A Szlovák Védelmi Minisztérium honlapján közzétette, miként fog megvalósulni az országos koronavírus-tesztelés Szlovákiában

A Szlovák Védelmi Minisztérium honlapján közzétette, miként fog megvalósulni az országos koronavírus-tesztelés Szlovákiában. Az országos tesztelés ugyan önkéntes lesz, aki azonban nem vesz részt rajta, kötelező módon tíznapos karanténba kell vonulnia – közölte Igor Matovič miniszterelnök Szlovákia biztonsági tanácsának keddi ülése után.
A DenníkN úgy értesült, a védelmi minisztérium már mintegy ötezer tesztállomást jelölt ki. Ígéretük szerint, ezek mindegyikében képzett szakemberek végzik majd a tesztelést.
Minden mintavételi helyet el fognak látni a szükséges védőfelszerelésekkel és fertőtlenítőszerekkel. Az akciót egy 16 regionális katonai parancsnokságból álló hálózat fogja koordinálni.
Mit kell tudnunk a közelgő országos tesztelésről
- Az országos koronavírus-tesztelés önkéntes jellegű lesz és 10 éves kortól minden szlovák állampolgár részt vehet majd rajta.
- A teszten való részvétel nem tanácsos 65 év feletti, illetve mozgáskorlátozott személyeknek akik idejük nagyrészét otthonukban, sűrűbb közösségi kontaktus nélkül töltik.
- Az elkövetkező országos tesztelésbe nem vonják be az idősotthonok lakóit, illetve azokat aki épp kórházi kezelés miatt tartósan a kórházakban tartózkodnak. Ezen személyek tesztelése az adott intézményekben történik majd.
- Az országos tesztelés két egymást követő hétvégén, október 30. és november 1., illetve november 6. és 8. között zajlik majd. A minisztérium tájékoztatója szerint tanácsos majd mindkét tesztelésen reszt venni. Ugyanakkor a két tesztelés közötti időszakban tanácsos lesz közösségi kontaktusokat minimalizálni.
- A tesztelés helyszínét érintően, ahol erre lehetőség lesz, a tesztelés kültérben történik majd.
- A tesztelés helyszínén szigorú egészségügyi szabályok lesznek foganatosítva, a tesztelésre hasznát helységek előlegesen fertőtlenítve lesznek.
- A rend és fegyelem felügyeletét a szlovák rendőrség és a szlovák hadsereg látja majd el.
- A tesztet végző személyzet egy megelőző tesztelésen esik majd át.
- A tesztelés végrehajtásához szükséges mintavételt szakképzett egészségügyi dolgozók végzik majd el.
- A mintákat a tesztlést követően megsemmisítik.
- A tesztelés a már fentebb jelzett napokon délelőtt 08:00-tól 12:00 -ig, délután 13:00-tól 20:00 -ig tart majd. A tesztelésen résztvevőknek nem kötelező a tesztelést az álandó lakhelyükhöz közeli állomáson elvégeztetni, átmeneti lakhelyükhöz közeli teszt központon is megjelenhetnek.
- Pozitív teszteredmény esetén a tesztelt személynek 10 napra önkéntes karanténba kell vonulnia.
- A külföldön tartózkodó szlovák állampolgároknak nem tanácsolják, hogy direkt a tesztelés céljából térjenek haza. Ezekre a személyekre az október 1.-én hozott egészségügyi rendelkezések vonatkoznak.
- Amennyiben önkéntesként szeretné segíteni az országos tesztelés lebonyolítását, regisztráljon az egészségügyi minisztérium honlapján itt. Illetve ha más módon szeretne segíteni, keresse fel a helyi önkormányzatot.
A tesztelés folyamata
A tesztelést megelőzően az arra kijelölt helyen regisztrálják a teszten résztvevőket, a tesztelés előtt elkérik majd a személyi igazolványt illetve a betegbiztosítási kártyát is. Ezt követően a tesztelésen résztvevő személy sorszámot kap. A mintavétel külön helyiségben történik majd, ahogy a teszteredényre is külön erre kijelölt helyiségben kell majd várakozni, a gyorsteszt 15–30 percen belül mutat eredményt. Majd attól függően, hogy a tesz eredménye pozitív vagy negatív a jelenlevő egészségügyi személyzet információkkal látja el a tesztelésen átesett személyt, kitöltik a szükséges igazoló okiratokat, a teszten való részvételről igazolást állítanak ki.
Ha teszett a cikk, támogass minket egy lájkkal!
Forrás: DennikN/mosr.sk
Kiemelt kép: portfolio.hu
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!