20 éves a Pitch Black

A Pitch Black – 22 évente sötétség (rendezte David Twohy, Riddick szerepében Vin Diesel) látványos sci-fi-horror, melynek alapötlete lehetővé teszi a megszokott vizuális sémáktól való érdekfeszítő elhajlásokat. (Űrközi hajótöröttek egy olyan planétán találják magukat, ahol a 22 évente bekövetkező tartós napfogyatkozás ideje alatt vérszomjas lények veszélyeztetik életüket. A látványvilág is eszerint szerveződik, a fény és a sötététség különféle árnyalatai határozzák meg.) Ugyanakkor a Pitch Blackkel kapcsolatban megfogalmazódott anno néhány rendkívül szellemes észrevétel, negatívumként említve, hogy – idézem egy internetes portálról – „a bolygó faunájának kialakulására talán még maga Darwin sem tudna elfogadható elméletet gyártani”. Nos, valóban? (Darwin szembenézett a sötétségben élő szervezetek problémájával A fajok eredetében, világosan kifejtette, hogy az életmódból, a szervek „nem használatából” fakadó változások valójában a természetes kiválasztás következményei.)

A Pitch Black bolygóján előforduló fajoknak nem mindennapi környezethez kellett alkalmazkodniuk; a több nap körül keringő planéták ugyanis olyan kaotikus pályán keringenek, hogy valószínűleg élet nem jöhet létre rajtuk. (Pontosabban ezt folyamatosan kutatjuk, hogy így van-e; hármas ikernap egyébként stabil rendszert is alkothat, ha a két kisebb, egymás körül keringő csillag közös tömegközéppontja a nagyobb körül kering). De ha már létrejött az élet, akkor az evolúció beindul, vagyis ennek nincs elvi akadálya. Gondoljunk azon földi élőlényekre, melyeknek életciklusát a sötétség határozza meg (a hosszú éjszakáktól kezdve a fénytelen barlangokon vagy iszapágyon át a zord óceáni mélységekig). A Pitch Black kapcsán feltehetően nem ez a jelenség szorul magyarázatra, hanem az, hogyan alakul a közös szituációban a fajok együttes evolúciója.

Az egyik fontos szempont annak behatóbb tanulmányozása lehet, hogy miképpen változik ragadozók és zsákmányállatok „küzdelme” az idő függvényében. Erre jó példa a ciklusos kabócák esete. Az ide tartozó fajok egyedei 13 vagy 17 évet töltenek a föld alatt, majd néhány hetes szaporodási időszakuk a felszínen telik el. Az éppen 13 vagy 17 évente ismétlődő kabócajárás azzal függhet össze, hogy a rövidebb életciklusú ragadozók valamelyik második vagy harmadik évben szinkronba kerülhetnének a kabócák felbukkanásával, így ezek könnyű prédát jelentenének az előbbieknek. A kabócák tehát – képletesen szólva – „feltalálták” a prímszámokat, s ezáltal képesek lerázni ellenfeleiket.

A fegyverkezési verseny ilyen jellegű „stratégiái” a szóban forgó bolygón is kialakulhattak, melyre a film két leheletfinom utalásából következtethetünk. Az egyik éppen az, amit a film cselekménye háttérben tart: a hajótöröttek érkezésekor a felszín üresnek tűnik. Nem zárható ki azonban, hogy azért, mert pár órával a napfogyatkozás előtt már elhúzódtak vagy elpusztultak (lásd: óriási csontvázak a sivatagban; amennyiben nem éjjeli áldozatok csontjai) azon fajok egyedei, melyek életciklusának aktív fejezete az elmúlt 22 évben lejátszódott. (Itt nincs jelentősége annak, hogy a 22 nem prímszám, a napfogyatkozás ugyanis „gondoskodik” a ragadozók inváziójának pontos kiszámíthatóságáról. A kérdés inkább az, hogy az érintett organizmusok miképpen oldják meg az utódok elrejtését, hiszen a sötétség beállta után a felszín – enyhén szólva – nem biztonságos.) A másik utalás viszont nagyon is szembetűnő: a menekülő főhősök egy barlangban olyan apró élőlényekre bukkannak, melyek világítanak. Ezeknek valószínűleg olyan fénytermelő szervecskéik lehetnek, melyek a sötétség hatására aktivizálódnak, és távol tartják a ragadozókat, melyek fényérzékenyek. (A fénykibocsátó szerv kialakulása földi körülmények között egyáltalán nem ritka, például a szentjánosbogarak és számos óceáni hal jellemzője.)

Egy másik fontos szempont természetesen a tartós sötétséghez szokott fajok életmódjának és viselkedésének feltérképezése lehet. A film egy jelenetéből kiderül, hogy ezek a lények föld alá vezető csatornákon keresztül napvilágnál is táplálékhoz juthatnak. (Izgalmas kiegészítő kép a bolygó felszíne alatt húzódó labirintushálózat elgondolása.) Létüket a fény mint fizikai tényező veszélyezteti. A Pitch Black ragadozóinak emellett van egy olyan közös tulajdonsága, amiből kiindulhatunk. Az általuk keltett zajokról az egyik szereplő megjegyzi, hogy valószínűleg a tájékozódást szolgálják. (Ezeket az effektusokat a film nagy részében folyamatosan halljuk.) S ez bizony igaz lehet, hiszen a sajátos felépítésű bestiák látása rendkívül korlátozott, sőt talán elhanyagolható. Ez alapján nem túl nehéz arra a következtetésre jutni, hogy az említett lények „szonárral” tájékozódnak. Itt megint önként adódik egy földi párhuzam: a denevérek összetett észlelési képessége.

A denevérek és a filmbeli éjszakai ragadozók több tulajdonsága is közös nevezőre hozható, de talán a legkülönlegesebb az echolokáció. Ez azon alapul, hogy az állat repülés közben hangot bocsát ki, s úgy tájékozódik, hogy „megméri” a küldött jel és visszhangja közti időtartamot; ráadásul kiszűri az idegen zajokból a számára használható információkat. Könnyen lehet tehát, hogy a bolygó ragadozóit egy ehhez hasonló mechanizmus segíti áldozatai megtalálásában, a vér észlelése csak kijelöl egy még pontosításra szoruló térbeli tartományt. (Innen nézve a Hang nélkül c. film ragadózói is beilleszthetők ebbe a paradigmába.) Ha 22 évente, meghatározható időszakokra elsötétül az ég, elered az eső, csillapodik a forróság stb., akkor a környezet szabályszerű; olyan tulajdonságokat eredményező kiválasztódást generál, amelyek stabil, megjósolható környezeti viszonyok között vezetnek sikerre. Nos, úgy tűnik, hogy némi darwini fantáziával bizony megérthetők az idegen világ működési elvei, ami a xenobiológia kontextusában kifejezetten inspiratív tényezőnek számít. A Pitch Black ebből a szempontból újranézhető, és érdekesebb, ha már nem az ijesztgetésre figyelünk.