20 éves a Gladiátor
Filmes körökben elismert vállalkozásnak számít a Korszakalkotók c. tanulmánykötet, mely kortárs amerikai filmrendezők látásmódjának bemutatására épül. „Korszakalkotónak gondoljuk mindegyik rendezőt – olvasható az előszóban –, azt azonban, hogy miért éppen ezt a tizenegy nevet gyűjtöttük össze, elsősorban a szövegek íróinak személyes választásai indokolják. Célunk a változatosság volt, és az, hogy korszakos életműveket mutassunk be.” A tizenegy kiválasztott alkotó között Ridley Scott is szerepel, aki származását tekintve angol, de életműve valóban az amerikai fősodorbeli filmgyártás részének tekinthető. Sepsi László Kitörési pont c. dolgozata remek támpontokat nyújt a korpusz megközelítéséhez, külön kis alfejezetet szentelve a rendező történelmi témájú filmjeinek.
Sepsi László a következőket mondja a 2000-ben bemutatott Galdiátorról: „A korának egyik legnagyobb kritikai és anyagi sikerét aratott filmmonstrummal Scott rehabilitálta a hollywoodi fősodorból a XX. század utolsó évtizedeire nagyrészt teljesen kiszorult ókori eposzokat. A Gladiátor diadalmenete megalapozta a kétezres évek peplumciklusát – amely Scott filmjének kezdeti realizmusától (Trója, Nagy Sándor, a hódító) fokozatosan elmozdult a rajzfilmszerű stilizáció, illetve a fantasy műfaja felé (300, Halhatatlanok) –, miközben egyaránt felidézte az ötvenes-hatvanas évek álomgyári válságának olyan monumentális termékeit, mint a Ben Hur, A Római Birodalom bukása, Kubrick Spartacusa, és Leni Riefenstahl propagandafilmjeinek esztétikáját.”
Ez a kontextus teljesen helytálló, és jól érzékelteti, hogy egy filmzsáner mennyire változékony, és olykor elég nagy befektetés szükséges az újjáélesztéséhez. A Gladiátor lényegében egy olyan bosszútörténet, mely a főhős számára az antik Róma identitáskínálatán vezet keresztül (hadvezér – rabszolga – gladiátor). Ez azonban nagyon is emlékezetes díszletek között zajlik, és messze vagyunk már a teátralitás századközépi változataitól. Roland Barthes a hétköznapok mitológiájáról írt szenzációs könyvecskéjében olvasható egy kisesszé Mankiewicz Julius Caesarjáról, melyben a szerző azt boncolgatja, hogy a film minden szereplőjének azért lóg a homlokába egy hajtincs, mert ez a rómaiságot hangsúlyozza. Történjen is bármi, a homlokba fésült hajtincsek nem hagynak kétséget afelől, hogy tényleg a régi Rómában vagyunk.
Bár Maximus (Russel Crowe) útja az uralkodóig (Joaquin Phoenix) számos filmtörténeti előzménnyel rokonítható, ennél érdekesebb az, amire Sepsi László tanulmánya hívja fel a figyelmet. Eszerint a nagyszabású kalandfilm a rendező ars poeticájaként is funkcionál, mivel „Scott nyíltan reflektál a nézőtömegek és saját munkamódszerének viszonyára”. A gladiátor ugyanis egy idő után belátja, hogy a profi kivitelezés (a harcászati technika precizitása) és a show-elemek nem zárják ki egymást, sőt, szoros egységet alkothatnak. A kiképzője által megfogalmazott összefüggés Scott stílusára is vonatkoztatható: „Nem azért voltam én a legjobb, mert gyorsan öltem, hanem mert a tömeg szeretett.” A következtetést aztán maga a főhős vonja le: „Olyat adok nekik, amit még soha nem láttak.” Maximus (és Scott) tehát elfogadja a nézői elvárások kielégítésének elsőbbségét is.
Sepsi esszéjének van egyébként egy remek slusszpoénja, mivel Ridley Scott eddigi életművének végpontját a gladiátormetaforával szemlélteti: „A kezdetben megosztó fantaszta karrierjének ötödik évtizedére csendben besorolt az Álomgyár arctalan gladiátorai közé.” Ugyanakkor a szóban forgó film bizonyos értelemben mestermunka. Erről tanúskodik többek között az is, hogy a Hartai László és Muhi Klára által írt Mozgókép és médiaismeret 2. c. tankönyvben a Gladiátor a mozgóképi elrendezés egyik produktív példájaként kerül elő. A szerzőpáros a film néhány jelenetén keresztül mutatja be az idillt megtörő színvilág funkcióját, a beállításról beállításra horrorizálódó képi világot. A búzamező és a csatatér, az arany és a piszkoskék kontrasztja valóban mindvégig meghatározza a monstre alkotás kompozícióját, melyet a megsemmisülés felé vezető úton csak időnként keresztezhetnek az identitás elnyerésének eufórikus pillanatai: „My name is Gladiator!”
Kiemelt kép: port.hu
