Görbetükör: a magyarországi média valós súlya és aránya az Atlo infografikáin keresztül
Az Index-ügy óta a magyar médián és annak szerepén keresztül, mint egy mikroszkópon át, részleteiben is vizsgálva, a magyar demokrácia helyzete is újra nemzetközi reflektorfénybe került. A média, sajátos szerepéből adódóan, mindig is egyfajta indikátora egy-egy adott ország „demokráciája” állapotának, képet alkot annak helyzetéről, „egészségéről”.
A magyarországi média ilyen szempontból különleges figyelmet kap és érdemel, holott, ha úgymond a helyzet normális volna, erre nem lenne igazán szükség. Napjainkban egy normálisan működő piaci környezetben a „média életét”, új lapok létrejöttét, régiek átalakulását, ne adj isten eltűntét, feloszlását, a piaci mutatók szabják meg és irányítják. Kivételes helyzetű lapok mindig is voltak, pl. kisebbségi médiumok vagy nonprofit szervezetek termékei. De nagy általánosságban a hirdetési bevételek – az egyéb forrásokon túl, pl. pályázatok, crowdfunding (közösségi finanszírozás) – határozzák meg egy lap fejlődésének ütemét, nemes egyszerűséggel, puszta létét.
Egy lap gazdasági életében az olvasottságra épülő elérés az a mutató, ami valódi súlyt ad egy-egy médiumnak. A kis portálok, blogok, blogportálok rendszerint egy szűkebb olvasói térben mozognak, vagyis elérésük sokkal kisebb. Egy országosan is elérhető nyomtatott sajtótermék elérése is bizonyos korlátok között van, pl. a szlovákiai magyar Új Szó online felülete ellenére korlátozott elérésű, vagy a Pátria Rádió, bár országos lefedettségű, szintén csak korlátozott eléréssel bír, hiszen elsősorban a rádióhallgatók figyelik, ez pedig a hírfogyasztási szokások tükrében fokozatosan változó, csökkenő követői tábor.
Mindkét példának állított médium korlátozott elérése abból fakad, hogy a napjainkra mainstreammé váló elérési úttól, értsd internetes felületek, kissé távolabb állnak – mindkét orgánum rendelkezik webes felülettel és közösségi oldallal is, de a szlovákiai magyar online felületekre támaszkodó hírmédiumok, értsd webes portálok, hírportálok, ebben a közegben természetszerűleg sokkal több olvasót, látogatót érnek el.
Az elérés tehát az a gyakran nehézkesen mérhető mutató, ami egy-egy sajtótermék igazi súlyát adja. Erre a mutatóra fókuszálva válik tisztábbá és objektívebé a kép, ha a magyarországi sajtó helyzetét vizsgáljuk.A kormányzati oldal által rendre visszatérő mantra az ún. „ellenzéki médiatúlsúly” volt ezidáig a hivatkozási alap arra, hogy déli szomszédunknál a sajtó helyzete igenis rendben van, nincs itt semmi látnivaló. Az ellenzéki médiatúlsúlyt a kormányoldal gyakran mérte a lapok számából, bár hozzá kell tenni, hogy már ez a megközelítés is hibás, ha csak a vidéki lapok teljes kormányoldali bedarálását nézzük. Ha ezeknek a helyi kis lapoknak és portáloknak az egységes elérését nézzük, már egy jelentősebb lefedettségi arányt látunk.
A kormány által fokozatosan leuralt országos mediális elérést már évek óta vizsgálják. A jelenlegi helyzetről alkotható legpontosabb, legátfogóbb képet az Átlátszó oknyomozó portál mellett működő, elsősorban adat-újságírással foglalkozó portál,az Atlo infografikáin keresztül kaphatjuk.
Az egyik legbeszédesebb A kormánypárti és nem kormánypárti hírmédia összetételének változás nevű grafikon.
A vizsgálati módszert tekintve az Atlo ebben a cikkében azokat a médiumokat gyűjti össze, amelyek a nyilvánosság tájékozódása szempontjából fontosak, továbbá önálló tartalmat is előállítanak. Az online felületeknél csak a kizárólagosan webes felülettel rendelkező médiumokat, illetve a nagyobb napilapok online oldalait vették figyelembe. A magyarországi megyei napilapok, valamint az önkormányzatok által finanszírozott helyi online felületeket nem. A hírmédiumoknál nem vették figyelembe továbbá sem az önkormányzati, sem a helyi lapokat. A rádióknál a vizsgálati szempont pedig az volt, hogy hírszolgáltatásuk jelentős részben az MTI-re támaszkodik.
A vizsgált médiumoknál a megjelent szerketőségi tartalom volta az elsődleges szempont, vagyis nem csak azt vizsgálták melyik médiumok részesei egyértelműen a kormány támogatási rendszerének, vagy részei közvetlenül a kormányhoz köthető szereplők vállalkozásainak, de azt is, hogy a milyen mértékben veszik át a hivatalos kormánykommunikáció sablonjait.
Az adatok elemzéséből világosan kitűnik, hogy a kormánypárti média üzleti sikerességének kulcsa az állami hirdetések korlátlan mennyiségű felszívása.
Szembetűnő, hogy az állami szektor hirdetésre költött pénzének közel háromnegyede kormánypárti médiumoknál kötött ki. Érdemes ugyanakkor azt is megfigyelni, hogy a nem kormánypárti médiumoknál elköltött összegek is nőttek, aminek az a jelentősége, hogy a teljes médiapiac állami pénzfüggősége is nőtt. Ez 2018 év végére listaáron már 73 milliárd forint volt – összegezte az Alto.Az infografikák mindenki számára világos képet festenek arról a folyamatról, ami idestova több mint tíz éve szűkíti azt a nyílt, objektív, információs teret, aminek segítségével a választópolgár képet alkot az ország helyzetéről, az őt mindennapjaiban érintő problémákról. A központilag vezérelt kormánykommunikáció propaganda-jellegű hírközlése viszont mikroszkóp helyett torzító szemüvegként, egy, a valóságtól egyre inkább távolodó képet közvetít, amiben csak az aktuális politikai irányvonal számára fontos információk, kreált történetek jutnak el azokhoz, akik a demokrácia által biztosított jogukból fakadóan a szavazóurnákhoz járulnak. El kell hát dönteni, hogy mi az, ami fontos, a színezett álvalóság vagy azok a valós problémák, amik valós megoldást igényelnek.
