Naplók és feljegyzések nyomán – így “éltünk” a hadifogságban

1916. februárjában kezdődtek a szigorítások. Veér András Krasznojarszkban a 7. számú kőbarakban él hadifogságban. Május 4-én szökést kísérelt meg társaival, de az nem sikerült. Május 10-én indultak útnak újra, idő- és térérzéket elvesztve, de 1000 km-es sétát követően Ulalában újra fogságban esnek.

A Komáromi Klapka György Múzeum történésze, Pokornyi Gábor tartott előadást a Duna Menti Múzeum Barátok Köre által szervezett előadás sorozat második alkalmán. Legutóbbi munkájáról számolt be a közönségnek, ez pedig az első világháborús hadifoglyok voltak, akik Komárom városához köthetőek. Három személy került bemutatásra az előadótól, méghozzá Veér András, Kelemen István és Fülöp Zsigmond.

A táborok világa

A valamivel több, mint 2 millió magyar hadifogoly történetét az első világháború idején két nagy részre oszthatjuk. Az első a keleti hadszíntér, ahol kb. 1,4 millió osztrák-magyar katona esett hadifogságba. Második az olasz front fogsága, ahol majdnem 660 ezer fő raboskodott. Az első világháború alatt körülbelül 500 táborban fordultak meg magyar származású emberek. A táborok nagyobb része, körülbelül 300 az Oroszország területére esett, ebből 250 Szibériában volt.

A hadifogságnak sajátos logisztikája van. A foglyokat marhavagonokban szállították. Egy vagonban körülbelül 40 főt helyeztek el, de 1915-ben és 1916-ban ez a szám 50-60-ra emelkedett. Az ülő- és fekvőalkalmatosság ezekben a vagonokban gyalulatlan nyers deszkák voltak két emelet magasan és az úton az emberek magunkról gondoskodtak. Ezek az utazások gyakran 2-3 hétig is eltarthattak, de akár egy hónapig is. A tiszteket elkülönítették a legénységtől.

A táborok legalább 2 kilométerre helyezkedtek el valamilyen várostól. Ezek a táborok többnyire használaton kívüli kaszárnyák, iskolaépületek, gyárépületek, börtönök és barakkok voltak. A legénységi barakkban mintegy 4-500 ember élt, táborszinten ez 10-35 ezer között változott. A fűtés és a világítás rendszeresen gondot okozott és a havonta egyszeri zuhanyzás lehetősége sem könnyítette meg a táborban való életet. Ennek köszönhetően a katonák télen a hóban tisztálkodtak. A tisztálkodás hiánya és a körülmények nyomott hagytak az embereken és a leggyakoribb megbetegedések között volt a tifusz, a skorbut, a tüdőgyulladás, a reuma, a különböző gyulladások és a pszichés betegségek.

Veér András története

Veér András zászlós, majd a III. pótszázad gyakorló századának parancsnoka 1914. december 14-én indult a szerb harctérre. Ekkor került először frontvonalba. Minden napját naplójában rögzítette és innen tudjuk, hogy milyen utat járt be a fronton és a hadifogságban. Mikor elfogták, először Kijevbe került, majd egészen a szibériai Jenyiszej folyó mentén fekvő Krasznojarszkba vitték. Ez a hely ma 4800 km-es távolságban van a jelenlegi legrövidebb autós útvonalat tekintve Kijevből. Veér fogsága 1915. április 11-én kezdődött és a feljegyzései alapján május-június tájékán érkezhetett meg Krasznojarszkba.

Egy évvel később, 1916-ban, a szigorítások után szökést tervezett néhány társával. Május 4-én ez meghiúsult, de 10-én sikerült nekik útra kelni. Az utolsó feljegyzés dátumát nem tudjuk pontosan, de később Ulalában (jelenleg a Google térképe alapján, ha rákeresünk egy Gorno-Altajszk nevű helységet mutat, közel Kazahsztánhoz) fogták el őket, több mint 1000 km megtétele után. Egy forrásnak köszönhetően tudjuk, hogy még 1917-ben is próbálkozott szökéssel, de végül valamilyen úton (valószínűleg fogolycsere következtében) hazakerült. Ezt onnan tudjuk, hogy az utolsó feljegyzések már a halálát említik. Veér András, a Magyar Királyi Honvédség zászlósa, végül Dél-Komáromban hunyt el 1966-ban hasnyálmirigyrákban.

Kelemen István sebesülései

Kelemen Istvánt 1914. októberében sorozták be és a komáromi császári és királyi 12. közös gyalogezredbe került. 1915 június 10-én egy srapnel lövés (amely a cél felett robbant fel jóval és hatalmas repeszfelhővel terítette be az ellenséget) szilánkja a bal könyökét átlőtte és Budapestre került gyógykezelésre. 1916. június 10-én, egy évvel a sebesülését követve, pünkösd napján egy roham közben súlyos nyaklövést szenvedett Foholouc lengyel falu határában. Itt kerül fogságba. Poltavába került és onnan Tomszkig vitték. Több mint 4000 kilométert tettek meg ezen az útszakaszon. Feljegyzéseiből tudjuk, hogy a fogsága kezdetén a tábori ellátás elfogadható volt és a tisztek havonta 50. a főtisztek pedig 75 rubelt kaptak.  Az 1917-es orosz forradalom után a havi járandóságok elmaradtak és a hazajutás lehetősége csökkent. Csak két transzportot sikerült haza indítani abból a táborból. 1918. januárjától asztalosinas lett és egy helyi tanszergyárban helyezkedett el. A fogolytáborban elvégzett egy jegyzői tanfolyamot, amelynek köszönhetően a Komáromi Vidéki Takarék Pénztárban dolgozhatott. 1922 márciusában érkezett meg Dél-Komáromba és itt is hunyt el 1972-ben.

Fülöp Zsigmond története

Fülöp Zsigmond Észak-Komáromban született 1878-ban. Az első világháború kitörésénél azonnal hadba vonult, mint népfelkelő hadnagy és az orosz harctéren küzdött. 1915. március 22-én került fogságba Przemysl elestekor. Az asztracháni (Szentpétervártól kb. 300 km-re keletre) táborba került és innen szabadult 1918-ban. Életpályája fogsága után sokszínűen alakult, ugyanis a Magyar Nemzeti Párt elnöke is volt, Komárom képviselőtestületének a tagja, városi helyettes bíró és később városbíró. Komárom polgármestere is lett és ezt követően kormányfőtanácsosnak is kinevezték. 1940-ben hunyt el.

Pokornyi Gábor történész e három személyen keresztül szemléltette a keleti fogolytáborok működését és helyzetét az első világháborút követően. Az élet a szibériai fogolytáborokban nem volt egy leányálom, ha csak arra gondolunk, hogy havonta talán egy alkalommal fürödhettek a foglyok, az éhínség a küszöbön volt minden nap, és a szibériai hideg sem lángokban lobogott a kandallókban.