A koronavírus rokonainak filmes karrierje
A vírusok és az emberek küzdelmét a mikroszkopikus organizmusok felfedezése óta a popkultúra folyamatosan műsoron tartja, aktuális problémaként kezeli, és a legkülönfélébb kérdésirányokkal társítja a globális járvány lehetőségét. Stemler Miklós szerint „Érdekes lehet idevenni Az Androméda törzset, ami az egész műfajt – mind könyvben, mind filmben – nagyobbrészt megalapozta.
Ironikus módon a tavaly megjelent könyves folytatásban a földön kívüli vírusról »kiderül«, hogy a technológiai fejlődésre rímelve valójában mikrorészecskéről, azaz egy nanogépezetről van szó, pedig az eredeti fikció most nagyobbat ütne.” A téma valóban rengeteg izgalmas művet ihletett, a továbbiakban felidézünk ezek közül néhányat.
Kezdjük egy pesszimista klasszikussal. Terry Gilliam 12 majom c. filmjének alapszituációja szerint egy vírus ötmilliárd ember halálát okozza. Az agyas történet egy időutazó (Bruce Willis) kalandjaira épül, akinek az a feladata, hogy a járvány kitöréséről információkat gyűjtsön. Egy darabig úgy tűnik, maga az időutazó felelős a vírustámadásért, mivel a múltban beszél róla a diliházban egy őrült fazonnak (Brad Pitt). Ő az, aki ennek hatására megalapítja a 12 majom nevű ökoterrorista szervezetet, de egy újabb csavar után megfordul a képlet, és éppen az időutazó akadályozhatná meg a járvány kitörését. A történet fókuszában nem a kórokozó működése áll, hanem a mesterségesen előidézett katasztrófa körülményei utáni – időhurkokat létrehozó – nyomozás. Mindenesetre Gilliam remek konstrukciója a pandémia feszültséggeneráló hatásának ügyes kiaknázását jelenti, a körkörösség pedig (a főhős kisfiúként meglátja felnőttkori duplikátumát, és végignézi saját halálát) végeredményben arra fut ki, hogy a járvány elkerülhetetlen.
François Jacob A lehetséges és a tényleges valóság című könyve szerint „ha mind egyformán érzékenyek lennénk egy vírusra, akkor egyetlen járvány az egész emberiséget elpusztíthatná.” A Jacob-féle összefüggés, mely szerint a fertőzésre való fogékonyság alól mindenkor vannak kivételek, szintén olyan ötlet, amely a fikció alapjául szolgálhat. A Legenda vagyok c. filmben a tudósok a himlővírus genetikai módosításával kifejlesztik a rák ellenszerét. Az ún. Krippin-vírus mutálódik, két alfaja jön létre, megtámadja az emberiséget, melynek nagy része elpusztul vagy átalakul. Egy orvos (Will Smith) New York utolsó lakójaként a vámpír- vagy zombiszerű fertőzöttekkel vívja harcát (az adaptációul szolgáló regényben vámpírokkal), miközben a vírus ellenszerének kifejlesztésén dolgozik; ez sikerül is neki, majd feláldozza magát a szérumért. Tettében nincs semmi csoda, a tudomány segítségével megtalálta, amit keresett, és ez a fontos. A film végszava („Mi vagyunk az ő öröksége. Ez az ő legendája. Fényt gyújtott a sötétségben.”) felértékeli a doktor tettét, hiszen a kifordított happy end (a főhős meghal, az emberiség megmenekül) felvillantja a járvány végét.
