A hatalom gyilkos szorításában
A terrornak számtalan eszköze van az emberek megfélemlítésére. Ezek közül “csak” az egyik, de a legbrutálisabb a gyilkosság. Nem tehetünk különbséget, hogy mely élet fontosabb, de látnunk kell, hogy ha valakit a közösség érdekében végzett munkája miatt ölnek meg, azzal a társadalmat támadják.
A modernkori társadalmakat szervesen befolyásolja a nyilvánosság működése. Sokan akarják ezért kontrollálni a nyilvánosságot, mivel hatalomtechnikai szempontból kulcsfontosságú, hogy miről beszélnek, mit gondolnak a tömegek. Az újságírói etika emiatt szorosan kötődik a demokrácia védelméhez, amellyel a nyilvánosságot a közérdeknek akarják megfeleltetni, nem pedig egy érdekcsoportnak. Ebből következik, hogy egy újságíró meggyilkolása valamennyi közösség ellen elkövetett merénylet. Ezért érdemes száz év múltán is emlékezni.
1920. február 17-én, a Horthy-rendszer berendezkedésének kezdetén az ún. tiszti különítményesek kegyetlenül meggyilkoltak Budapesten két újságírót, Somogyi Bélát és Bacsó Bélát, a Népszava munkatársait.
Szokás mondani, főleg manapság, hogy a történelem a politika szolgálóleánya. Valamennyi rendszernek van kapcsolata a múlttal, és ez többnyire ideológiájának az alapját is képezi. Ez a mi kelet-európai valóságunkban a történelemkönyvek lapjait, szobor állításokat és a szükséges intézmények feletti kontrollt jelenti. A Somogyi-Bacsó gyilkosság pedig a jelenlegi központi narratívával szemben helyezkedik el Magyarországon, mivel a fehérterror (bővebben lsd. keretes írásunkat) valóját mutatja be. A fehérterrort ugyanis úgy szokták beállítani, mint egy válaszreakciót a vörösterrorra, de ez a kettős gyilkosság is cáfolta ennek. Hiszen Somogyi Bélát tiszti különítményesek nem azért gyilkolták meg, mert a Tanácsköztársaság működésében részt vett volna, ugyanis abban elvi fenntartásai miatt nem vállalt szerepet. A gyilkosság oka azon leleplező cikkek, amelyek a különítményesek terrorakcióit mutatták be. Somogyi több fenyegetést is kapott, ezért a szerkesztőségből valaki mindig hazakísérte. Bacsó Bélának, a Kassáról származó fiatal újságírónak ezért kellett az áldozattá válni. Aznap ő ment Somogyival.
Az első világháború befejeztével Magyarország politikai helyzete kaotikussá vált. Az őszirózsás forradalom (1918 október 28-31.) a demokratizálódás ígéretével kecsegtett Magyarország számára, de a csehszlovák, román és délszláv katonai csapatok területfoglalásai újabb háborús konfliktust helyeztek kilátásba. Ilyen körülmények között nem konszolidálódott a rendszer. 1919. március 21-én megalakult a Magyar Tanácsköztársaság, amely katonailag megszervezte az ország védelmét. Az országban viszont a terror által tudta fönntartani a hatalmát, amelyet az ideológiája után vörös jelzővel illettek. Áldozataik számát Váry Albert ügyész a korban 590 főre tette, de tudomány jelenlegi állása szerint olyan háromszáz főről beszélhetünk. A rendszer bukása után a román csapatok az ország nagy részét megszállták, amely több áldozattal járt, mint a vörös- vagy a fehérterror. Azonban erről a tudományon belül is még sok a fehér folt. A román csapatok kivonulását az országból végül diplomáciai tárgyalások útján érték el. Horthy Miklós mindeközben Siófokon kezdte megszervezni haderejét, melynek tiszti különítményesei voltak a fehérterror végbevivői. Az áldozataiknak száma nagyjából ezer főre tehető. Váry Albert ennek a számát is fölmérte volna, de vizsgálódását leállították. A tiszti különítményesek a kormányzótól amnesztiában részesültek.
Gyilkosság körülményeire hamar fény derült, mivel megtalálták az autót, amivel elhurcolták a két újságírót. A személyleírások és a járműben talált monogramos zsebkendő hamar elvezetett az elkövetőkhöz. A helyzet pikantériája, hogy az az Ostenburg Gyula, akinek különítménye megkínozta, megölte és a Dunába dobta a két újságírót, pár héttel később a Parlamentben “segítette” Horthy kormányzóvá választását.
Somogyi temetésén óriási tömeg jelent meg, és a nemzetközi figyelem fókusza is Magyarországra vetült. Ez nem jött jól Horthynak, akinek személyes felelőssége volt a gyilkosságban. Hogy közvetlenül-e, arra nem derült fény, mivel a nyomozást leállították. 1925-ben sikerült újra elővenni az ügyet és tanúskodásra rávenni Beniczky Ödönt, aki gyilkosság megtörténtekor a belügyminiszter volt. Vallomását cenzúrázva ugyan, de lehozták az Újság c. lapban. Kormányzósértés miatt viszont ekkor vádat emeltek ellene. Végül Beniczky öngyilkos lett. A Somogyi-Bacsó gyilkosságról, a vörös- és a fehérterrorról a Politikatörténeti Intézetben tartottak konferenciát.
Ami viszont 100 év alatt sem szűnt meg, legfeljebb átalakult, az a hatalom nyilvánossághoz való viszonya. Ez a hatalom viszont nem egy elvont dolog, hanem legtöbbször társadalmi viszonyokból eredő alá- és fölérendeltség, aminek még alapja sem kell hogy legyen.
Szlovákiát 2018-ban rázta meg Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová halála. Ez a szörnyű eset, egyelőre úgy tűnik, az ország demokratikusabbá és átláthatóbbá válásának folyamatát indította el. Egy ilyen folyamat azonban pillanatok alatt meg tud fordulni.
2020-ban világszerte – az Újságírók Határok Nélkül (Reporters Without Border) számításai szerint, már 8 újságírót és 1 média asszisztenst öltek meg, és 363 sajtós ül börtönben. Az előző tíz évben pedig 934 sajtómunkás életével végeztek.
Bővebben a Somogyi-Bacsó gyilkosságról: itt, itt, itt és itt
