Korona-after az oktatásügyben 1. rész – PaedDr. Varga Tamás
Márciustól gyökeresen felborult az élet és a rend Szlovákiában és a környező országokban is. Az állítólagosan Kínából jövő koronavírus itt is megvetette lábát és mi is a karantén áldozatai lettünk. A szigorítások egészen odáig jutottak, hogy az iskolaügy az oktatási intézményeket is lakat alá helyezte. A tanárok és a diákok online formátumban folytatták az iskolai munkákat és ezen megpróbáltatás kihívásaival néztek szembe. Az elkövetkezendő hetekben ez a cikksorozat néhány nézőponton keresztül próbálja majd bemutatni, hogy egyes tanárok és diákok miként élték meg ezt az időszakot. Most PaedDr. Varga Tamással beszélgetünk, aki a Jókai Mór Alapiskolában, felső tagozaton tanít és idén elnyerte az év tanára címet.
Márciusban beköszönt hozzánk a koronavírus és életbe lépett egy egész országot érintő karantén szituáció. Mi volt az első gondolatod akkor, mikor még csak pletyka szinten beszéltek az iskolák lezárásáról.
Egyértelműen arra gondoltam, hogy úgysem lesz zárás. Felhívott egy szülő, aki külföldön dolgozik, hogy miként készítse a gyermekét az elkövetkezendő időre. Akkor még úgy vélekedtem róla, hogy Szlovákiába úgysem talál ide ez a vírus. Kicsit szkeptikusan vélekedtem a történésekről, már csak abból kiindulva, hogy én előtte két héttel Portugáliában voltam és az égadta égvilágon nem tapasztaltunk semmit. Nyugalommal érkeztünk haza és ezért mosolyogtam rajta.
Milyen volt az első hét a karanténban? Hogyan élted meg?
Hát a fejetlenség első korszaka volt, mert senki nem tudta, hogy mit és hogyan kell csinálni. Személy szerint én nem éltem meg olyan negatívan, mert rengeteg előkészületem és feladatlapom van elektronikus formában, amik már az első kiküldésnél ott voltak és lehetett őket csinálni. Annyi kérésem volt, hogy az egy hét kidolgozás után mindenki küldje vissza, hogy tudjak javítani és értékelni, illetve ezek után még visszaküldeni a hibás válaszokat átnézésre.
Mennyire tudtad követni a tantervet?
Teljes mértékben, gond nélkül. Ámbár nem vagyok tanterv centrikus, nem mindig tartom azt a folyamatot, amit a tantervek előírnak. Én szeretem úgy megtanítani az adott tantárgyat, hogy mindent megtanuljanak, amit kell és semmi olyat ne tudjanak, ami felesleges. Rámutatok mindarra, hogy miként és hol találja meg a tanuló a plusz infókat.
Milyen módszereket alkalmaztál az e-learning alatt?
E-learning, mint e-tanulás alatt egy olyan folyamatot értünk, amely az elektronikus oktatási formát alkalmazza. A multimédiás tanulás különböző módszereit és alapelveit foglalja magába.
Feladatlap, ez volt az alapja mindennek. Egy olyan feladatlap volt összeállítva, amelyet a gyerkőc a saját atlasza segítségével, ha a földrajzot nézem, tudja követni és megoldani a feladatsorokat. Ami pedig a főtantárgyat illeti, a magyart, ott videóprezentációk voltak készítve, vagy online óra keretében a Microsoft Teamsen beszélgetések zajlottak. Már a karantén előtt is preferáltam a Prezi.com-ot. Ennek hatalmas előnye, hogy egy meglévő prezentáció alá, vagy egy éppen készülő prezentációhoz hanganyagot vehetünk fel a lejátszás közben. A gyerkőc kapott egy linket, ott volt a prezentáció. Ő nézte, alatta én kommentálva átadtam az anyagot, majd kapott hozzá egy feladatlapot, amit meg kellett oldani. Igyekeztem pont annyit átadni, amely épp elegendő. Figyeltem arra, hogy ha a gyerkőc le is írja az anyagot, akkor se töltsön 30 percnél többet azzal a tantárggyal. Volt elég problémájuk más, akár nehezebb tantárgyakkal átállni, s így a magyart próbáltam úgy alakítani, hogy ekkora időkeretbe beleférjen. Meghallgatta, leírta, megoldotta! Természetesen vissza is volt kérve, attól függetlenül, hogy kiadták azt a rendeletet, hogy nem lehet osztályozni. Mint mindenhol, itt is voltak kiskapuk, s ennek köszönhetően preferáltam a videóbeszélgetést, s ebből azért fellehetett mérni, hogy valójában hányadán is állunk az elsajátított tananyaggal. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig mindenki tökéletes volt, voltak hiányosságok, volt aki csak túlélni akarta a „meghosszabbított” nyári szünetet, de alapjában az enyémek igyekeztek, mert tudták, hogy visszakérem és azt is, hogy mi következik szeptembertől.
