Ha én egyszer megöregszem, régész már nem leszek, de…
… irány a múzeum! – mondta az a személy aki nem Indiana Jones, miközben felcsapta kalapját őszülő szemöldöke felett, kopaszodó fejére, és elindult megkezdeni a 2020. évet Komárom városában.
Ha az ember egy kicsit nagyobb figyelmet szentelt Komárom városára a 2019-es esztendőben, akkor feltűnő lehetett, hogy bizony a szellemváros, ahol korábban csak a légy zümmögését lehetett hallani, elég gyakorta életre kapott és nem volt hiány szórakoztató, kulturális, de még tudományos programokból sem. Egy kis ízelítőt már kaptunk az idei év előrelátható programjaiból, több kulturális intézmény megosztotta féléves programtervét a közösségi portálokon, így hát evezzünk a múzeumok vizére.
Észak-Komárom egyik legrégebbi múltra visszatekintő civil szervezete, A Duna Menti Múzeum Baráti Köre, már be is mutatta az előadások sorozatát a tavaszi és nyári évadra, bár a dátumokat tekintve az én szememben ezek inkább téli és tavaszi programok, de ne vesszünk el a részletekben. Hat tudományos előadást tartogatnak számunkra és az elsőt már január hetedikén abszolválta a civil szervezet, a Duna Menti Múzeum, Zichy-palotájának, Alapy Gyula-termében.
Elsőként Magyarics Arianna tartott előadást a Szent András-bazilika történetéről és a kriptájának titkairól. Ezen a helyen az első templom a 17. században építették a jezsuiták. A templom körül temető is volt. Ám a gyorsan növekvő város számára szűkösnek bizonyult a régi templom és mellette egy új építésére került sor 1723 és 1734 között. Ezt a templomot nevezték el Szent Andrásról, majd számtalan eseményt megérve, mint a rombadőlése 1763-as földrengésben, avagy az 1848-as leégése, 2018-ban bazilikává avatták. A templomnak elég kalandos története volt, így a kriptája is tartogathat számunkra meglepetéseket.
Februárban Pokornyi Gábor történész jóvoltából az első világháborúba csöppenünk bele, méghozzá a komáromi hadifoglyok szemszögéből. Jól tudjuk, hogy Komárom városa a történelmünk legtöbb csatájában kiemelkedő szerepet játszott, de ezekből az eseményekből jócskán kapunk majd ízelítőt az év során.
A tavasz beköszöntével az irodalom és az egyház kapcsolata kerül főételként az előadássorozatban. Dr. Fritz Beke Éva Pap Gáborról, komáromi lelkészről és püspökről fog előadást tartani. Pontosabban Pap Gábor és Petőfi Sándor kapcsolata lesz az előadás fő témája. Petőfi Sándor mellszobrot is kapott Komárom városában, nagy tiszteletnek örvend. Az irodalom szerelmesei egy új oldalról ismerhetik meg a költőt, vagy épp a lelkészt.
A kellemes tavaszi idők végével és a napfényes nyári boldogság kezdetén a háborúk és csaták témái fognak prioritást élvezni a Zichy-palota falai között. Áprilisban az Országgyűlési Múzeum szakmai főtanácsadója, Dr. Kedves Gyula ezredes, aki idegenvezetést tart hadvezetésből a hallgatóságnak. Előadásában hallhatjuk, hogy miként játszották ki a komáromi hadművelettel a császári hadvezetést. Gödöllőről Komáromba címre kereszteltetett az előadása.
Komáromból nem hajózunk más városok vizeire májusban, de az időgép gombját a 16. századra állítjuk és Dr. Bagi Zoltán Péter, a Győr Megyei Jogú Város Levéltára főlevéltárosa és a Szegedi Tudományegyetem oktatója Komárom város 1594. évi ostromát fogja bemutatni. Ha 16. század, akkor a legtöbb embernek Eger és Kőszeg vára dominál, miközben sikeresen visszaverték az oszmán sereg támadásait. Komárom vára nem feltétlen élvez prioritást a témában, viszont tudni kell, hogy Szinán nagyvezír seregét itt verték vissza, és a helyi hősök helytálltak.
Mielőtt a nyári pihenőt elkezdhetnénk, bár részletkérdés, hogy kinek mi a pihenő, júniusban Dr. Ablonczy Balázs érkezik városunkba. Dr. Ablonczy Balázs a BTK-Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője és előadása szorosan kapcsolódik a funkciójához, Trianon napjai – Magyarország 1918-1920, Az előadás a dél-komáromi Múzeumbaráti Körrel kerül közös megrendezésre a Duna Menti Múzeumba, a Trianon 100 emlékülés részeként.
Amennyiben szeretnénk felemelni egy kicsit a fejünket és tekintetünket városunk történelmére szeretnénk fordítani, akkor mindenképp érdemes az eseménysorozatot látogatni. Ki gondolta volna, hogy komáromi jezsuita atya az indiánok között krokodil foggal a szájában csillapította szenvedését? Ilyen és ehhez hasonló történeteket is hallhatunk az előadássorozat során.
Kiemelt kép: travelguide.sk