoknak, akik kezdő szinten médiával szeretnének foglalkozni, szeretik a történelmet és még a sporttal is ki vannak békülve. A nagyobb versenyek már igényelnek kommentátorokat, streamereket, szóval sokkal több lehetőség van a háttérben, mint azt egy kívülálló elsőre gondolná.

Kacz Gábor: Mindenki annyi időt és energiát tesz bele, amennyit akar, az, hogy milyen magas szinten űzi ezt, az a befektetett idő és energia függvénye. Lehet ezt csupán szórakozásképp űzni is (Filthy casual!), akár rekreációs céllal is. Lehet járni csupán a társaságért és a jó mókáért. Lehet használni kiegészítő edzésnek más sportokhoz is. Ugyanakkor lehet nagyon komoly szinten is űzni, aki versenyszinten akar vele foglalkozni, annak a heti két vívóedzés, valamint további két erőnléti edzés is ajánlott. Egyre több országban egyre több iskola, egyre magasabb szinten oktat, így egyre gyorsabbak, ügyesebbek, és erősebbek is az ellenfelek.

Bár almát a körtével nem lehet, de ha mégis össze kéne hasonlítani, mit gondoltok, milyen más követelményei vannak a vívásnak egy szokványosabb küzdősporttal, harcművészettel (pl. kempó, karate) szemben?

Czelder József: Amit elsőként megemlítenék az nem követelmény, hanem inkább lehetőség. Nem más, mint az európai történelem és kultúra megismerése és megértése. A régmúltban a küzdősportokat nem is harcművészetnek, hanem csak művészetnek nevezték. Az iparosodás kora előtt pedig csak a nemességnek volt lehetősége fegyverekkel és művészetekkel foglalkozni. Ez meg is látszódik, valamint érződik a régebbi kéziratok gondolkodásmódján. Követelményei nem térnek el más küzdősportok követelményeitől. Agyilag és testileg is ott kell lenni. Ismerni kell a lehetőségeidet, a képességeidet, majd fejleszteni azokat.

Kacz Gábor: A fizika törvényei nem változnak. Az emberi test és az agy is ugyanaz (jó, ezzel lehet vitatkozni, de most ne ragadjunk le a részleteknél). Ugyanúgy fáj, ha egy végtag arra hajlik, amerre nem kéne és ugyanúgy el akarod kerülni, hogy a szervezeted vastartalma hirtelen megugorjon, magyarán, hogy leszúrjanak. Rengeteg a hasonlóság és az alapok közösek. Követelményekben én sem látok eltérést.

Károly Zsolt: Talán annyit tudnék még hozzátenni, hogy lehetőségében toleránsabb sportág, ha a művészet felől közelítjük meg. Egyesek számára jó lehetőség lehet a tanulásra és mozgásra. Nézzünk egy példát: valakinek a testi adottságai nem épp a legjobbak ahhoz, hogy például az ökölvívást tanulja, viszont a HEMA fedélzetén elsajátíthatja az ökölvívás történelmét is. Mégpedig úgy, hogy nem érik negatív hatások. Jómagam sem foglalkoztam életemben birkózással, viszont mostanra már elég erőteljesen érdekel a HEMA berkein belül. Így autodidakta módon kutathatom és tanulhatom ezt a középkori műfajt. Ha erről az oldalról közelítjük meg, akkor talán a tolerancia határa jobban kitolódik azok számára, akik nem találják a helyüket a küzdősportok világában, mégis foglalkoznának vele.

Milyen jövőt jósoltok a sportágnak és milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Czelder József: Így, hogy már 13 éve figyelemmel kísérhetem a szcéna alakulását, ki merem mondani, hogy 2-3 olimpia és ott lesz a versenyszámok között a hosszúkardvívás is. Arra már nem látok esélyt, hogy hármunk közül valaki ott pástra áll, de a szívemet mérhetetlen büszkeség töltené el, ha ott láthatnák valakit, akit mi készítettünk fel, akár a mostani kezdőink közül egy tehetséges srácot, vagy hölgyet.

Kacz Gábor: Ezalatt a pár év alatt is – amióta mi foglalkozunk vele – hatalmas fejlődésen ment keresztül a sportág. Az egyik pillanatban még mindenféle tákolmányokkal püföltük egymást motoros protektorokban, rohamrendőr felszerelésben, meg hokis kesztyűkben, kusza szabályok keretei közt – a következőben meg már azon kapjuk magunkat, hogy a sportszergyártók külön a mi számunkra készítenek felszerelést, és alakulnak a nemzeti sportszövetségek Európa szerte. Fantasztikus mértékben felgyorsult a HEMA fejlődése és én is úgy vélem, hogy fogok még látni olyan olimpiát, ahol ez külön sportág lesz.

Károly Zsolt: A sportágnak nagy jövőt jósolok, bár kicsit féltem az olimpiától, de hát meglátjuk, mit hoz a jövő. Személyesen én is örülnék, ha valamelyik tanítványunk egy ilyen kaliberű versenyre kikerülne, de én már annak is nagyon örülnék, ha el tudnánk kezdeni egy utánpótlás nevelést. Nem is tudom, hogy melyik lenne a nagyobb öröm a számomra. Talán egy jó forgatókönyv is lehetne, hogy Czelder József keze alá nevelném az utánpótlást, ő pedig felkészítené őket a versenyekre. Viszont mindehhez elsősorban azt kell elérni, hogy legyenek rendezvények a fiatalkorúak számára, és hogy a többi klub is kezdeményezzen hasonló projektet.