Mi következik szeptembertől?
Abszolút visszakérés. Már most úgy van összerakva a szeptemberi hónap, hogy természetesen győzzük majd a nyolcadikos tananyagot, ha minden a tervek szerint halad. Rögzíteni fogjuk azokat az anyagokat, amelyek elengedhetetlenek a „Tesztelés 9” elnevezésű tudásszintmérő vizsgához. A hetedikesek voltak a legszerencsétlenebb helyzetben, ugyanis a legnagyobb irodalmi alakoknál (Petőfi, Jókai) jött a COVID, tehát ezen tananyagokat is szeretném jobban rögzíteni.
Egy alapiskola felső tagozatán tanítasz. Mennyire voltak a gyerekek önállóak, illetve mennyire volt érezhető a szülő munkája a tanórákon?
Az ötödikesek szerintem kicsit önállótlanabbak voltak, gyakran kaptam szülőktől e-mailt. Voltak olyan feladatlapok, hogy a kézírásból lehetett látni, hogy nem a gyerkőc csinálta, de megkaptam…Viszont azok, akiket huzamosabb ideje tanítok, ők pontosan tudták, hogy mit várok el és miként kell csinálni. Tudják jól, hogy soha nem kérek olyant, amit feleslegesnek tartok, vagy nem lesz rá szükségük az életbe.
Ha jól tudom osztályfőnök is vagy? Hogyan működött az osztály? Beszélhetünk-e egyáltalán osztályról egy ilyen helyzetben?
Természetesen beszélhetünk osztályról. A rendszergazdánk kigenerálta a Microsoft Teams kódot minden gyereknek, amit én kiküldtem az EduPage rendszeren keresztül. Az adminisztráció az nálunk már ilyen elektronikus formában zajlott a karantén előtt is. Illetve én az osztályommal fenntartok egy Facebook csoportot, s én ott jeleztem nekik, hogy mikor szeretnék osztályfőnöki órát tartani. Ott megbeszéltük az elkövetkezendő hetet, mi az ami jöhet. Ha voltak kérdések, akkor megbeszéltük azokat, vagy akár a más órán felmerülő problémákat. Ha pedig volt olyan, aki nem tudott csatlakozni, akkor én a saját osztályomban a föld alól is előkapartam őket. Nem okozott a részemről ez olyan nagy problémát, tehát tudtuk tartani az ütemtervet. Nem volt gond visszaállni június 22-én. Mindenki mindent úgy készített elő, ahogy én azt kértem. Zökkenőmentesen lement a könyvleadás, könyvfelvétel, osztályfénykép. S nem tagadom, mi külön programot is terveztünk, a nyitás előtt egy szombaton a gyerekek, a szüleik és jómagam, így egy triumvirátusban együtt töltöttünk a Holt-Vág partján.
Mennyire látszódtak meg a hiányzások az online órák alatt? Volt-e ebből probléma?
A probléma ott volt, hogy nem lehetett problémát csinálni. A miniszter úr kiadta azt a rendeletet, ami alapján nem buktathatsz, és nem kérhetsz számon úgy, hogy annak negatív kimenetele lehetne. Tehát ott elvágta magát az egész rendszer. Ami addig jól működött és beindulni látszott, ott vége szakadt. Miután ez az információ napvilágot látott, az a gyerkőc, aki egy adott szülői és társadalmi környezetből származik, itt gondolunk a neveltetésre, arra a 10%-ra akik „ejj ráérünk arra még” módon feltették a kezüket, úgysem bukhatok meg alapon. Tudok olyanról is, hogy a gyermek elszólta magát: A múltkori órán azért nem voltam, mert bekapcsoltam, de lefeküdtem aludni. De lekopogom, ugyanis az én óráimon egész nagy létszámmal jelentek meg a tanulóim.
Ebben az egész felborult rendszerben, így visszatekintve, látsz valamilyen pozitívumot?
