Karanténnapló helyett

Európában az utóbbi hetek az új koronavírusról (COVID-19) valamint elterjedéséről szóltak. A kialakult világjárvány azonban nem a világvége! Vélemény.

Az eddigi viszonylagos jólétbe beletunyult európai állampolgárokra a valóság rárúgta az ajtót. A globális kapitalizmus eddigi fő haszonélvezőinek azzal kell szembesülniük, hogy az eddigi életformájukat nem folytathatják (például a shoppingolást és turizmust), mivel azzal maguk és embertársaik egészségét veszélyeztetik. Persze ettől nem dől be a kapitalista világgazdaság, de a mostani válsága (is) figyelmeztet törékenységére. Ezért fontos lenne, ha a kellő tapasztalatokkal lábalnánk ki ebből a helyzetből.

Az egyének a közös cél elérése érdekében véghezvitt apró, mindennapi tettei egy járvány idején felértékelődnek, de mint általában, ekkor sem ezek fogják megoldani a vírus terjedésének és a vele járó gazdasági válságnak a problémáját. Maga a vírus sem terjedt volna el, ha nincs az a piaci mechanizmus, ami a természet kizsákmányolását eredményezi, amelynek következménye ez a világjárvány. Az országot irányító politikusok közös összefogására lesz szükség, hogy ezt a pandémiát mérsékeljék, de amíg a globális tőke érdekei felülírják a józan ész korlátait, addig újra és újra kialakulnak ehhez hasonló válságok.

Az egyéni felelősségvállalás hiánya ugyanakkor elmélyítheti vírus okozta válságot, amihez hasonlóra korábban már volt példa. De a pandémia idején az egyének felelőtlen viselkedése sokkal nagyobb válságot okozhat mint korábban. Példának okáért ha korábban lemondtunk egy fapados repjegyről, mert az utazásnak ez a formája a legszennyezőbb, akkor az egyénnek a közösségi irányába való felelősségvállalása szempontjából mindez nem járt annyi következménnyel, mint az, ha valaki járvány idején házibulit szervez. Egy ilyen buli ugyanis óriási fertőzésveszélyt jelent. A lejjebb fölsorolt észrevételek viszont segíthetnek, hogy többel jöjjünk ki ebből a válságból.

Első a szolidaritás

A járvány elsődlegesen az idős és/vagy beteg embertársainkat veszélyezteti, ezért fontos, hogy jobban odafigyeljünk rájuk. Kezdve például azzal, hogy az ember maszkot és kesztyűt húz. Ez azért fontos, mert a vírus a kéthetes lappangási ideje alatt is fertőz. Lehet, hogy észre sem veszi az ember, hogy elkapta a betegséget, mivel akár tünetmentesen is átvészelheti, de mégis továbbadhatja azt másoknak. Mivel ilyenkor nem ajánlatos az idősebb embereknek akárhova is menni, még boltba vagy gyógyszertárba se, ezért a lakóközösségeken belül fölajánlhatjuk, hogy bevásárolunk helyettük (jópár pozitív kezdeményezésről hallani Pozsonyeperjestől Buzitáig).

Az idős embertársainkon kívül ott vannak még azok, akiknek az egzisztenciájukat is veszélyezteti a válság (pl. vállalkozók, kultúraszervezők, színészek, stb.), meg azok is, akik eleve a társadalom peremén élnek. Az utóbbiak kiszolgáltatottsága ellen egyénként sokkal nehezebb tenni, közösségi szinten kell szorgalmazni az ő segítésüket. Lehet pozitív példákkal találkozni, mint a Pozsonyban létrehozott “konténerváros”, amit a hajléktalanoknak rendeztek be.

Második a tudatosság

A globális klímaváltozás okán egyre gyakrabban kerül előtérbe a tudatos életvitel, a hulladék szelektálásától az ételpazarlás csökkentéséig. A jelenlegi helyzet azonban a tudatosság magasabb fokát követeli meg. A járvány idején a berögzült rutin cselekedetekről le kell szokni, ilyen pl. hogy kevesebbet mozgunk, és inkább otthon maradunk. Ez viszont lehetőségeket ad arra, hogy a létfenntartás új módszereire találjon az ember. Az eddig is divatos otthoni kovászkészítés és kenyérsütés lehet például ilyen.

Szükséges ahhoz is egyfajta tudatosság, leginkább ha egyedül marad otthon az ember, hogy ne csavarodjon be. Igaz ez főleg akkor, ha a közösségi médiába temetkezik, ahonnan ömlenek rá a “felesleges információk”. Hogy a járványt normálisan tudjuk kezelni fejben, ahhoz nem szabad minden cikket megnyitni.

Harmadik a szerénység

“Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.” – szól A tanú c. film egyik kultikus monológja. Ezt szembeállíthatjuk a reklámokból néha kihallható, máskor konkrétan meg is fogalmazott: “mert megérdemlem”-mel. A plázákban való lődörgésnek és konstans fogyasztásnak jelenleg fizikai gátja van, de a világhálón keresztül még bármi elérhető. Érdemes viszont elgondolkodni azon, hogy mi az amire valóban szüksége van az embernek, visszautalva az előző ponthoz. És nem csak a világhálóról lehet fölhalmozni cuccokat, hanem idetartoznak az élelmiszerboltok kifosztott polcai is. Gondoljunk csak bele, hogy a hatodik kiló liszt nekem már nem kell és a kukában végzi, de emiatt nem jut annak, akinek égetőbb szüksége lenne rá.

Ezt a helyzetet nem kell tragédiaként megélni amiatt, mert az amúgy sokszor fölösleges tevékenységtől meg vagyunk fosztva, mint amilyen a vásárlás.

Végül, de nem utolsó sorban a tartósság

Itt nem a tartós tejre gondolok, bár az sem rossz, ha van a spájzban. A szolidaritásnak, a tudatosságnak és a mértékletességnek (szerénységnek) nem csak válságokban kell alapvetőnek lennie. A társadalmak és közösségek működése szempontjából fontos, hogy ne csak magunkra, hanem másokra is tekintettel legyünk, ehhez pedig a fölsorolt tippek jó támaszpontok. Nem moralizálni kívántam, a válság azonban most rámutatott, hogy az együttélés (legyen az egy lakóközösségben, országban, kontinensen, vagy akár a Földön) ezen “szabályai” az egyénekre is pozitívan hatnak ki. Hogy mire gondolok? Nem csak egy válságban függünk kölcsönösen egymástól. A magasabb specializáltságot igénylő munkamegosztásban személytelenné váltak a kapcsolataink, és az elmúlt évtizedben jobban érintette az egyéneket a benzinár növekedése, mint mondjuk a közvetlen lakókörnyezetének problémái. Ha bajban társadalomként tudunk működni, akkor remélhetőleg a válság után a közösségek megerősödése és eddigi életvitelünk átgondolása után az életvitel is megváltozik.

Nem ez volt az első járvány a világon és nem is az utolsó, ahogy a válság sem, amit magával hozott. Döntően rajtunk múlik, hogy mi lesz utána.