Hasonló szituációra épül a Z világháború c. produkció is, melyben egy vírus zombivá változtatja a fertőzötteket. A filmben elhangzik egy fontos párbeszéd, melyből érdemes idéznünk a harvardi virológus szavait: „Az anyatermészet sorozatgyilkos. Mindennél jobb. Kreatívabb. De mint minden sorozatgyilkos, ő is arra áhítozik, hogy elkapják. Mire jó az a sok briliáns bűn, ha senki sem aratja le a babérokat? Hagy néhány morzsát. A nehéz az […], hogy a morzsákban meglássuk a jeleket. És néha az, amiről azt hitted, hogy a legbrutálisabb aspektusa a vírusnak, arról derül ki, hogy az a rés a pajzson. És szereti a gyengeségeit erőnek beállítani. Gonosz némber.” Az apokaliptikus viszonyok közepette egy ENSZ-ügynök (Brad Pitt) a járvány forrását próbálja megtalálni (az első gazdatestet keresi, melyből kivonható volna az ellenszérum), s bár a pandémia betemeti saját eredetét, a főszereplőnek sikerül megtalálnia a rést a pajzson: a vírus nem támadja meg a beteg szervezeteket. Vagyis egy olyan halálos kór elterjesztése, amely ellen van ellenszer, álcaként hasznosítható a zombikkal szemben. Ezzel megkezdődhet a világméretű harc a zombijárvány feltartóztatására. A jelek megfelelő értelmezése tehát valóban döntőnek bizonyul, elvezet a megoldáshoz, és új távlatba helyezi a fertőzés elleni küzdelmet.
Szintén a vég és a kezdet összeérő alakzatával játszik el A majmok bolygója – Lázadás c. film, csak más értelemben, mivel ebben a pandémia egy másik faj felemelkedéséhez vezet. Egy fiatal tudós (James Franco) a GEN-SYS nevű kutatóintézetben kifejleszt egy új, génterápiás gyógyszert, az ALZ-112-t (a három betű az Alzheimer-kórra utal), amelyet csimpánzokon próbál ki. A szérum hatására az egyik nőstény kimagasló intelligenciaeredményeket produkál, de a „termékbemutató” rosszul sül el, a megvadult kísérleti alanyt az egyik biztonsági őr lelövi. A nőstény elárvult kicsinyét a biológus befogadja, és Cézár tanításával párhuzamosan fejleszti az ALZ hatóanyagot. A 113-as már olyan vírustörzs, amely – beépülve a genetikai állományba – ugrásszerűen megnöveli az intelligenciát. Ez a szérum lesz az, amely eldönti a bolygó sorsát: a vírus intelligensebbé teszi a majmokat, de az ember számára halálos fertőzést jelent. Cézár a „majomházban” csapattá kovácsolja fogva tartott társait, hallatlan fifikával – és az ALZ 113 segítségével – beindítja az evolúciós ugrást. Kezdődhet a főemlősök lázadása, harca az emberi uralom ellen.
Utolsó példánk egy olyan film, amely szigorú következetességgel építi fel egy pandémia forgatókönyvét (produktívabban, mint anno a Vírus című alkotás Dustin Hoffmannal a főszerepben). Steven Soderbergh Fertőzés c. filmjének kulcsszereplője egy kiméra vírus, amely a denevér és a sertés DNS-állományának egy-egy szakaszából jött létre. A film cselekménye ennek a lehetséges szervezetnek a terjedését követi nyomon, s közben kibontja az ellene folytatott járványügyi küzdelmet is. A történet egyik lényeges eleme a vírusellenes vakcina kifejlesztése, mely egyben határidő-dramaturgiaként működik. Ebben a sok szálon futó realista katasztrófadrámában a skatulyaszökevény Soderbergh eljátszik azzal a lehetőséggel is, hogy mit bír el egy részben kiszámítható narratív szerkezet. Számos filmzsáner retorikai tartozékait, klisérendszerét vonja be az elbeszélésbe töredékesen, de úgy, hogy egyiket sem hagyja maradéktalanul érvényesülni. A Fertőzés így létrehoz egy új típusú, kiméraszerű virológiai filmet, melynek végkicsengése pozitív ugyan, ám – mivel záró helyzetben látjuk a gyilkos vírus keletkezését – mégis nyugtalanító.
Példáink tehát abból indulnak ki, hogy egy világméretű járvány bármikor felütheti a fejét; szinte a semmiből. Bár a koronavírus esetében valószínűleg egyik katasztrófa-forgatókönyv sem fog érvényesülni, nem árt az óvatosság. A filmkultúra – mint mindig – a téma több szempontú megközelítését teszi lehetővé, a mintázat-felismerés ugyanakkor arra készteti a nézőt, hogy érzékelje a különbséget tényleges mintázat, konstelláció és korreláció között. Innen nézve nagyon is jótékony hatása lehet ennek a távlatnak. Másrészt simán felkeltheti a tudomány iránti érdeklődést, és ha ez bekövetkezik, akkor a néző kevésbé fog bedőlni a járvány körüli médiapániknak.
