Vigyázat, a nanocsipek már az iskolákban is támadnak!
A Focus ügynökség szeptember 25-e és október 4-e között, a Spolu párt és az Európai Néppárt kérésére felmérést készített az alapiskolák II. fokozatán tanító pedagógusok között a koronavírussal kapcsolatban. A felmérés személyes beszélgetés formájában zajlott, összesen 518 tanár vett részt rajta és a következő eredmények születtek.
A koronavírus és az eredete
A tanárok 31%-a gondolja úgy, hogy az új koronavírus a természetben keletkezett, 30%-uk viszont úgy hiszi, mesterséges úton állították elő egy laboratóriumban, ahonnan aztán szándékosan szabadították rá az emberekre. 29%-uk úgy véli, hogy csak véletlenül szabadult ki onnan, 44%-uk szerint pedig csak egy átlagos influenzás megbetegedés.
31%-uk hiszi azt, hogy a koronavírus elleni oltás a csipek beültetésére való felkészülés, értelemszerűen ők azok, akik legjobban ellenzik a maszkviselést is, illetve gondolják, hogy szándékosan engedték ki a vírust a laboratóriumból. A tanárok 39%-a úgy gondolja, hogy a rendszeres maszkviselés negatívan hat az egészségre, 34%-uk pedig azt, hogy viseletük ellentmond a demokrácia és a szabadság elveinek.
Amennyiben létezne egy klinikailag tesztelt és ingyenesen elérhető vakcina, a megkérdezettek 39%-a beoltatná magát.
A kormány és az intézkedései
A megkérdezett tanárok csaknem fele nem volt megelégedve azzal, ahogy az iskolaügyi minisztérium a vírus első hullámát kezelte. Főleg a módszertani támogatás hiányát, illetve hiányosságát sérelmezték, valamint azt, hogy a távoktatással járó költségeket maguknak kellett fedezniük. A tanárok 62%-a hiszi azt, hogy a kormány már nem tudja kezelni az új koronavírus okozta járványt. A megkérdezettek fele pedig azt nyilatkozta, hogy szerintük a kormány valótlan dolgokat közöl a vírusról.
Érdekes módon a 30 év alatti tanárok jobban bíznak a kormány intézkedéseiben, mint idősebb kollégáik. Továbbá, a kapott adatok alapján az is kiderült, hogy leginkább a pozsonyi régióban bíznak a kormány intézkedéseiben és legkevésbé a keleti országrészben. A kormányban bízók leginkább úgy nyilatkoztak, hogy a vírus természetes körülmények között keletkezett és maszkot is hajlandóak hordani.
Juraj Hipš, a Spolu párt elnöke az eredményekhez hozzátette, hogy szerinte, ha a kormány megfontoltabb lenne, rendelkezne egy átlátható tervvel és, ha időben és rendszeresen tájékoztatna az előkészített intézkedésekről, a lakosok jobban bíznának bennük.
A felmérés eredményei súlyos problémákra hívják fel a figyelmet, hiszen a mikrocsipek emberekbe való beültetése az egyik leggyakoribb, interneten keringő álhírek közé tartozik. Az ehhez és a maszk alatti mérgező levegőhöz, valamint a teszteléssel való DNS-minta begyűjtéséhez hasonló ostobaságokat terjeszt előszeretettel a Hlavné Správy, a Zem a Vek vagy az Infovojna is.
Marek Krajčí egészségügyi miniszter augusztusban fel is jelentette az itt is szereplő Bádateľ nevű oldalt, amely dezinformációkat terjeszt az oltásokkal és a rák gyógyításával kapcsolatban, de nem hiányoznak róla a maszkviseléssel kapcsolatos álhírek sem. A miniszter szerint az oldal nagy szerepet játszik abban, hogy az emberek figyelmen kívül hagyják a koronavírus terjedését megállítani hivatott országos rendelkezéseket.
Érdemes megemlíteni, hogy Zem a Vek oldalból két hete már a Facebooknak is elege lett és korlátozni kezdte a felületen közzétett tartalmakat, valamint figyelmeztetett, ha nem hagynak fel a közösségi alapelveket sértő tevékenységükkel, akkor törlik a profiljukat.
A teljes felmérés, valamint részletes eredményei a Spolu párt oldalán érhetőek el.
Mit tehetünk az álhírek terjedése ellen?
- Mielőtt elhinnénk vagy megosztanánk valamit a közösségi médiában, mindig nézzünk utána a forrásnak.
- Keressünk minél több forrást, ami az adott dolgot igazolná.
- Olvassuk el többször és figyelmesen is az adott szöveget.
- A “mert a szomszédom/barátnőm azt mondta” nem releváns forrás – álhírterjesztők akár a családunkban és az ismerőseink között is lehetnek. Ha ilyenbe botlunk, magyarázzuk meg nekik, hogy miért nincs igazuk és, hogy az álhírek terjesztése büntetendő.
- Az interneten és a közösségi médiában is a hivatalos szervek (egészségügyi minisztérium, rendőrség) oldalait kövessük és olvassuk.
Ha teszett a cikk, támogass minket egy lájkkal!
Forrás: stranaspolu.sk /teraz.sk
Kiemelt kép: www.europarl.europa.eu
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!