10 éves az Agora (nők és tudomány)

Az Agora c. történelmi drámát 2009 végén már játszották a mozik (pl. Spanyolországban), magyarországi premierjére 2010 februárjában került sor. „A Római Birodalom utolsó napjaiban mindent elsöprő lázadás készül kitörni, amellyel veszélybe kerül az örök tudás fellegvára, az alexandriai Könyvtár. […] A birodalmi központot egy éles eszű asztronómus, Hypatia (Rachel Weisz) és tanítványai hivatottak megvédeni. A feszültséggel teli cselekményt bonyolítja, hogy Hypatia két férfi, Orestes (Oscar Isaac) és hű rabszolgája, Davius (Max Minghella) szerelme között őrlődik. Az elszánt és merész nő vezette ellenállás dacára a civilizáció elérkezik a végzetéhez, és az emberiség története visszafordíthatatlanul megváltozik.” Az Agora c. film azzal a lehetőséggel játszik el, hogy a negyedik és ötödik század fordulóján egy alexandriai tudós már rájött arra, amit majd 1609-ben Kepler számít ki és tesz közzé. Alejandro Amenábar alkotása az alexandriai könyvtár jelképes alakjáról, Hypatiáról szól ugyan (aki a görög tudomány és racionalizmus megtestesülése volt), de óhatatlanul emléket állít azoknak a tudós hölgyeknek is, akiknek élete összefonódott a tudománnyal, de sajnos tragikus körülmények között vesztették életüket, ezért nem részesülhettek méltó elismerésben. Két ilyen esetre utalnék röviden, a sok közül.

Az 1920-as években Hilde Mangold bekapcsolódott az akkori időszak legjelentékenyebb embriológiai kutatásába. Különösen érzékeny ujjaival képes volt elvégezni egy hihetetlen precizitást igénylő kísérletet: egy másfél milliméter átmérőjű szalamandraembrióból kicsippentett egy tűhegynyi darabot, és átültette azt egy másik faj embriójába. Meglepő módon az embriók továbbfejlődtek, az átültetett darabkából pedig egy új test jött létre, amelynek megvolt mindene. Vagyis Mangold felfedezte azt a szövetdarabot, amely képes más sejteket rávenni arra, hogy egész testszerkezetet építsenek föl. Ezt az összes információt tartalmazó, rendkívül fontos régiót organizátornak nevezi az embriológia. Mangold meg is írta disszertációját a jelenségről, de sajnos a Nobel-díjat nem ő kapta az eredményekért. Az értekezés publikálása előtt ugyanis Hilde Mangold elhunyt: kigyulladt a konyhai olajtűzhelye. Ezért a Nobel-díjat főnöke, a laboratórium vezetője vehette át „az organizátor s annak az embrionális fejlődésben játszott szerepe fölfedezéséért”. Hm.

Az 1950-es évek elején Rosalind Franklin a King’s College-ban kezdett el dolgozni, s részt vett a korszak egyik legjelentékenyebb felfedezésében. Olyan röntgenfelvételeket sikerült készítenie a DNS molekulaszerkezetéről, amelyeken világosan látszott, hogy a DNS spirálalakú, hélix. Ő készítette azt a képet is, amelynek megtekintése után Watson és Crick elhatározták, hogy kidolgoznak egy olyan DNS-modellt, amely összeegyeztethető a röntgen szerkezetelemzés eredményeivel. A modell 1953-ban megszületett, s ezzel megválaszolhatóvá vált a biológia egyik központi kérdése: az örökítőanyag rejtélye, a gének másolódási mechanizmusának folyamata. Kilenc évvel később Watson és Crick átvehették a Nobel-díjat, s mivel időközben Rosalind Franklin rákban meghalt, a harmadik díjat egyik kollégájának ítélték, Maurice Wilkins-nek (akinek módszerét a tudósnő használta). Watson azóta is emlegeti, hogy ha Rosalind élt volna, a Nobel-bizottságnak bizony nem lett volna könnyű dolga.

A kontextushoz érdemes felelevenítenünk Emmy Noether matematikus esetét is, aki 1918-ban felfedezte a fizika egyik alapvető elvét (amikor egy rendszernek van valamilyen szimmetriája, akkor ennek következményeképpen fennáll egy megmaradási törvény). Emmy megpróbált harcolni az elismertségért, de a vezető intézetek sorra visszautasították őt, amikor állást keresett, csak azért, mert nő volt. Noether témavezetője, David Hilbert roppant csalódott volt, amiért nem tudta tanári kinevezéshez juttatni tanítványát, ezért így fakadt ki: „Mi vagyunk mi, egyetem vagy aquapark?” No comment, az Agora nálam feltétlenül ajánlott darab. A főszereplőn keresztül felvillantott problémakör messze túlmutat egy korszak zárt horizontján. Hypatia ugyanis nem hajt fejet az igazolhatatlan tanok előtt, nem hódol be a fikcióra épülő hatalomnak, tántoríthatatlanul kitart a gondolkodás szabadsága mellett. A tudományos megközelítés nem köthető nemekhez, bárki hozzáférhet. Ez az alexandriai Könyvtár öröksége.