Hogyne! A szülők megtudták milyen élmény dolgozni az ő gyerekeikkel és bízom benne, hogy eljutott nekik az is, hogy azt még meg kell szorozni hússzal, vagy épp huszonhárommal.
Negatívumként mit hoznál fel elsőként?
A személyi kontaktus hiánya. Egy osztályon belül kitudod szűrni azt, hogy ki az akinek esetlegesen egy témakör nem megy és szükségét érzi még egy magyarázásnak, avagy épp körülírásnak, vagy hogy két feladattal többet oldjon meg. Ebben a helyzetben nem tudtam teljesen belőni, hogy ő azt a feladatot épp tudja, vagy valaki megoldotta helyette.
Mennyire lépett érvénybe az, hogy a tanár a szülőt tanítja, majd a szülő a gyermeket? Milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hívott fel a szülő azzal: most mit csináljak? Mert volt ilyen, viszont nem volt gyakori. Én nem mondhatom meg a szülőnek, hogy ő a saját hogyan nevelje. Én bizonyos helyzetekben számonkérést csinálhatok, mert az a dolgom, hogy elmondjam, kiküldjem, megoldjuk, visszakérjem, stb. De azt, hogy ezt a szülő a tanár irányába hogyan reagálja le, annak volt érdekes kimenetele is. Pl. megkérdezte a szülő, hogy miért ő dolgozik a kolléga helyett. Viszont a kolléga csak egy feladatot adott ki, fogalmazást kellett írni. A feladat pontosan megvolt határozva, hogy milyen témában, milyen formában, miként kell megírni, s végül egy teljesen mást kapott vissza. Ezt a javításnál megjegyezte és visszaküldte. Erre a reakció az volt, hogy hisz a gyermek dolgozott vele, vagy épp a szülő, mindegy. S ebből fakadt a számonkérés, hogy miért nem elég ez, vagy miért nem elég az.
Egy ilyen tapasztalat után hogyan állsz a jövőhöz? Miként fogod használni a digitális oktatást?
Viszonylag gyakran használtam eddig is az IKT-s eszközöket az oktatásban. Ezt fogom továbbra is folytatni, sőt, biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan tesztek, amelyeket online fogunk oldani, mert akár időkereten belül is sokat segíthet a gyermeknek, illetve megszokja, hogy a jövőben ez kicsit ilyen irányba fog tendálni. Eddig is használtam, ezután is fogom.
Bár annyira nem érint téged, de mit szólsz ahhoz, hogy elmaradtak az érettségi vizsgák?
Ki is vagyok akadva! Nem tartom jogosnak. Egy elhamarkodott, elbakizott lépésnek tartom, hogy a Gröhling miniszter úr ezt a lépést megmerte tenni. Ezeket az érettségiket meg lehetett volna tartani úgy, hogy akár az alapiskolai pedagógusok segítségét kérik. Egy 150-200 fős érettségiző gárdát is letudott volna vizsgáztatni egy hét alatt is akár egy ilyen csapat. Én ezt az ingyen megkapott érettségit nem tudom támogatni. Hibás döntésnek tartom, mert meglehetett volna oldani és véleményem szerint sok olyan szűrést is lehetett volna csinálni, amely minden évben megtörténik. Aki arra nem hivatott és nem érdemes, az nem kapta volna meg. Úgy érzem, hogy ezeknek a tanulóknak a négy éves munkájuk pont nélkül záródott le.
Ezek után elindult egy petíciós folyamat, hogy az egyetemistáknak akkor ne kelljen államvizsgázni, ugye az egyenjogúság nevében. Erről mit gondolsz?
Ebben nagyon drasztikus vagyok, nekem van egy nézőpontom az egyetemeket illetően. Úgy gondolom, hogy a mi országunk túl kicsi ahhoz, hogy minden szemétdombon legyen egy egyetem. Ez az egyik dolog. A másik, hogy ma egyetemi diplomát sajnos mindenki kaphat úgy, hogy megdolgozzon, vagy megszenvedjen érte. Abszolút nem tartottam volna jogosnak ugyanúgy, ahogy az érettségik elmaradását. Államvizsgák nélkül nem tudom elképzelni, hogy valaki egy titulust kapjon. Utána ő ezt a titulust használni fogja s erre akkor áll készen valaki, ha igenis tanul az államvizsgára. Lehet nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy ő azt képzeli, viszont amit ő 3-5 év alatt tanult, annak egy szegmensét át fogja tudni adni. Független az online vagy fizikai vizsgától.
